Ha az állatorvos hibázott vissza lehet téríteni a pénzt amit ki fizettem ..??? Mert lázzal bevittem a cicámat erre 7 fajta injekciót kapott .és reggelre elhunyt
"Meg ha annyira beteg volt mint mondjátok akkor mi a francért engedték haza!?" - persze, nem tudom, hol voltál, de a legtöbb rendelő nem "kórházazik", azaz csak hozod-viszed, max. a nyitvatartási időben lehet otthagyni megfigyelésre a nagyon súlyos eseteket.
"elég erős volt a macska lakásban alig bírtuk megfogni és belerakni a hordozóba" - sok macska küzd a hordozó ellen, az is lehet, hogy ez a "harc" és stressz emésztette fel az utolsó erejét.
Amit leírtál, annyiból nem lehet megmondani.
Utánajárni csak úgy lehetne, ha meglenne a teste, azt el kellene küldeni a NÉBIH-hez vagy az Állatorvosi Egyetemre hivatalos boncolásra (de ennek is van költsége, természetesen, másrészt járványügyi okokból már nem adják ki a testet)
Látszik, hogy nagyon megviselt az eset, és nagyon sajnálom, de amit leírsz, az inkább tűnik vagdalkozásnak, mint tényekkel alátámasztott eseménysorozatnak.
Egy másik allatorvos sem fogja azt mondani egy korlap alapján, hogy a kezelés okozta az állat halálát. Ez nem is lenne etikus, hiszen ő nem látta abban az időben az állatot. Utólag persze könnyű okosnak lenni...
De szerintem jól teszed, ha beszélsz másik dokival is, részletesen elmagyarázhatja, a korlap alapján mi történhetett a cicával és milyen kezelést kapott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!