Utálatos macska, mit lehet vele tenni?
Nagyjából 4 hónaposan került hozzánk a cica, örökbe fogadtuk egy helyről. Korábban az utcáról szedték össze őt, a többi kiscicával és az anyamacskával együtt. (A menhelyen kb 1-1,5 hónapot lehetett.)
Mikor elhoztuk, teljesen tisztában voltunk vele, hogy nagyon félős és nehéz lesz vele összeszokni, de vállaltuk a kihívást. Volt már macskás tapasztalatunk, nem is egy, tudtuk, hogy megfelelő odafigyeléssel és időrászánással hamar jó társ lesz belőle is.
Ennek már több mint egy éve. Még mindig sokszor agresszív, morog és karmol, simogatni kb. lehetetlen (ha engedi akkor kb karácsony van, mert nagyon ritka..). Előfordul, hogy odaül hozzánk, de nem gyakori, mindig egy másik helyiségbe húzódik és csak akkor kerül elő, ha éhes.
Sokat takarítunk utána, mert előfordul hogy hány, vagy odapiszkít valahova. (Sokszor bosszúból, mert pl. ki lett zárva valamelyik szobából véletlenül)
Nem hajlandó megenni a száraztápot (ebből is több félével próbálkoztunk már), csak nagyon nehezen, inkább minden mást eszik össze, ellopja a mi ételünket is ha épp egy pillanatra nem nézünk oda.
Játszunk vele és sétáltatni is szoktuk (sikeresen hozzászokott a pórázhoz, egyébként benti macska), olyankor egészen kedves, normális.
Elvileg orvosi problémája nincs, megvan minden oltása és ivartalanítva is van(amúgy hím cica).
Kezdünk eléggé tanácstalanok lenni, mit kellene vele kezdeni még, hiszen mi tényleg miden tőlünk telhetőt megteszünk, de ilyen macskával még nem találkoztunk.
Tervezzük a külföldre költözést és őt is vinnénk magunkkal, de az utóbbi időben egyre kevésbé van hozzá kedvünk. (Elvégre elég bonyolult procedúra egy állat külföldre juttatása, ha pedig ilyen utálatos, miért küzdjünk érte? :( ) Nem szeretnénk lepasszolni valahova, hiszen már magunkra vállaltuk a felelősséget, de néha elég élhetetlen lakótárs, hogy finoman fogalmazzak.
Nagyon szívesen fogadok minden segítséget, ötletet, tippet bármit, amivel mindannyiunk életét egyszerűbbé lehetne tenni, szétválás nélkül. Köszi előre is!
Nekem is kicsit ellentmondásos. Pl hogy a fenébe teszel rá hámot, ha a simogatásért harap és karmol...? Az enyém pl nagyon kezes, bújós, de hámot én se tudok rakni rá, mert nem marad nyugton.
Egyébként annak is oka van, ha ő egy év alatt nem nyugodott meg. Ha maradéktalanul úgy gondoztátok, ahogy a nagykönyvben meg van írva, akkor elképzelhető, hogy valami mentális zavarral küzd, ami indokolatlan agressziót vált ki nála. Ezt esetleg kivizsgáltatnám orvossal.
Vannak amúgy nagy és kifejezetten magas cica tornyai? Amiről nézelődhet? Feliway párologtatót próbáltátok már? Annyira az sem drága.
Igyekeztünk a tőlünk telhető legjobban szocializálni: sokat vagyunk vele, előfordult már, hogy más macskával is találkozott (a másik cica nagyon ellenségeskedő volt, a miénk ismerkedett volna). A kaját meg nem a konyhából csórja el, hanem az étkező asztalról, ahol, lepődj meg, szintén rend van. Korábbi cicáink sosem loptak...
Hát, bármennyire is nagy baromság a sétáltatás, eléggé élvezi.
Egyébként meg lehet fogni, így tudjuk ráadni a hámot is. Simogatni, na azt nem lehet. Manapság már ha elővesszük a hámot, hogy na sétáljunk, jön oda és dorombol.
Sajnos nincsenek nagy cicatornyai, csak a beépített teraszon van egy elég magas polc, amire fel tud menni. Időnként onnan nézelődik kifelé.
Még nem próbáltunk párologtatót, utánanézünk majd, lehet érdemes kipróbálni...
Köszi a válaszaitokat!
Nem tudom, tényleg kap elég szeretetet? Mert az, hogy "utálatos macskának" hívod, elárul mindent rólatok. Addig jó a kis állat, amíg kedves, aranyos és mindent úgy csinál, ahogyan szeretnéd, igaz?
Ha egyszerűen csak békén hagynátok?
Ha nagyon éhes lesz, meg fogja enni a száraztápot is.
A saját ételetekre meg figyeljetek, hogy ne érhesse el. Amikor valamit le akar pisilni, meg kell ijeszteni.
Nekünk két ilyen "utálatos" macskánk is van.
Az egyiket bánthatták kiscica korában mielőtt a mi padlásunkra szökött és ott maradt.
A másik is kis vadóc volt, mert nem szoktatták kézhez, de egész jól haladtunk vele aztán mivel gyönyörű cica valaki ellopta. Két hét múlva jött haza, két bazimély sebbel az oldalán....azóta alig lehet hozzáérni.
Mielőtt így vélekedsz a bársonytalpúdról gondolj arra, hogy nem véletlenül ennyire bizalmatlan az emberekkel.
Azért hívom így, mert el eléggé el vagyok keseredve és nem értem miért csinálja ezeket. Nem kellene, hogy tökéletes legyen, egyáltalán nem. Csak mondjuk feleennyi bosszúságot okozzon. Nehéz úgy értékelni a jelenlétét, hogy kb. mindig csinál valamit, ami neked rossz. (Pl. mikor otthagy egy szép csomagot a frissen mosott takarón...) Nyilván ezek is elviselhetők bizonyos szintig, nem az első eset után írtam ki a kérdést.
Nem érzem, hogy ne lenne békén hagyva. Próbálunk közeledni hozzá, de nem erőltetjük a dolgot.
Egyébként úgy tesszük ahogy írtad. Kivárjuk amíg megeszi az elé rakott kaját, vigyázunk a sajátunkra és rá is szólunk ha észrevesszük, hogy rosszalkodni akar. Csakhogy az esetek nagyobb százalékában nem előttünk csinálja és csak akkor vesszük észre ha már ott a gond.
10:54 Mindig menhelyi, vagy mellénk csapódott cicánk volt, a többivel nem voltak ilyen gondok. Még ha kezdetben félős és agresszív is volt, egy év velünk töltött idő után doromboló szeretetcsomag lett.
10:56 Sajnos nem tudok róla, hogy bántották-e, érte-e bármi sérülés lelkileg. Ha vendég érkezik hozzánk, általában üdvözli: odamegy, megszagolgatja, esetleg hozzádörgölőzik, aztán ismét eltűnik valahova.
lehet lefogtok pontozni, de itt kb a fele komment nem is arról szól amit kérdezett az illető..
itt nem analizálgatni kellene a gazdit, hanem segíteni a kérdésben!
Itt más megoldás nem igazán van, csak még több szeretetet nyújtani neki, még akkor is ha ellenséges..
egy idő után enyhülni fog a macska is.
ne próbálkozzatok száraz tápra neveléssel, mert a macskák iszonyatosan önfejűek, és ezzel is kiválthatod nála az agressziót..
azt kell neki adni amit szívesen meg eszik, és ha sétálni szeret, akkor többet vinni sétálni, hogy érezze a szeretetedet.
ennyi a titok kulcsa :)
ha többet jártok a kedvébe, és többet szeretgetitek, akkor 100%-ék hogy ő is kezdeményezni fog :)
sajnos ez a helyzet nálam is jelen volt évekkel ezelőtt....
nekem ez hozta a sikert! :)
11:13 Próbálkoztunk már alutasakkal és egyéb ilyen "nyálas" kajákkal, azokat szereti, csak elég drágák. Meg tartok tőle hogy ha csak azt kapna, akkor baja lesz. Kevertük is már táppal a kettőt, de hiába, a száraz részét otthagyja.
Sétálni általában kéthetente szoktuk, mikor épp jó idő van (nem esik a hó/eső, nincs nagy fagy), lehet bepróbálkozunk a gyakoribb sétával.
Köszönöm a tippeket, igyekszünk kitartóak lenni, hiszen mint mondtam, nem szívesen válnánk meg tőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!