Ilyenkor mi a helyzet? Köteles vagyok visszaadni a cicát a "gazdijának"?
Sziasztok!
Nagyjából 2 hete találtam egy fiatal, sziámi jellegű cicust az utcán. Se nyakörv nem volt rajta, se semmi. Kifejezetten barátságos, bújós cicának tűnt, olyan kis kétségbeesett nyávogással jött oda hozzám, hogy megesett rajta a szívem. Igyekeztem kideríteni, hogy a környéken lakik-e, ezért sorra becsöngettem a környező házakba, megérdeklődtem, hogy nem tőlük veszett-e el a cica, de senki nem ismerte... Így hát végül hazavittem, mert elég forgalmas helyen akadtam rá, sok volt arrafelé az autó, egyszerűen nem hagyhattam ott az utcán. Másnap elvittem állatorvoshoz is, a dokival néztünk benne chipet, hátha mégis kiderül, hogy kié, de a cicának chipje sem volt.
Úgy döntöttem, hogy megtartom. Beszereztem neki mindent, és 2 hete szépen éldegélünk így együtt.
Erre tegnap délután jelentkezett egy pasas, hogy a cica az övé. Kértem, hogy igazolja valamivel. Lobogtatott előttem egy oltási könyvet, de az nem bizonyít semmit és mivel a cicában se chip nem volt, se egy nyakörv a nyakán, így nem tudom, vissza kell-e neki adnom. Még azt se tudom, hogy egyáltalán az övé-e...
Mondtam neki, hogy mutasson valami papírt, bármit, egy adásvételi szerződést, hogy hol vette a cicát (ha már fajtatiszta sziámi, gondoltam, van ilyenje), de nincs semmije, csak az oltási kiskönyv. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de amíg nem tudja minden kétséget kizárólag igazolni, hogy a cica valóban az övé, addig nem adom oda. Ezen a pasi kiakadt, először csak kérlelt, majd követelőzni és kiabálni kezdett, lopással vádolt és rendőrséggel fenyegetőzött.
Kérdezném, hogy ilyenkor mi a helyzet? Valóban köteles vagyok neki visszaadni a cicát, ha semmi perdöntő bizonyítékkal nem tudta eddig igazolni, hogy valóban ő a tulajdonos? Tényleg tehet ellenem feljelentést a rendőrségen, vagy ez csak üres fenyegetőzés volt a részéről? Van bármi félnivalóm, ha megpróbálja jogi útra terelni az ügyet?
Vagy megtarthatom a cicát? Nagyon a szívemhez nőtt, és nem fogom bárkinek csak úgy odaadni, aki azt állítja, hogy az övé, de igazolni nem tudja...
Milyen lépéseket tehet a pasi ellenem, ha megtagadom a cica visszaadását?
Én kép nélkül nem adnám vissza.
Amúgy tényleg vannak emberek akik a saját anyjukat eladnák egy 500asért...
Én megértem az érzelmi felindultságodat, de a tény attól még tény marad. A macska jogilag dolognak számít, 14 napig köteles vagy a gazdáját keresni, és utána még 1 évig visszaadni.
Hogy ő hogyan tudja bizonyítani, hogy a cica az övé nem tudom, de hogy kérheti vissza, az biztos. Ha te nem adod, akkor ő tehet jogi lépéseket.
Az oltási könyvön ott az állatorvos neve és pecsétje, ő nyilván meg tudja indokolni, hogy miért hiányosan lett kitöltve.
Képet nem tudott róla mutatni. Azt mondta, nem szokta fényképezgetni a macskáját, mert ő nem az a fajta gazdi. Illetve hozzátette, hogy a telefonja is régebbi típus, és állítása szerint nem lehet vele jó képeket csinálni.
Nem tudom, engem ezzel valahogy nem győzött meg. Természetesen visszaadom, HA tudja bármivel bizonyítani a tulajdonjogát, de amiket eddig felmutatott, szerintem egyáltalán nem értékelhetőek bizonyítékként, sőt, számomra kifejezetten kétkedésre és gyanakvásra adtak okot.
Senki sem fog tudni olyan jogszabályt írni, ami neked kedvezően lenne alkalmazható. Mint számos alkalommal, most is Andizsuzsi (Kezét csókolom!) írta meg tárgyszerűen a helyzetre vonatkozó jogszabályi helyzetet.
Néhány éve befogadtam egy macskát. Egy idős hölgy meghalt, utána évekig élt a macska ott, a ház körül. Néhányan hordtunk neki enni, inni, készítettünk védett helyre száraz búvóhelyet. Macskautáló kutyáink miatt egyikünk sem tudta befogadni. Mikor kutyám, igen korosan elhunyt, idős korom miatt már nem akartam újat, viszont ezt a tíz év körüli macskát elvállaltam. Az állatorvosnál nem tudtam egészségügyi könyvét mutatni, és elmondtam a helyzetet. Úgy állította ki a tulajdonosi oldalt, hogy ELSŐ TULAJDONOS ismeretlen (nem tudom a hölgy adatait), és engem MÁSODIK TULAJDONOSként írt be, azzal az időponttal, amit befogadás időpontjaként megmondtam. Azt mondta, hogy ha nincs egészségügyi könyv, akkor ezt szokták beírni, vagy hogy elveszett (bár akkor a nyilvántartásban szerepelnie kell). Így, ha előző tulajdonos jelentkezik, akkor az új nem tudja bizonyítani, hogy születésétől nála van az állat, illetve szerződés nélkül azt sem, hogyan szerezte.
Tudom, hogy manapság, mikor mindenről iszonyatos mennyiségű fénykép, film készül és milliárdszámra teszik közzé, a kevés kivételben vagyok. De olyan mobiltelefonom van, amivel egyáltalán nem lehet fényképezni, nincs sem fényképező-, sem filmfelvevő gépem. És attól még – elnézést kérek, de rengeteg példa van rá – a székletem az enyém, hogy nem készítek róla felvételt és nem teszem fel közösségi oldalra. Egyébként, azok egyikére sem vagyok regisztrálva. És le tudtam élni úgy, több mint negyvenöt évet, hogy internet se volt. Attól, hogy nem fényképezem le, nagyon szeretem, és mindent megteszek érte.
De nem értitek, hogy a kérdezőnek nem csak annyi a problémája, hogy nincs képe a fickónak, hanem hogy semmilyen módon nem tudta igazolni, hogy az övé az állat? Egy félig kitöltött oltási könyv nem túl hiteles bizonyíték. Én írtam a saját full mezei cirmosomról, hogy úgyis tudnék megkülönböztető dolgokat mondani róla, hogy képpel nem igazolom, hogy az enyém, mégis egyértelművé tudnám tenni és ehhez üvöltöznöm se kellene és fenyegetni.
Sajnos egyáltalán nem ritka ismerőseim körében, hogy fajtatiszta kutyát macskát lopnak emberek, és megpróbálják őket eladni, apukám törzskönyves chipes kutyáját a vateran találtuk meg, miután ellopták...
Szerintem gyanús a férfi, és a kérdező helyében én sem adnám oda neki a macskát. Hiába fröcsögtök rá, szerintem tök jogosan kételkedik a férfi tisztes szándéka felől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!