Kiscica szelidites-hogyan tovabb?
Majd megbékél. Először azt is a szívére fogja venni, amikor véletlenül rálépsz a farkára.
Azt viszont, hogy a bútorokkal hasonlítod össze magad... Hát ahogy az enyémet régen elnéztem, szerintem 9 együtt töltött év után is kétséges, melyikünk volt a jobb. xD
Én mindig úgy szelidítettem meg a kiscicáinkat, hogy cipőfűzőt kezdtem el húzogatni előtte, amit elkezdett kergetni. Egyre közelebb húztam magamhoz a cipőfűzőt, és mikor nagyon bele volt merülve a játékba, egyszer kétszer végigsimítottam rajtab(de sosem fogtam meg). Ha észrevette és elszaladt, megint elkezdtem húzni előtte a cipőfűzőt, és utána megint, ha játszott vele, hozzáértem. A végén látta, hogy nem okoz neki fájdalmat, ha hozzáérek, és így pár nap alatt meg tudtam simogatni. Az elején fel sem vettem, csak cipőfűzővel az ölembe csalogattam, ahol ugyanúgy megsimogattam, de bármikor le tudott szállni, ha akart.
A lényeg, hogy ne érezze azt, hogy csapdába esett, mindig hagyj neki menekülési útvonalat. És ne próbáld meg felvenni az elején, majd csak akkor, ha már biztonságban érzi magát, és tudja, hogy nem bántod:)
A targyakhoz azert dorgoloznek egyebkent, hogy rajta hagyjak a szagukat. De ez annak is a jele egyben, hogy biztonsagban erzik magukat.
Ne vedd magadra 🤣
Nyugi, majd feloldodik, aztan jobb lesz a helyzet.
Macskánál a ránéz, becsukja a szemét, elfordítja a fejét a mozgásjele a barátkozásnak.
Meredten ne nézd, az támadást jelent, a 4-es által írt lassú pislogás is jó lehet.
Macskáknál a legjobb taktika hogy ne erőltesd, hanem hagyd hogy ő közeledjen. Nyilván a kaja meg a játék jó, csak az érintést várd meg míg ő kezdi. Elsőként az ujjad nyújtsd csak felé de azt se túl közel, így tud szagmintát venni rólad és ha úgy érzi akkor meg fogja érinteni az orrával. Onnantól megint egy kicsit közelebbi viszonyban lesztek.
Amúgy már bizalmi viszonyban lévő macskáknak sincs mindig kedve a simihez szóval náluk is érdemes felajánlani a kezed ha nem egyértelmű.
Nyugi, nem veszett el teljesen az a bizalom, nem kell előlről kezdened, csak most már várd meg, míg ő megy hozzád.
Én úgy csináltam, hogy mikor enni kaptak, akkor csak ültem mellettük és vártam. Aztán egyre közelebb ültem a tálhoz.
Hamar kíváncsiak lettek amúgy, volt olyan, hogy kiengedett hajjal ültem, ők már a hajamat cincálták játék közben és a hátamon lógtak (körömmel 😀), de szemből még egy méternél közelebb nem mertek jönni 🙃
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!