Hogyan segítsek egy ál-kaszáspóknak az áttelelésben?
Tele vagyok álkaszásokkal, nyáron amikor már sokan voltak szépen kikerültek a dzsindzsásba, de mostmár hideg van, nem lehet. A legtöbb el is tűnt, gondolom már majdnem mindegyik talált magának egy kis vackot, kivéve Jusztinát.
Ott van a szoba sarkában, termetes, szép jószág 1-1 legyet még fogott is, amikor melegebb volt az idő, de mostmár kétszer is én tettem a halójába egyet, mert az egész házban annyi légy volt maximum. Viszont így Jusztina nem fogja sokáig húzni a telet, mert már a házban sincsenek legyek.
Mit lehet vele tenni? Azt szeretném, ha valahova bevackolná magát és rendes pók módjára áttelelne, vagy valami takarmányt találni neki, amivel elél nekem. Vagy náluk az adult alakok nem telelnek át, csak a peték?
Az álkaszáspókok telelési szokásairól sajnos nincs információm :(
Viszont azt tudom, hogy én nagyon szeretem a gyümölcsöket, be is szoktam belőlük vásárolni rendesen, ennek köszönhetően Jusztinát egész évben el tudnàm látni (muslica)élelemmel 😀
Esetleg horgászboltban vehetsz csontit is, abból régebben apumnak sikerült ellátni a lakást léggyel, mikor elfelejtette peca után hűtőbe tenni a dobozt... 🙃
Szurkolok, hogy találj egy jó megoldást Jusztinànak! 😉
3-as akkor ezt jól sejtettem :D nem tudtam hovatenni néha a hátrahagyott pókhullákat a többiek mellet. Igen, Jusztina már evett Petikét és Icuskát is.
Köszönöm a segítségeteket!
50-50 az esélye, nagyot nem tévedhet 😂
Amúgy simán elvannak hónapokig is kaja nélkül.
Ha kirakod jó eséllyel megmurdel... Ők tipikus lakásos pókok.
Kicsit elhanygoltam a kérdést...
Onnan tudom, hogy nőstény, mert sokkal nagyobb, mint a többi. Ekkorát csak petékkel a hátán láttam. De utánanéztem és valóban lány, mivel a hasuk alján látható egy sötét csík, amit "petelemeznek" is hívnak.
Ezidáig fogtam neki legyeket, mert voltak, aztán egyszercsak felbukkant Karcsi a hálója körül. Nem tudom, hogy szenvedélyes randevú, vagy vérre menő harc volt-e közöttük, de Jusztina maradt, a fiúcska előbb-utóbb eltűnt (a kis teste nem volt ott, úgyhogy kétlem, hogy megölte volna). A napokban pedig azt vettem észre, hogy Jusztina sehol, Karcsi (vagy valaki más??) a helyén. Ki tudja hova ment a kis lelkem, lehet visszahúzódott a padlástérbe, vagy tovább állt az ablakon. A fürdőben nincs, annyi biztos...
Szóval örülök, megoldódott a kérdés, Jusztina maga döntött a sorsáról, másfelől ilyen "hálátlan" háziállatom se volt még, maradok a négylábúaknál :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!