Szajkók elhordják a diónkat. és nagyon megtetszettek. Ha befogok egyet megszelídül?

Szerintem ezt a fajt még nem regisztrálták, vagy egy elfajtázott ikerpárról van szó, a kukoricát meg nem a mag miatt, inkább a csíra, a fiatal hajtás miatt csipegették, úgy szépen ráállt a sor elejére és fél sorokat végigcsípett. Mire feleszméltem, már fele tábla hiányzott.

Mikor felfigyeltem a jelenségre, négy sor fele, gondolkoztam is, hogy talán nem vetettük el, vagy a földben volna valami ami miatt nem kelt ki? De következő nap még négy sor tűnt el. Egy hét alatt a fél tábla. Mire gondoltam, eszünk finom fácánlevest, hogy leszoktassam őket a rablásról.

Nálam az erkélyre fészkelt egy galamb pár és kikelt a tojás.

Aztán kb három nap múlva egyik hűvösebb szeptemberi napon nem jött a szülő madár. A kisgalambnak nem volt még sárga pelyhes tolla sem. Még teljesen csupasz volt. Látszott, hogy fázik és ki fog hülni, ha ott marad. Először behoztam, hogy a kezemben kicsit megmelengetem. Gondoltam, aztán később kiviszem, hátha vissza jön a kedves mama. De nem jött.

Végül elhatároztam, hogy felnevelem magam.

Valahogy gondoskodni kellett róla, hogy ne hűljön ki és jusson bele mindig egy kis búzamagféle és pár csepp víz is.

Egy nagy kólás palackot megtöltöttem 38-40 fokos vízzel, ami a vízcsapból folyik a panel lakásban. Letakartam egy ruhával, hogy ne legyen közvetlenül nagyon forró a kicsinek. Az mellé tettem a kicsi galamb "csibét" és lazán letakartam mégegy ronggyal. Ezt a vizet cserélgettem éjjelente kétszer és nappal is többször, amikor kezdett hűlni.

Éppen akkoriban (2008-ban) elvesztettem a munkahelyem így volt időm itthon ezzel foglalkozni. Úgyis a lelkemre ráfért gyógyításnak a kis lény, akiről gondoskodhatok.

Etetni a kezemből tömtem eleinte válogatottan kicsi magokkal, ami éppen még lement a kis torkán. Eleinte néhány szemet tudtam bele tömni és elég gyakran kellett pótolni, mert gyorsan emésztett és gyorsan is fejlődött.

Ahogy növekedett, mindig többet és többet befogadott a kis bögye. Abból láttam, hogy már tele van, hogy nagyon finoman megtapintottam a begyét. Amikor feszült, akkor tudtam, hogy tele van. Viszont amikor kicsit lötyögött, akkor lehetett még adogatni neki szemenként a búzát, amíg meg nem telik. Később már a tenyeremből önthettem a magokat és úgy is bele tudtam tölteni.

Persze víz is kellett neki. Azt az ujjamról cseppentettem a kézzel kinyitott csőrébe. Nem állatként neveltem, hanem egyenrangú lényként, mintha a saját gyerekem volna. :)

mindent megadtam neki amit lehetett, de közben tanítgattam is, hogy mit szeretnék máshogy.

Kb kettő-kettő és fél hónapos korában amikor kiengedtem (mert mindig ki jár szabadon) akkor egyszer csak nem engedet közel magához. Ahogy közelebb mentem hozzá, akkor elrepült. Na, mondom magamban, nagyfiú lett a kis galambom és már elköltözik családot alapít magának.

legalább három-négy napig nem is jött oda hozzám, Amikor közeledni próbáltam, akkor mindig elrepült.

Aztán a negyedik nap kinyitottam az erkély ajtót, hogy megnézzem mi van vele, oda jön-e legalább enni. Ahogy akkor meglátott, azonnal szinte rohant be a szobába és többet el se ment már hosszabb ideig.

Szerintem megérezte, hogy itt mindig kényeztettem, etettem minden finomsággal. Kint viszont hideg volt és nem volt mit enni. Rájött, hogy ott neki nagyon rossz lenne, ezért itt maradt. Azóta is imádjuk egymást. :)

Sokszor a fejemhez fekszik reggel és arra ébredek, hogy ott lapul hozzám. A hátsóját kitolja egy oda készített újság fölé, mert megtanítottam arra is. Teljesen úgy viselkedik mint egy kismacska. Tudja, hogy biztonságban van itthon.

Azóta már lassan 6 éves madár lesz (szeptember elején).

Közben fogott magának kint egy vadgalambot és azzal építenek mindig fészket a szék alá. Azt is megtanulták nagyjából, hogy hova nagyon nem szabad pottyantani és hova lehet.

A kisly galamb viszont szerintem soha nem lesz olyan szelíd, mint amelyiket sajátomként neveltem egészen kicsi korától kezdve.

Az a madár, akit a saját fajtája nevel, hamar megtanulja, hogy félni kell az embertől. A gyönyörű a galambom nem fél tőlünk, viszont kint az utcán már nem lehet megfogni.

Itthon a vállamra ültetem és lemegyek vele a lifttel, kimegyek a házból, akkor biztonságban érzi magát, amíg a vállamon ül. Ahogy kimentem, azonnal elrepül és többé nem fogad szót.

Viszont amikor itthon vagyok és kinézek az ablakon, azonnal a vállamra száll és ott forog és a fülembe turbékolja amit tanítottam neki, közben egészen puhán megérinti minden fordulatnál a fülem a csőrének a puha orr részével. Nagyon aranyos.

Itthon a szobában az ajtó alá tettem újságpapírt és oda jár mindkettő pottyantani. Azt meg időnként cserélni kell.

A galambom, a "gyönyörű" amelyiket én neveltem fel, annak mindig mondtam, hogy gyönyörű kis csibém és ezt a "gyönyörű" szót annyiszor hallotta, hogy úgy kezdett turbékolni, hogy gyönyörű, gyönyörű. :)

Itt egy videó róla, amikor a fészkében ül, akkor ilyen harciasan védi még tőlem is. A két tojás, vízzel feltöltött húsvéti műanyag dekoráció, amire a sajátját cserélem, hogy ne legyen szaporulat. A videó vége felé nekem szalad a fészekből, hogy elzavarjon és utána turbékolva mondja visszafelé menet amit tanítottam. Úgy turbékol, hogy "gyönyörű". :)

https://www.youtube.com/watch?v=bCVcE5OQASo