Találtunk ma egy sérült galambot a közeli bolt mellet. Előbb csak az ablakunk alá tettük le a bokrok tövébe, hogy szem előtt legyen, aztán a szomszédunk javaslatára felvittük első emeleti lakásunk erkélyére, hogy nehogy lent széttépje valami macska vagy kutya. Egy dobozkában van most, enni nem eszik semmit, pedig napraforgót és kukoricát is tettünk elé. Inni legalább ivott, így nem szárad ki. Nem tudtunk rájönni, hogy mije sérülhetett meg, a szárnyával próbál időnként csapkodni, de csak az egyikkel, a másik szárnyát nehezebben mozgatja és ez a szárnya fura pózban volt akkor is, amikor rátaláltunk. A lábára sem tud ráállni, egyikre sem, sőt mozgatni sem tudja őket. Ezt leszámítva egészséges galambnak tűnik, betegség nyomait laikus szemmel nem véltük felfedezni..
Mit adjak neki amit meg is eszik? Mihez kezdjünk vele? Érdemes az állatkertet felhívni telefonon?
Szerintem holnap mutasd meg egy állatorvosnak. Valószínűleg a szárnya eltört és lehet a lábai is megsérültek, lehet egy zuhanás miatt történt ez, az is lehet hogy átment rajta valami, bármi történhetett vele.
2012. máj. 1. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
2/9 anonim válasza:
Igen, vidd el az állatorvoshoz, és ha egészséges, úgy értem, hogy nem fertőzött, akkor LEVES!
2012. máj. 1. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
3/9 anonim válasza:
Mi tavaly talaltunk egy galambfiokat, akkor utanajartam, allatorvoshoz nem szabad vinni vadallatokat a fertozesveszely miatt. Nem is latjak el.valami allatvedo menhellyel lehet probalkozni de az nyugos nagyon szerintem.legalabbis en kulfoldon elek es itt elegge az nemtudom otthon hogy megy. Esetleg ha ismersz olyan allatorvost aki elmenne hozzatok megvizsgalni,de nem tudom mert elvileg rontgen kene hogy megnezzek mi van vele. En a galambfiokanak vadon elo madaraknak valo tapot vettem meg szaritott lisztkukacot.de a tapot ette csak,szerintem a szine miatt mert feheres- rozsaszines volt, szerintem neki hasonlithatott az elo kukacra/ gilisztara azert azt ette. Meg a kenyeret is ette picikere csipkedtem neki. Sok sikert az apolasahoz!
2012. máj. 1. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
4/9 anonim válasza:
mi már felneveltünk egyet egy kis nyitott (felül) dobozban de ha fel akarod nevelni akkor nézd meg mi van az étlapján (mit eszik) minden nap etesd meg és felnevelheted majd mikor mát elég nagy és erős ereszd el, ha nagyon megszelídül akkor még ott is fog maradni a házatoknál, vagy legalább is vissza néz.
2012. máj. 2. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
5/9 anonim válasza:
én már próbálkoztam állatvédő menhellyel itt és nagyon segítőkészek voltak, nem volt problémás, persze nem az állatkert mert az nem fogad be galambot.....
2012. máj. 2. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
6/9 anonim válasza:
utánakeresek kik voltak ők, valahova felírtam, ha megtalálom megírom.
2012. máj. 2. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
7/9 anonim válasza:
Gyógyítsd meg, idomítsd be, és lépj fel vele a következő Csillag születikben Puzsér Róbert legnagyobb örömére.
2012. máj. 3. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
8/9 anonim válasza:
Figyelmetekbe ajánlom! Nagyon kedvesek, nekem már segitettek! Galambfiókát találtam, nekik adtam,felnevelték,nagyon jó körülmények között! Látszik rajtuk,hogy valóban szeretik a galambokat.
Köszönöm mindnekinek a választ! Az imént elpusztult a kisgalamb... megtettünk mindent érte, még délelőtt is evett rendesen.. csak 3 napig volt nálunk, mégis megsirattam.. pedig már 23 éves vagyok, ráadásul fiu.. :) Talán tul érzékeny vagyok...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!