A városi galamb megél fogságba is?
Nekünk régebben volt két galambunk.
Városi építkezésnél mentettük meg őket.
Amíg kicsik voltak és nem tudtak repülni, bent a lakásban voltak egy ketrecben.
Amikor megnőttek és már repülni tudtak, kiengedtük őket azzal, hogy biztos elmennek.
El is repültek, de később visszajöttek.
Nagyon sokáig visszajártak, de már nem jöttek a közelünkbe, hanem a háztetőn voltak.
Lakásban nem lesz boldog, de a környékre szokhat. Mi is neveltünk árvákat, évekig visszajártak.
Kedves vagy h foglalkozol vele. Galambász szaküzletben kérdezd meg mit kell még bszerezz (pl.grit)
Amíg felépül nyugodtan tarthatod. Állatorvosi vizit sem lenne rossz ötlet.
Mindenképpen tarthatod.
Nekem is van galambom.
Még 2008 őszén ide tojott az erkélyre egy szürke szirti galamb.
Hatalmas szeretettel és együttérzéssel etettem kicsi, 3 napos korától. Kicsi 3 köbcentis kis fecskendőből etettem, először víxzel kevert búzadarával.
Most Ő 16 évét fogka töltemi szeptemberben és imád!
Épp úgy viselkedik, mint egy kiskutya. Rajongással néz rám és addig nem tágít, míg ki nem csal a másik szobába. Ott addig forog előttem, míg fel nem veszem és meg nem simogatom.
...na jó, őt apróka korától kézben neveltem..
Ami nagyon fontos!
Tiszteletben kell tartani az akaratát. Ha közelítesz hozzá a kezeddel és láthatóan rettwg, akkor húzd el lassan a kezed. Ne akard az akarata ellenére megfogni, főleg a legelején.
Ha látja, hogy mem bántod, kedves szeretettel teli lágy finomhalk hangon szólsz hozzá, az segít megnyugtatni.
Ami ellen tiltakozik, azt igyekezz elkerülni.
Nagyon jó baráttá tud válni egy galamb, ha látja, érzi a szeretetet, és azt, hogy csak jót teszel vele, amit ő is örömmel elvisel.
Csak lassan, óvatosan és jó bartok lehettek.
Épp most, hogy írom, jött ide a galambom. Ide sétált és néz fel az arcomra, hogy foglalkozzak vele. Nagyon tündéri az én 15 és fél éves fiú galambom.
Rajong a közös játékokért.
Még régen, kicsi korában az ajtóra szeretett már akkor ölni.
Oda nyúltam hozzá, erre rákoppintott a kezemre.
Elhúztam, tudatos pszichológiából, hogy lássa, van rám hatással.
Ha akar akkor el tud zavarni.
Ettől felbátorodott és bátran kifejezi ha valamit akar vagy nem akar.
Teljesen rgyenrangú akarattal bíró félként nevelgetem, nagy nagy szeretettel. Ez biztosítja lettőnk között a feltétel nélküli bizalmat. Ami nagyon fontos, sohasem szabad becsapni, vagyis vissza élni a bizalmával. A szeretet és a viselkedésed kiszámíthatósága nagyon fontos a kölcsönös bizalom kialakításában.
Épp úgy nevelgetem szeretettel, mint ha ember gyerek volna. Meg is hűlálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!