Az én hibám volt?
A nagyszüleim társasházban laknak közös udvarral. Ott él kb. 10 macska már évek óta, nincs gazdájuk de minden lakó eteti őket. Gyakran megyek a nagyszüleimhez mert idősek, segítek bevásárolni nekik stb. Volt egy kiscica aki mindig az ajtóban gubbasztott és nyávogott, mi laikusként azt gondoltuk hogy milyen cuki beszélgetős cica. Ő volt az egyetlen aki nem félt az emberektől, a többiek nem engedik megsimogatni maguk. Mindenki megszerette, még a nagyszüleim is pedig ők nem macskások.
Annyira belopta magát a szívembe hogy úgy döntöttem hazahozom. Megvettem mindent ami szükséges volt számára és elhoztam a lakásomba. Ahogy kiengedtem a hordozóból egyből elkezdte felfedezni az új otthonát és dorombolt, nem bújt el pedig direkt vettem neki olyan házikót amiben biztonságban érzi magát. Úgy tűnt hogy tetszik neki a hely. 2 nap múlva elvittem beoltatni a legjobb helyi állatkórházba, ahol azt mondták hogy 3 hónap körüli lehet és egészségesnek néz ki pedig szerintem akkor is vékonyka volt. Pedig volt étvágya, nem is kicsi. Mondtam hogy hasmenése van, erre kapott pasztát amit én adtam neki minden reggel és este. Viszont a hasmenése nem szűnt meg napok múlva sem, ezért visszamentünk. Akkor másik orvos rendelt aki azt mondta hogy teljesen le van gyengülve, kapott infúziót és másnap is vissza kellett mennünk hogy megkapja a másik felét. Akkor adtak probiotikumot is, de azt mondták nem biztos hogy túl fogja élni mert nagyon kicsi. Másnap sokkal jobban nézett ki, 4 nap múlva kellett volna visszamennünk kontrollra. Viszont aznap hajnalban arra keltem hogy nagyon hangosan nyávog. Bementem megnézni és már nem tudott lábra állni. Tudtam hogy már nem lehet megmenteni, 8kor nyitott az állatkórház. Be akartam vinni eutanáziára hogy ne szenvedjen de addigra már elment.:’(
Addig az ölembe fogtam és beszéltem hozzá, hogy tudja hogy nagyon szeretem. Annyira bíztam benne hogy felépül és boldogan élünk együtt sok éven keresztül, de nem sikerült megmenteni. Hiába keveset volt velem, nagyon megszerettem és szerintem ő is jól érezte magát itt. Most üres a lakás nélküle, és nagyon magam alatt vagyok.
Pár embertől megkaptam burkolva, hogy az én hibám az egész mert elhoztam a természetes élőhelyéről és ebbe a nagy változásba halt bele. Én is sokat kattogok ezen, mert végülis eddig is eléldegélt valahogy, nálam pedig 3 hét után elment.
De a szomszédok azt mondták hogy biztos beteg volt, mert amióta megszületett szinte azóta hasmenése volt, sosem látták futni, játszani és hogy a nyávogása segélykiáltás volt. Nem tudom mire gondoljak, hogy miért történt ez. Nagyon sajnálom a kiscicát és hiányzik minden percben. :( Lehet hogy tényleg az én hibám volt? Arra is gondoltam hogy lehet a gyógyszerek sem tettek jót neki ha ilyen érzékeny volt a pocija, de én csak jót akartam neki.:(
Nem a te hibád.
Ha itt valaki hibázott, az az állatorvos volt, aki egy fosós, alapból legyengült immunrendszerű kismacskát beoltott.
Mikor a második oltásat kellett volna kapja a cicám, előtte ment egy kicsit a hasa, mint kiderült, az ételtől, de nem voltak hajlandóak beoltani, kapott kezelést 1 hétig és csak utána oltották.
A mentett cicámnak kicsit magas volt a testhője és az egyik nyirokcsomója megdagadva, őt sem oltották így be.
Te mindent megtettel. Az a macska, ha otthagyod, ugyanugy meghal, teljesen idiota ember volt, aki ezt mondta.
Legalabb rovidke eleteben valaki szerette es foglalkozott vele. Gondolj erre, hogy ez a cica mar sokkal tobbet kapott toled, mint a kinti koborkak egesz eletukben barkitol.
Viszont ezt a macska problemat nalatok valahogy nagyon surgosen meg kene oldani, legalabb a nostenyek ivartalanitasaval. Nem tudom pontosan hogy mukodik ez, de nalunk a helyi allatvedok gyakran viszik ivartalanittatni a macskakat; majd visszaengedik oket a szabadba. Valami ilyesmi kene nektek is.
Nem a te hibád, sőt, te mindent megtettél, amit lehetett. Nem rajtad múlt.
Ellenben... milyen oltásokat kapott? Csak mert van egy csúnya sejtésem, hogy nem a te hibád volt, ellenben az állatorvosé.
Köszönöm a megnyugtató szavakat.:(
Én is úgy gondolom hogy meg kéne akadályozni a szaporodásukat, de lehetetlen megfogni őket.
Azt sem mondta az orvos hogy mit ad be neki, de az oltási könyvében 2 matrica van, purevax rcp és milprazon.
Félvad macskákat csapdázni szokták, állatvédőktől érdemes benne segítséget kérni.
A kiscica pedig valószínűleg parvós lehetett, esetleg leukózisos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!