Műtét után Ti hogyan oldottátok meg nőstény cicátok felépülését?

Nekem benti macskám van, de bedilizett a gallértól, így lekellett vennem róla. Nem lett gond belőle. Utána normálisabb volt. Nem bántották a társai. Amúgy is ő a főnök nem is merték volna.

Ivartalanítás miatt van rajta a gallér?

A miénk kinti-benti. Elég nagy fajtörést okozott, hogy mi legyen, mert biztos voltam benne, hogyha nem engedhetem ki, ki fog csinálni idegileg.

A műtét napján már nem mehetett ki, nehogy egyen valahol valamit, így el is húztam itthonról, ne halljam a hisztit.:)

A műtétet követő első nap elég nyugisan telt, még kómás volt kicsit, és szerintem fájt is neki. Gallért kaptunk, de azt mondta a doki, hogy csak akkor tegyem rá, ha piszkálja a sebet. De nyugodjak meg ez 10 macskából kb 1.

A mi macskánk volt az az egy.

Ráadásul gallérban kiengedni elég veszélyes mutatvány lett volna, mert ugye felakadhat, nem úgy lát, ha rajta van, szóval maradt a szobafogság.

A gallért megszokta, az elején volt egy kis hiszti, laposkúszásban közlekedett, aztán izomból nekirongyolt vele a falnak, szóval mindent megtett, hogy levegye.

A legrosszabb a második és harmadik nap volt. Akkor hatalmas hisztit csapott, a fejemen ugrált, tört zúzott, aztán kezdett beletörődni a sorsába.Úgyhogy mire varratszedésre mentünk, igazi szobacica lett belőle.:)

De hogy ellenpéldát is mondjak. Barátnőm macskája csak kinti. Az orvos se csinált belőle problémát. Megműtötte, gallért se kapott, szóval mehetett isten hírével. Kutya baja nem lett.

Ezek szerint Nektek is komoly tortúrát kellett végigélnetek. Én most várom, hogy az új cicám abba a korba kerüljön, hogy ivartalaníthassuk, de már előre tiszta ideg vagyok az egésztől. Az első cicám kb féléves korában került a műtőasztalra, már akkor sírtam, amikor átadtam az asszisztensnek, hogy elvigyék. Szörnyű érzés volt, most is beleborzongok. Fannim nem kapott gallért, kicsit piszkálgatta is a sebet, de nem volt vészes. De belegondolni, hogy kinyílik a seb... És ha erre akkor kerül sor, amikor nem vagy otthon?? Iszonyú... Én borzasztóan sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kell őket hoznom, de nekem is szenvedés lenne a tüzelésük és az esetleges kölykök.

Üdv.

F

Nahát, a kérdésre igazából nem is válaszoltam.

A lábadozás idején elég gáz látvány volt, összevissza csámpázott, és féltettem, hogy összetöri magát ,amikor le akar jönni az ágyról. Kómás is volt szegénykém, annyira sajnáltam, hogy ott feküdtem mellette a földön és sírtam, és azt néztem, hogy kínlódik és húzza magát. Annyira nem értette, hogy mi ez az egész. És végig igazi bűnösnek éreztem magam, hogy közvetett módon én okozom a cicám szenvedését.

Azóta szerencsére egy gyönyörű cicahölggyé vált a pöttöm cica, imádom őt.

Bár a gyomrom összeszorul, ha arra gondolok, ezt nemsokára újra át kell élnem.