A cicám rákos, összeomlottam, mit tegyek?

Normális esetben azt mondanám hogy hagyd a természetre. De ha ennyire ragaszkodsz hozzá akkor el kéne altatni hogy ne szenvedjen. Ha igazán szereted, akkor elengeded.(Ez csak az én egyéni véleményem) Még annyit szeretnék mondani hogy ilyet ne itt kérdezz szerintem. Egyrészt mert sokan csak poénkodnak vagy bunkó dolgokat írnak, kevés a hasznos válasz. A másik pedig az hogy neked kell eldönteni hogy mit tegyél, nem nekünk.

Bármi is lesz, kitartás!

Szia!

Én nem sokkal több mint egy éve veszítettem el a cicámat, akivel együtt nőttem fel. Szinte egyik napról a másikra lett beteg, bár szegénynek mindig is gyenge volt az immunrendszere. Azt hittük, hogy akkor is csak egy megfázás, amit egy hét alatt kihever. Akkor pánikoltam be teljesen, amikor már fecskendőből kellett etetnünk és alig mozgott. Egy hét alatt teljesen legyengült. 7 éves volt, amikor elment... Akkor én is teljesen összeomlottam, és még most sem hevertem ki. Magamat hibáztatom, hogy nem figyeltem rá eléggé és nem reagáltunk időben. Az orvos is csak vitaminkoktélokat adott neki, pedig tudta, hogy ha azonnal infúzióra köti, még megmenthető.

Egy év után úgy döntöttem, hogy pszichológus segítségét kérem, adok egy esélyt, mert egyedül sosem fogom túltenni magam a történteken és elfogadni az elfogadhatatlant. Nem mondom, hogy most már elfogadtam a tényt, mert akkor hazudnék. De én hiszek abban, hogy ő még él, valahol máshol, ahol senki nem bántja, ahol nem szenved. Egész életében különleges volt, nem tudtam rá azt mondani, hogy átlagos cica, mert nem volt az. Mióta elment, azóta is történnek velem fura dolgok, amiket hozzá tudok visszavezetni. 7 évig itt vigyáztunk egymásra, most már úgy gondolta, hogy egyedül is boldogulok, ő pedig teljesítette a "feladatát". Nekem csak ez segít, józan ésszel már régen belehaltam volna a fájdalomba...

Ahogyan Te is írtad, bármit teszel, a lelkiismereted nem fog békén hagyni. Szerintem amit tehetsz, az az, hogy megpróbáljátok a kemoterápiát, de ha úgy látod, hogy iszonyúan szenved a cicád és semmi (de tényleg semmi) javulásra utaló tünetet nem produkál, akkor válaszd csak az altatást. Amíg van remény, addig ne add fel! És próbálj meg hinni benne, hogy meggyógyul, ne mutasd ki neki, hogy összetörtél, mert azzal őt is gyengíted.

Nagyon sok erőt és kitartást kívánok Nektek, és bízom benne, hogy sikerül meggyógyulnia!

Én mindenképp megpróbálnám a kezelést. Én a papagájomhoz ragaszkodtam nagyon, és amikor beteg lett, mindent megpróbáltam, hogy életben maradjon, költöttem rá jó sokat (de rohadtul nem érdekel, most sem bánom és soha nem is fogom, mert az ő élete számomra többet ért százezreknél), de sajnos mindezek ellenére is itthagyott engem. Így utólag pedig nagyon örülök, hogy legalább megpróbáltuk, és nincs lelkiismeret furdalásom sem, hogy ítélkeztem az ő élete felett, amikor meggyógyulhatott volna. Az esélye meg volt rá. :(

A szenvedéséről pedig annyit, hogy ha azt látom, hogy igazán van benne élni akarás (az én papimban volt!) akkor mindenképp megpróbálnám, de ha láttam volna, hogy nagyon szenved, akkor azt hiszem nehéz szívvel, de én is megváltam volna tőle. :'(