Talált cica, nagy, puffadt pocak, kissé csipás szem, tapasztalat? Kb 8hetes. Sosem volt még macskánk.
pár napja elhoztuk a párom munkahelyéről egy kiscicát, mert nagyon útban volt az embereknek.
Nem a legszebb, de hihetetlen ragaszkodó, kedves, barátságos, nyitott cica.
talán kislány:)
kamillával meg lett tisztítva a szeme (és a feneke) mert elég csipás volt. tejen és konzerven élt, és mikor először megláttam, hatalmas kerek pocakja volt (és van is)
mintha örökösen teleette volna magát.
a járása nagyon vicces, de nem tudom, hogy az normális-e.
felemeli (magasba tartja) a farkát, fenekét, és úgy jár ide-oda :) mintha riszálna, ráadásul a feneke olyan "páviánszerűen" kidudorodik. szeret játszani, kedveskedni, és pont ma még az alomba is sikerült belepiszkítania :)
édesanyám jelezte hogy kakiban vélt felfedezni valami "rizsszerűt", lehet férges, vagy ez is normális?
ha sikerül alkotnia még, én is megnézem majd, de csak jövőhéten megyünk az állatorvoshoz vele.
hátha kaphat oltást, vagy valami rutinvizsgálatot.
mivel kismama vagyok, és a 35.hétben, így kicsit "bennem van a félsz", de mikor hozzám simul,érzem a kis testét, meghatódom.persze alapos kézmosás, stb.mert nem játék.
érdekelne tapasztalat akinek vannak vagy többször voltak cicái.szeretném megtartani, hisz olyan kis védtelen :)
egy kiscicának milyen orvosi vizsgálatok kellenek? oltások?
nagyon köszi
mint a 3 toxom negatív lett, nem fogdosom már össze minden kis jövevény állatot az utcán.
nagyon szépen köszönöm a tanácsokat, mindenképpen adok neki kis féreghajtót, amíg nem jutunk el a dokihoz.
félre ne értsetek, tudom, hogy mit szabad és mit nem, hisz én is könyvbújós kismama voltam az elején.
hozzám dörgölőzik, de csak a lábamhoz, ha meg is simogatom, a fenekéhez nem érek,mindig alapos kézmosás utána. plusz nem engedem, hogy összenyálazzon vagy ilyesmi.
nem a lakásban van, hanem a bejáratai ajtónál leválasztott előtérben, a pisit, kakit édesanyám tisztítja.
nekem csak kutyás tapasztalataim vannak, ezért is kérdeztem.
de köszi :)
féreghajtót kap, aztán a doki majd kikúrálja :)
a tejről mi a véleményetek?
"szabad, nem szabad?"- nem hasmenéses..
Riogatásokat olvasgathatsz arról, hogy macska nem ihat tejet, mert laktózérzékeny stb... nekem is volt már rengeteg macskám, mindegyik ivott tejet, soha semmi bajuk nem volt tőle. ha neki sincs, akkor adhatsz neki nyugodtan.
ez megint csak egy divat, azt hangoztatni, hogy a macska ne igyon tejet, gondolom a macskatej-gyártók jól járnak...
de ameddig nem volt macskatej, addig mindenhol sima tehéntejet ittak a cicák.
jó így olvasni hogy mennyi macskabarát (szakértő) van, és ahogy látom, az életkorok is eltérőek :) (megérzés)
kedves sok cicás :)
bolha is akad benne szerintem, mert a fehér mellkasán látok fekete pöttyöket.gondolom azok azok.de édesanyám mondott valami olyat hogy mivel még nincs (tippre) 3hónapos, így nem tuti hogy kaphat nyakörvet.
de majd csinálok egy előtte-utána képet és meglátjuk mit sikerül kihozni belőle :)
nekünk 2 boxerünk van, meg anyuméknak 2kistestű, szóval inkább kutyások vagyunk :)
de mivel állatbarátok vagyunk, rossz volt nézni szegénykét hogy ott egyedül van a pincében és hogy nincs társasága. jön az ember után mint a golyó :D
mint már mondtam, tényleg nem egy szépség, de hát nem tehet róla :D
Nekünk a tejtől folyamatosan ment a hasa. Nekünk bolha ellen a frontline-t adták, az alkalmazható 6 hónaposnál fiatalabb cicákokra is.
Egyébként kutyák nem akarnának haverkodni vele?:)
nagyon örülök, hogy így gondolkodsz...:) a tejjel kapcsolatos tapasztalatom az én cicáimmal.a három benti közül az egyik imádja, a másik bele-belenyal, a harmadik
ha beleszagol, hátraugrik tőle.
a kinti lelencek /árva cicák/ is megisznap napi fél lt tejet. a fenekük tiszta, szóval nem fostosak.
én is megszállott cicamentő vagyok:)
üdv-cicás-59/N
:)
mondjuk ugy,hogy a mi boxosaink sajna nem dijazzak a kiscicakat,ill nagyokat se.sajna ezt egy idegen macska elrontotta,azota a macska preda-pedig tanitott kutyuk-
no de kennelben vannak,es mielott kiengedjuk oket a macska "tuti" helyre kerul.(mert a kislany kutya ki tud nyitni barmilyen kilincses ajto)igy mindenkinek nyugodt pillanatai vannak:)szoval a valasz a haverkodasra-egyenlore nem-max parom kezeben bemutatva a cicat.de ahhoz meg olyan pirinyo:)
bocs az ekezetek miatt,de telorol irok..
jo cicazast:))
Mi a féregirtót magunk adjuk be, kicsit le kell nyomni, és kénytelen lenyelni,de a doki megmutatja,nekünk is ö mutatta meg hogy csináljuk.A kajába téve nem biztos h megeszi,érzi benne.
10:18
Nekem is asztmám van és allergiám többek közt a kutyára és macskára is,ám én kénytelen vagyok együtt élni a macskával mivel nem az enyém és nem adják oda senkinek.
Türök,mást ugyse tudok tenni.
11:09
Ez nálunk is igy volt. Ha már bolhás akkor max 1 hétig nem vakarodzik utána ujra.De mi vettünk cseppet, nem frontline-t hanem egy másikat, valaki már irta ava... a neve,és az jobban bevált.
Persze nekünk félperzsa cicánk van,lehet függ attol is.
A miénk se ihat tejeset mert megy a hasa töle.
Valahol olvastam h. ha megnézzük az állatvilágot egy felnött állat se iszik már tejet...lehet van összefüggés..
Régi a kérdés, de szeretnék válaszolni rá, hatha vki olvassa. Nekem is tibb macskám van\volt☹ évek óta.
Nagyon sok a téves információ ezzel kapcsolatban.
Először is, mindig érdemes allategeszseg ügyben allatorvos véleményét kikerni!
Vannak allegiasok bizonyos állatok szőrére. A kérdezi nem az (van kutyájuk).
Amiért sok orvos nem tanácsolja a macskát az egy: Nem szereti , mereven elzárkózik, vagy azt vallja az állatnak kint van a helye. Kettő: Amit mas is irt itt, maradi. A témában nem tájékozódik, nem tartja a lépést. (az ilyen egyébként sokszor az új gyógyszereket sem ismeri, vagy nem alkalmazza! Tapasztalat!)
Amitől ovnak az a toxoplazmozis.
Ez egy olyan betegség, amit fertőzött allat ürülékétől (persze csak es kizárólag akkor ha nem tartjuk be az alapvető higiéniai szabályokat sem, mint a kézmosás. ) lehet elkapni. Biztos, ami biztos érdemes ilyenkor kesztyűben tisztítani az almot, de ha az ember utána kezet mos, es nem nyúlkált a macskakakiban, amit utána lenyalogatott az ujjairól, nem lesz gond.
Sokkal nagyobb az esélye, hogy nem negfelelien megmosott gyümölcstől, zöldségtől vagy nem jol átsütött hustol kapja meg.
A másik, a kislányos anyukámnak szoktak us tanácsolni, hogy tartson cicat, engedje a kslanyt macskákhoz. Általában ezek a gyerekek felnőtt nőként mar nem kell aggidjanak emiatt a betegség miatt, mert reg atestek rajta, a szervezetukben reg ott az ellenanyag. Sogornom, testvéreim mind macskás terhesek voltak, nap mint nap macskákkal (benti, kinti) korul véve! Egyiküknek se volt rossz a tesztje, mert mar reg atestek rajta gyerekkorukban, eleve vedettek (embernel enyhe nathaszeru tünetekkel jar, vagy annyi sem! A legtöbben eszre sem veszik!) szival vedettek, macska, zöldség, gyümölcs, hús mindegy!
De nem kell nekem hinni, beszeljetek állatorvossal ha kétségeitek\kérdéseitek vannak!
Sok ember (orvos, nem orvos) nem szereti az állatokat, es mereven ellenzi meg a tartasukat is. Pedig ez csak az ő személyes hozzáállása! Semmi több! Semmiféle egészségügyi kockázatot nem jelent! Legalábbis nem többet, mint homokozóban játszani, fertőzött gyümölcsöt enni, vagy nagyvárosban szmogban élni!
Sőt, egy gyerek jellemfejlodesenek egyenesen jot tesz, ha allatokkal el együtt. Megtanulhatja (persze nem mndegy a szülő hozzáállása sem!!!) hogyan kell az allatokkal bánni, mi a felelősség, ragaszkodás stb..persze ha a szülő azt vallja, "ez csak egy állat" akkr a gyerek is azt fogja, ha a szülő belerug az allatba mert pl útban van, a gyerek is bele fig rúgni. Csak a gyereknek ne szerettünk élő állatot! Mert nem tudja megfelelően ellátni, ez egy felnőtt feladata (de a gyerek tanulja) ő nem tudja felelősen etetni, itatni (megtanulni hogy mit lehet es mit nem egy élő állattal, nem tudja mikor kell orvosi segitseget kérni ha beteg stb. Mert egy élő állatnál ezt meg kell tenni, különben állatkínzásról beszélünk, ami büntetendő (3 év szabadságvesztés).
De ha felelős a szülő, es remélhetőleg van annyi intelligenciája hogy tisztaban van azzal, hogy ez egy életre szól akkor a gyerek megtanulhatja mindezt es egy kedves, felelősségteljes felnőtté valik, amit ő is tovább adhat majd a gyerekeinek.
Ha ezt nem úgy gondoljuk, vegyünk inkább plussallatot! Azt bármikor kidobhatjuk\lecserelhetjuk ha megunjuk, az egy tárgy, nem élőlény. Nem fél, nem fáj. Nem kell orvoshoz vinni ha beteg, nem kell kolteni ra. Nem kér sem enni inni, sem szeretetet. Mert egy élő állatnak mindezeket meg kell tudni adni élete végéig!
Sok helyen létezik már allatpatika! Megvehetoek a féreghajtók, vitaminok, pre es probiotikumok, speciális tapok hasmenesre...sok betegségre. (allatorvos!)
Ha az életkorának megfelelően etetjük (Bozita, Royal Canin stb..magad hustartalmu tapok, interneten olvass utána), kap cicafuvet, kis vitamin, esetleg immunerositot , neha ranez a doki, beadatjuk az oltasait, mindig friss vizet rakunk elé, figyelünk rá egy boldog egészséges allatunk lesz sokaig akit a gyerek is szeretni fog (ha normális a szülő) es nagyon hamar megtanulja mi a felelősség, az empátia, ragaszkodás. A szülőnek se hátrány , mikor mar ő lesz rá szorulva a gyerekére (aki sok esetben ra se hederit később.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!