Elképesztő bűntudatom van, hogy lehet ezt feldolgozni?

Gondolj arra, hogy még ha szegénnyel nem is lehettél ott az utolsó percekben, a szüleid - akiket gondolom szintén ismert és szeretett - ott voltak vele. A szenvedéstől pedig csak úgy tudtátok megkímélni, ha nem önzően az elbúcsúzás pillanatait kivárva, hanem a szakember megítélése szerint a szükséges pillanatban, humánus módon segítettetek neki fájdalommentesen eltávozni.

Ne legyen bűntudatod, mert valószínűleg a cica szemszögéből is ez volt a legjobb döntés.

Aznap, amikor a cicám el kellett altatni, nekem be kellett menni dolgozni. Egyedül volt a másik cicával egész délutánig. Este vittem a rendelőbe. Ha tehettem volna, ottmaradok mellette az időpontig, de nem tudtam szabadnapot kivenni, csak délután 2 órával korábban lelépni a munkahelyemről. Rosszul érzem magam emiatt, de nincs lelkifurdalásom, nem mardosom magam emiatt feleslegesen, mert enélkül is nagyon padlóra küldött az elvesztése 15 év után. Arról nem is beszélve, hogy nem is tudtam volna másképp megoldani.

Egyébként teljesen normális érzéseid vannak. A kedvenceiket elvesztőknél nagyon gyakori, hogy valami okot találnak arra tudat alatt, hogy lelkifurdalást érezzenek. Ezek többségében alaptalanok.

"hogy lehet ezt feldolgozni?" Idővel begyógyul ez a seb is. Ez mindig így van. Sírd ki magad, akármikor úgy érzed szükséged van rá, és ne próbáld elnyomni magadban. Kitartás.