Hogy is van a macska ivartalanítás?
gondolom injekció de szerintem nem annyira számít, másnap pedig már csak a "sebtapasza" jelzi hogy műtétje volt, amit néha megpróbálnak leszedni.
Egyébként ilyenkor a lakásban kell lennie, úgyhogy arról is gondoskodj (alom, egy karton a tál alá)
Az én lány cicámán úgy zajlott, hogy még ébren volt, amikor ott kellett hagyni, és azt mondták, egy jó másfél óra múlva menjek vissza.
Biztos, hogy injekciót kapott, mert az enyémnek is le volt borotválva a melső lábacskájáról a szőr egy darabon.
Mikor érte mentem, még félig aludt, kába volt, de már betehettem szállító dobozba, és hazamentünk. Otthon már élénkebb volt, meg volt rémülve, nem szokott az utazáshoz, és még csak vonszolni tudta magát, de már kereste a búvóhelyet. Inkább ott voltam mellette, és simogattam, nyugtatgattam, de még nagyon sokáig kába volt. Estére kb. már normálisan viselkedett.
Kaptunk gallért, hogy ne piszkálja a sebét, szegény nehezen közlekedett így, de ki lehetett bírni, nem próbálta ő se leszedni.
Varratszedésre nem kellett visszamenni, mert felszívódó varratot kapott. A szőre hamar visszanőtt a műtéti területen, és ma már nem látszik semmi.
Felesleges sírnod, rutinműtét és nem sok gondot okoz, viszont utána jobb lesz mindenkinek.
Nem itt kezdődnek az ember és a macska életében a problémák. Ne pörögj rajta, beviszed és hamarosan túllesztek rajta.
Injekcióval altatnak. Kandúroknál pár perc az egész, nőstényeknél kicsit hosszabb, kb. 20-25 perc.
A műtét alatt nem lehetsz ott, de jobb is ez neked :) A cica mindezt nem érzi.
Az altató kb. 24 óra, mire teljesen kiürül a szervezetéből. Addig igen rosszul lehet, hányhat, bepisilhet, tántorog, láthatóan pocsékul van. Utána kialussza magát, és jobban lesz. 2-3 nap múlva már jól lesz, csak arra kell figyelni, hogy ne bontsa ki a varratait.
Varratszedés után újra a régi lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!