Kezdőoldal » Állatok » Rovarok, ízeltlábúak » Mit lehet tenni ágyi poloska...

Mit lehet tenni ágyi poloska ügyben ha a szomszédtól jönnek?

Figyelt kérdés

A fölöttünk lévő lakás (panel) állítólag tele van ágyi poloskával, sőt biztos. A saját fülünkkel hallottuk hogy az ott lakók arról beszélnek hogy csak úgy nyüzsögnek náluk és kabátba alszanak. Mi kb. 2 hete vettünk észre 1-1 darabot, befújtunk poloskairtóval, fogjuk rá hogy használt valamit, de el nem tűntek. Betömtük az átmeneti csöveknél a réseket amennyire lehetett. Eddig a 3 szobából 1-be találtunk csak ill. a fürdőbe, wc-be párat. Ma viszont már abba a szobába is ahol nincs átmeneti cső. Lehetséges hogy a nyitott ablakon keresztül, kívülről is be tudnak jutni?

Szakembert hívtunk, de leghamarabb jövőhét közepétől tud csak jönni. Közös képviselő nem óhajt vele foglalkozni, mondván hogy ami a lakásba van az nem tartozik rá. A lakókkal pedig nem lehet értelmesen beszélni, józanul talán még egyszer se láttam Őket.


2017. aug. 10. 20:14
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Dokumentáljatok mindent, a szakértő is adjon szakvéleményt a fertőzés forrásáról. A közös képviselőt is zaklatnám, hiszen hiába van lakáson belül, ez terjedhet és a lakóközösségre ártalmas. Én a Házmestermedvét is megkérdezném, mert ez érdekes téma,és szerintem foglalkozik vele: [link]
2017. aug. 10. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Az ágyi poloska passzívan terjed. Azaz, ha bemész a szomszédhoz és leülsz az ágyára, akkor belemászhat a ruhádba, és te hazaviszed utána, na akkor köt ki a te ágyadban is.

Egyébként ez a dög rejtőzködő életmódot folytat, szóval csak hatalmas invázió esetén láthatod meg az ágyban, esetleg, amúgy csak a csípésekből derül ki, hogy van.


Ha te a fürdőben, wc-ben találod őket, akkor az nem ágyi poloska lesz, főleg, ha olyan nagy, hogy így megtaláld.

Nem őt találjátok meg esetleg?

[link]

[link]

Ők inváziószerűen lepték el hazánkat már tavaly is, repülnek, másznak, leütni kb. lehetetlen, a rovarirtót is túléli sokszor, annyira masszív. Ha meg megölöd, piszok büdös.

Bejutnak ablakon, szellőzőn, apró résen, bárhol.

Ellenük csak a szúnyogháló segít hosszú távon. Ha jön a szakember, egy irtás átmenetileg segíthet, de igazából csak tűzoltás.


Ja, és erről nem a szomszéd tehet, ezek sajna rajzanak itthon, városban is, vidéken is.

2017. aug. 10. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Nem, nem ilyen volt. Biztos hogy ágyi poloska mert elküldtünk egy képet a rovarirtónak és megerősítette Ő is. Főleg engem csípnek meg párszor a gyerekeket is megcsípte. Találtunk éjjel zseblámpával kutatva egészen picit, de kifejlett példányt is.

Közös képviselő elhajtott minket azzal hogy majd akkor intézkedik ha a lépcsőházba van, de akkor is csak ott.

2017. aug. 10. 20:38
 4/6 A kérdező kommentje:

Ma viszont fényes nappal nyomtam szét egyet a lábamon, ami fura hisz tényleg rejtőzködőek. Mire észrevettem sajnos már "jóllakott"

Sok biztos nincs a lakásba, mert tényleg nem láttunk annyit meg nyomokat (ürüléket) pl. sehol se találtunk. Csak így nem lesz értelme irtatnunk ha a fölöttünk lévő meg hagyja őket.

2017. aug. 10. 20:42
 5/6 anonim ***** válasza:

Ez esetben meg lehet próbálni a szomszédot feljelenteni ÁNTSZ-nél.

Bár továbbra is furcsállom, hogy hogyan került át hozzátok, nem repül, és nem mászik ennyire célirányosan.

Mondjuk lakáson belül ti magatok is szétterjeszthettétek, ha ki lett húzkodva ágy, bútor, szét lett pakolva az ágynemű, hogy megkeressétek őket.

2017. aug. 10. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Igen, szétpakoltunk. Átnéztük a szekrényeket kívül belül mindegyik szobába. Viszont ha tényleg annyi van Náluk akkor a csövek mentén lejöhetett nem? Lakáson belül már persze, lehet hogy Mi hordtuk szét az egyik szobából a többi helyiségbe.
2017. aug. 10. 20:50

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!