Mikor lett új cicátok miután az előző meghalt?
#40 Legeslegfeljebb 10 évig, ha valóban komondor. Második világháborúban a szovjetek az összes valamirevalót lelőtték, nagyon kevés példányból nagyon necces tenyésztésbe került, hogy megfelelő idegrendszerrel, ösztönökkel rendelkező példányok szülessenek, és az a várható élettartamuk kárára ment.
Amit te itt jellemeztél, arról a jó isten sem mondja meg, hogy milyen fajta, sem a bundája, sem a színe, sem a szeme színe nem komondorra jellemző. De mivel nagytestű, amúgy sem várható hosszú élet. 70 kiló feletti kutyák amúgy sem nagyon szokták a 12-t megélni, és akkor lehet még sokat is mondtam.
Ez a kutya 2 éves lesz. Ha nem tudta megszokni a macskáim akik már ott voltak mikor jött,nem tudom hogy tudna egy újat. Ahogy meglátna egy kicsi macskát szerintem megenné vagy a lábait elharapná. Én nagyon nem bírom ezt a kutyát. Novembertől ( akkor kerültek ide) márciusig féltem tőle, anyu nélkül be se mertem jönni a kapun. Márciustól a kutya nem ugatott meg nem mögött mikor meglátott és nem szagolt. Onnantól kezdtem nem felni. Most már szabadon jarkalok a kutyatol ha nincs otthon senki is. Ha mondok neki hogy menj előre akkor nem megy mondom akkor maradj és rögtön előre megy. Azt nem tudom megtanítani ( nem anyunál élek) hogy a macskámat ne kergesse.
Ha a macska nem félne tőle még ő nem szagolna meg kérhetnek akkor elsiklanek afelett hogy a rokonom kutyája és valamennyire el tudnám viselni. De nekem a macska a mindenem és nem bírom elviselni hogy félelemben van a kutya miatt aki nem is a miénk és az uncsimnak kéne elvigye másféle. Főleg hogy a chip az ő nevén van. Ha a macskammal jól megvolna azt se sajnalnam ha egészen anyu tartana ha elköltözik. De 2 éves a kutya, anyu meg 71, borítékolható ki él tovább és mi lesz akkor. Én nem fogom etetni azt aki a macskám nem bírja és nem is az enyém.
Lehetett az a halott kutya az anyja, ha nem tudod, ő alapból minek a keveréke volt és milyen az apja. Két korcsból egy még furább korcs is születhet, és ha több kölyök van, azokról sem mondod meg ránézésre, hogy közük van egymáshoz.
Valószínűleg egy amúgy is gyenge idegrendszerű állat, amivel nyilván nincs jól foglalkozva, és édesanyád korában egy ilyen nagytestű kutyát kellően jól nevelni baromi nehéz. Amiket itt leírsz, ez legfeljebb pár év múlva olyan lesz, hogy szakértő is csak nem túl humánus módszerekkel és nagy türelemmel csinál belőle kutyaként viselkedő valamit.
Igaz, hogy most jön ki a kölyökkorból, de pont akkor könnyebb megnevelni, mint utólag korrigálni, hogy nem voltak határai. Azzal nem sok gond van, hogy a kertben van póráz nélkül, az lenne konkrétan illegális, ha meg lenne kötve a kertben, de attól még lehet naponta órákat foglalkozni vele, ha sétáltatni nem is viszik.
Anyukádra azért nem hallgat, mert kutyáknál alapból fajtafüggő, hogy a család minden tagjáért odavannak, vagy egy gazdája van, minden más embert csak azért kedvel, mert a gazda kedveli őket. Unokatestvérednek nem való kutya, pont.
Az sem megoldás, ha tömbházba viszi, ekkora kutyát ha rajtam múlna törvénytelen lenne bent tartani. Egyszerűen egészségtelen és nem normális. Ha unokatestvérednek ennyire ingatag az élete, alapból megtaláláskor nem megtartani kellett volna szegény állatot, hanem vinni egy menhelyre. Ilyen az emberi önzőség és hülyeség.
1. Tavaly januárban nem tudta hogy júliusban beadja a válást. A kutya tavaly januárban került oda és az exférj tavasszal kezdett agresszív lenni hogy a gyerek játékait szétverte, anyukát fojtogatta, kicsapta a biztosítékot a házban, stb. Januárban nem tudta hogy ősszre elválik.
2. Nálunk Romániában olyanok a menhelyek hogy elaltatják a kutyákat és addig is kis helyen tartják őket meg éheztetik. Az unokatestvérem nem kellett volna egy akkora kutyát elfogadhon attól a nőtől aki találta. A városi bérházban se volt legális hogy tartottak bennt a szobában. Vagy nem kellett volna elvállalja a kutyát vagy még a tavaly nyáron ahogy nőtt a kutya kellett volna Keressen Neki Gazdát. Mielőtt beadta volna a válást a nyáron ráért volna gazdát keresni. És az exe nem is akarta a kutyát csak odahozta a nyakára.
3. De hogy lehet hogy rám is hallgat az a kutya majdnem úgy mint az unokatestvéremre pedig nem is járok anyuhoz hetente és márciusig féltem tőle? Említettem hogy ha mondok valamit akkor tam mindig hallgat. Már meg se ugat mikor csengetek, ha azt akarom hogy ugasson akkor tudom mi zavarja és azt csinálom és életem hogy ugasson. Anyut se ugatja meg ha csenget de nem jött rá mivel érje el hogy ugasson. Ha vetem.a kaput akkor ugat ha jobban vetem.akkor ugrik rá és úgy idegesítem míg nem jön anyu kaput nyitni. Mikor kinyitja is ugat a kutya akkor a nevén mondom hogy Y fejezd be, nem ismersz meg és jönne a hátam mögött,megállok erélyesen parancsolni hogy menj előre és ha nem megy, megyek tovább és elore megyek. Egyszer meghallottam hogy kinnt anyu szolongatja hogy ne ugraljon rá, kiszoltam a kobzhabok hogy Y ( nevén) fejezd be és rögtön abbahagyta. Most már ha jön valaki akkor is ha ugat kiszolok hogy nem ugatsz és abbahagyja. Anyu a seprzvel jön és úgy zavarja a kutyát de nem ér el annyit nála mint én aki raszolok. Anyu azt mondta fogják a seprut és tartsam magam és a kutya elé ha félek vagy rá akarok szólni. Azt mondtam az a dög kell értse az emberi szót seprű nélkül. Meg kell tanulja ha mondunk valamit mit akarunk és a szír kell megtanulja nem a seprut hogy fogjuk előtte akkor még agreszivebb. Rám is hallgat hiába nem vagyok a gazdája. A kutya mindig arra hallgat aki erélyesen rászol és nem fél tőle. Kell érezze hogy az ember a főnök és ő parancsol.
4. Szerintem úgy lehetne menteni a menthetőt ha az unokatestvérem keresne gazdát a kutyának mert anyu öreg hozzá és ha meghal és ott marad....Legalább jövő nyáron keresne neki valamit. Addig meg kéne fizesse a kosztjat meg az oltást hogy ne anyu éltesse a sajat pénzéből. Kéne hozzá hetente meg fizesse az ennivalojat és az orvosi dolgokat. Az nem lenne jó ha elmegy és elfelejti a kutyát. Én nagyon félek ettől mert nem tudok benne bízni. Unokatesomban. Úgy jött anyuhoz hogy előre nem mondta hozzá a kutyát csak mikor költözött vele volt. És 20 éve kapott egy kutyát, akkor otthon élt, az apja nem engedte tartani és azt anyu hozta el és 18 éve itt van. Mondjuk az kiszermetu legalább és macskákkal megvan még akkor anyu fiatalabb volt. De a lényeg ugyanaz. Azt a kutyát nem kellett volna elfogadja ha tudta hogy az apja nem engedi tartani és ezt meg vagy keressen gazdát vagy fizesse a kosztjat. Ha anyu beteg lenne akkor is kéne valaki mert ott maradna az állat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!