Hogy szelídíthetném meg a madaraimat?
Most néztem a papagájos videókat. A másodikban amit a szőke csaj csinál, simogatja és puszilgatja, azt én is szoktam csinálni a galambommal. Volt már amikor úgy aludt el rajtam simogatás közben és amikor felébredt, hirtelen nem tudta hol is van és megijed először, de gyorsan elengedtem, nehogy sokkoljon a helyzettől és egyből megnyugodott. Tudja, hogy csak akkor tartom kézben ha ő akarja és engedi, ezért nem fél.
Szoktam puszilgatni, össze dugjuk az orrunkat, akkor ő is oda fordítja hozzám a csőrét és oda simul vele az orromhoz, láthatóan nagy szeretettel. Amikor látom, hogy menni akar, akkor még nyomok egy puszit rá és engedem menni. Volt amikor nem engedtem el a kérésére, akkor elkezdett remegni, azóta nem tartom tovább, csak ameddig engedni. Mindig tiszteletben kell tartani az akaratát, különben tartani fog tűnk.
Volt amikor mentem reggel anyám szobája mellett és benéztem, a galamb ott ült az ágya szélén és szundikált. Anyám meg az ágyban fekve szundikált. Van amikor az én fejem mellett elszik reggelnte, ha már felébredt a helyén, az ajtó tetjén, ami aatt újságpapírt tartok, mert ott van az a hely ahová mindig szabad pottyantani. Meg az ágy végénél lent is van papír, mert oda is szokott, amikor a fejem mellé helyezkedik miközben még alszom és nem akar felébreszteni.
Amikor látja, hogy mocorgok vagy nyújtózom, akkor kezd el kiabálni, hogy ki akar menni egyet repülni.
Még az jutott eszembe, ha benyúlsz a madárhoz, akkor van olyan eset, amikor megpróbál oda koppintani a kezed felé? Mert így is el lehet indítani egy kapcsolat felvételt vele. Ha a madár koppint a kezed felé, akkor elhúzod, mint ha megijesztett volna téged és tartanál tőle. Ezzel ki lehet alakítani egy fajta kommunikációt. Ha érzi, hogy valamilyen hatással van rád, befolyásolni tudja azt, hogy hozzá nyúlj az akarata nélkül, az már alapnak jó.
Csak tedd úgy mint ha el tudna ijeszteni. Akkor majd bátrabb lesz és megpróbál jobban kommunikálni veled, ha reagálsz rá. A többit ki kell találni. Nem is hiszed, hogy egy madárnak mennyi sok "esze" van. Nagyon érzékenyek és csak nagy türelemmel lehet kapcsolatot kialakítani, ha már félnek valakitől, mert a közeledésre akkor egyből besokkolnak és nem elég érzékenyek ilyenkor a pozitív közeledésre sem. Mindent negatívumként fognak fel, mert korábban is erővel megfogtad, leszorítottad a szárnyát és járkáltál vele, őt halálra rémítve az udvaron és nem tudta, hogy éppen a macskához viszed őt reggeliként vagy netán meg akarod fojtani.
Bocsánat, nem akarlak hibáztatni, de tudom már milyenek a galambok és mire hogy reagálnak. Azt is tudom, hogy mivel mi tudjuk, hogy szeretjük őket és szeretnénk megsimogatni és az is jó lenne ha eezt a szeretetet ők is viszonoznák. Ezzel nincs is gond, csak éppen nem olyan egyszerű kivitelezni, mert nem egy nyelven beszél azonnal egy ember és egy galamb. Először közös nyelvet kell találni, erre a legjobb amit a galambok egyébként is használnak, a gesztus nyelvet. tehát ahogy reagálsz az ő megnyilvánulásaira, abból az jöjjön le, ha fél akkor nem közeledsz nagyon hozzá, inkább óvatosan elkerülöd a kezeddel akkor is amikor valamiért be kell nyúlnod a helyére tisztítani pl. Meg kell éreznie, hogy tiszteletben tartod a személyes zónáját.
Azelőtt én se tudtam volna mit hogyan kell csinálni, de évek alatt megismertem a galambok lelki világát. Ha az állatka érzi, hogy nem kell félnie tőled, akkor egyre többet megenged neked anélkül, hogy félne, ha látja, hogy te is figyelembe veszed amit ő szeretne. Esetleg csak éppen annyit először, hogy ne fogd le. Egyébként nagyon finoman lehet simogatni a nyakánál oldalt és felül is, kicsit a szárnya felé. Az általában jólesik neki, de akkor is eleinte félni fog. Viszont erővel ne akard megfogni, mert azzal mindent elronthatsz megint. Persze nagy sokára majd engedheti is, de csak sokára. Persze ez nagyon lassú folyamat és mint mondtam, nagyon sok türelem kell hozzá.
Ez igaz!
Egymástól csak az embertől való félelmet és tartást tanulják meg, mert ott vannak egymásnak mint fajtársak és ők a legfontosabbak egymásnak. A természetben is ha egy madár meglát valamit, amitől tartani kell, akkor egy pillanat alatt repül az egész raj. Ha csak az egyik madár is fél, akkor a másik is eltanulj tőle. Ez ösztön, a tömeg önvédelmi ösztöne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!