Megváltozhat még az emberekhez való hozzáállása vagy ilyen marad?

Szerintem megéri küzdeni érte. Szinte biztos vagyok benne, hogy később megbarátkozik az emberekkel, csak még szokatlan neki ez az egész és félős, sok türelem és szeretet kell neki főleg hogy rossz tapasztalat érte korábban. Próbáld magadhoz édesgetni nasival, játsz vele minél többet. Csak gondolj bele, milyen különleges és jó érzés lesz arra gondolni, hogy te voltál az, aki segített neki legyőzni a félelmét és újra megbízni az emberekben.

~egy hasonló cicás gazdi

Egy hónap egy bántalmazott cica esetében semmi.

Bántalmazott cicám van (őt idősebben, 2-3 évesen fogadtuk be), hatodik éve van nálunk. Két évbe telt az, mire ölbe tudtam venni. Manapság már mellettem fetreng az ágyon, és piszkál, hogy dögönyözzem - de párom még most is csak egy ujjal simogathatja, és minden hirtelen mozdulattól megijed, szalad a biztonságba (tőlem is). Lehet, hogy fél perc múlva jön vissza, hogy oké, vaklárma, vakargass tovább, de akkor is.

Hogy megéri-e küzdeni a szeretetéért? Nagyon is.

Hogy rossz ember vagy-e, ha visszaadod? Egyáltalán nem. Bennem nagyon sokszor volt (és van) bizonytalanság, hogy más gazdinál nem-e lett volna jobb helye, nem-e nyílt volna ki jobban. Tök okés, ha nem érzel magadban elég kitartást ehhez a cicához, van ilyen, nem passzoltok. Viszont ha van hozzá türelmed, ha tudod őt szeretni úgy is, hogy esetleg nem lesz belőle ölbecica, akkor különleges köteléket építhetsz ki kettőtök között. :)

Ha úgy döntesz, marad, akkor érdemes belemerülnöd a cicalélektanba, azon kívül, hogy idő és türelem, sokmindent tehetsz érte, hogy biztonságban érezze magát - kezdve a felszerelések átrendezésével, hogy hol, hogyan kap enni, sőt, a kényszersimi sem feltétlen ördögtől való, állatmentők is alkalmazzák.

Nekem az egyik legnagyobb segítség a cicánk megértéséhez Jackson Galaxy Macskamágia c. könyve volt, szívből ajánlom, ha meg tudod szerezni. :)

Nekem volt egy nagyon félős macskám, Vadócnak neveztem el, mert még az előző gazdáját is összemarta, akinél született valószínűleg bántották is, de biztos, hogy nagyon nem foglalkoztak vele, gyakorlatilag etetett kóbormacska volt. 4-5 hónapos volt amikor hozzám került a macska, először rettegett. Nem hagyott a közelébe menni, karmolt, harapott ha véletlen sikerült hozzáérnem, olyan helyekre tudott elbújni, ami veszélyes volt rá. Például első nap a hűtő motorja mellé sikerült bebújnia, ott volt egy kis rés mellette, ahol bebújt. Aztán teltek a hetek, hónapok, nagyon lassan oldódott, mígnem egyszer kint az udvaron fent nem ragadt a fán. Ahogy meglátott keservesen sírt, létrával másztam fel érte és leszedtem. Akkor valami átkapcsolt az agyában, rájött hogy nem bántom és onnantól kezdve ő lett eddigi életem legragaszkodóbb és barátságosabb macskája. Azt hiszem hirtelen megtört a jég és rájött, hogy segítek neki ahelyett, hogy bántanám.

Én azt mondom, hogy megéri energiát fektetni a bizalom építésébe. Ha egyszer rájön hogy nem bántod, akkor nagyon ragaszkodó lesz és hihetetlenül meg tud benned bízni.

Utcai mentett macskám van. Engem az első perctől elfogadott, de a lányomat csak 3 év után kezdte. És még most sem felhőtlen a kapcsolatuk. De azért már hozzá is közelít valamennyire a saját szintjén.Oké, a lányom is tett azért, hogy ne legyen probléma mentes a macskafogadása anno. Még nagyon gyászolta az előző cicánkat, és nem tudott ő sem azonnal teljesen megnyílni felé. A macskosz ezt valószínűleg érezte. De ma már a lányom is imádja,

nekem meg olyan mint a gyerekem. Én küzdenék érte. Rengeteg türelem és kitartás kell, de nálunk határozottan megérte.

A mentett macska, pláne ha köztudottan bántalmazott is, sajnos ezzel jár. Bocs, hogy így mondom, de ha neked nem okoz örömöt, hogy nálad biztonságban van és láthatóan nem szenved, csak tart még tőled, de játszani már előjön, akkor ez a vonal nem neked való. Itt tényleg azt is fejlődésként kell értékelni sok rehabilitálandó macskánál, ha nem fúj, karmol, támad, “csak” elbújik a közeledben, aztán ha egyedül van, előmerészkedik.

Pár napos korában menhelyre került cicánk van, onnantól egy tündéri ideiglenes befogadónál élt 4 hónapos koráig, amikor hozzánk került. Szóval sok ideig nem lehetett rossz körülmények között és nagyon pici is volt, mégis rettentő félős. Minket gyorsan elfogadott, ha jön a simiért, bármit csinálhatunk vele, gyurmázni lehet, de a hirtelen mozdulatoktól még tőlünk is megijed és elszalad vagy ha pl fekszik a földön és közeledünk felé, akkor is szinte mindig odébbfut. Sose bántottuk, még csak a hangunkat sem emeltük fel, mégis sokszor olyan, mintha félne, hogy megütjük, rálépünk (ilyenre is talán egyszer volt példa, nyilván nem direkt). Idegenek elől meg abszolút elbújik, ha előjön, akkor sem lehet megsimogatni. Én elfogadtam, hogy ő valószínűleg vagy ilyen marad vagy csak nagyon kis változás áll be, de sosem lesz egy virgonc, bárkivel barátkozós cica. Most már 4 éves, a többi macskával egyébként nagyon szociális, de az emberektől retteg.