Miattam halt meg egy cica. Nem bírom elviselni. Hogy lehet ebbe belenyugodni?
Ma délelőtt sétáltam a kutyámmal a városban, egy elég forgalmas helyen.
Mentünk a járdán, jobb kéz felől családi házak, bal kéz felől pedig az út. Ahogyan haladtunk a járdán, a házak véget értek, ahol egy kisebb füves-gazos tér van. Az a kis hülye macsek pedig pont ott volt takarásban a sarkon, aki annyira megrémült tőlünk, hogy át akart rohanni a túloldalra.
Átsurrant előttünk, ki a kocsik elé, majd egy pillanatra eltűnt az egyik jármű alatt. Hallottam, ahogy ropog… Kocsi hajtott tovább, miért is állna meg ugye…
Ezután már örökre belém égtek azok képsorok, ahogyan próbálna futni, de ahelyett pörög körbe - körbe, a szájából pedig ömlik a vér. Elkezdtem gondolkodni, hogy melyik állatorvoshoz inaljak vele egyáltalán meg hova, közben pedig hajtottak el az autósok mellette. Kb a 15. másodpercben elfeküdt. Kutyám sem tudta mi történik, szerencsére pont volt ott egy vasoszlop, ahova ki tudtam kötni, átsiettem az úton, lehúztam onnan, fogtam a hasát meg a nyakát megnézzem lélegzik-e, de már semmi élet nem volt benne… :(
30 perc volt onnan séta, hazáig sírtam úgy haladtam át a városon. Elkezdett szakadni az eső és érdekes, de szinte észre sem vettem hogy eláztunk. Volt nálam kevés pénz, legszívesebben beültem volna valami putri kocsmába hogy leigyam magam, de annyira hányingerem volt, hogy nem csúszott volna le semmi. Enni is alig bírtam egész nap. Fejem megfájdult a sok sírástól. Azon is eltöprengtem, vajon kiírjam-e a városunk csoportjába az esetet, hátha olvassa a gazdája és legalább tudjon róla egyfajta “vigaszként” hogy nem szenvedett sokat, de őszintén még ehhez sincs kedvem. Rosszul vagyok.
Akik azt javasolták, hogy adományozzak; jó ötlet, de így is van két cicánk. Ők is csak hozzánk csapódtak.
Magát az esetet nem bírom megemészteni. Bár tegnap azt írogattam leiszom magam, annyira kivoltam. Nem így tettem, csak elaludtam. Egész éjszaka rémálmaim voltak, a gondolataim pedig képként cikáztak a fejemben. 4-5 alkalommal felkeltem. Na ma már annyira untam az egészet, hogy délután óta piálok, és bár könnyebb, majdnem ugyanolyan xarul érzem magamat. Magamat ismerve ezt sosem fogom teljesen feldolgozni. :(
22# Nem hát, ideggyenge fos vagyok.
Nem szokásom hangoztatni vagy gondolni a dologra, de úgy érzem nem érem meg a 70-80 évet, tuti önkezűleg fogom bevégezni, de halogatom addig amíg lehet.
Miattam egyszer egy kiscica halt meg kb 15 éve de azóta is néha eszembe jut
Semmi rossz szándék nem volt bennem, a macskánk megszokott majd terhesen jött haza
Megszülettek a kicsik, pár hetes korában kivettem az egyiket és az ölembe tettem
Az anya egy másodperc alatt felugrott érte és ahogy vitte le kiesett a szájából...
bevitte az alomba de a kiscica csak rángatózott fél percig és aztán nem mozdult...
sokkolt a dolog, én is magamat hibáztattam
Ráadásul utána hazudtam is mert mikor a nevelőapám hazajött és mondta hogy meghalt az egyik kiscica, nem mondtam el hogy mi történt... képtelen voltam rá
Idővel majd jobb lesz
Nem szándékos volt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!