Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Extrém félős cica. Mit tegyek?...

Extrém félős cica. Mit tegyek? Mit ne tegyek?

Figyelt kérdés
Van egy menhelyről befogadott, 4 éves, ivartalanított nőstény cicánk. Az előéletéről annyit tudok, hogy több macsekkal élt együtt egy idős néninél, aki 1-1,5 éve elhunyt, így került a menhelyre. Egyszer már elvitte egy család a menhelyről, de visszavitték, mert túl félős. De amikor elhoztuk a párommal, nem gondoltuk volna, hogy ennyire. Amint kiengedtük a hordozóból az első dolga a búvóhelykeresés volt. Vettünk egy fedett ágyikót még az érkezése előtt, azt nevezte ki a várának. Két egész napig nem volt hajlandó kijönni belőle, nem evett-ivott, nem almozott. Közben ha benyúltunk és simogattunk, élvezte, dorombolt. A második nap végére sajnos be is pisilt, pedig ott volt mellette fél méterre az alom. Utána muszáj volt kivenni az ágyikóból és beletettük az alomba. Kellett egy kis idő, addig nem hagytuk belőle kijönni, de végül kiadott magából mindent. Megmutattuk neki az ételt, a vizet, nem érdekelte semmi, amint lehetett elbújt. Ezek után már csak az ágy alá bújt, az ágyikó gondolom "nem biztonságos terület" lett. Azóta már eltelt 2,5 hónap, egész nap az ágy alatt kuksol. Éjszaka előjön, eszik-iszik, almozik. Ha feljön az ágyra, simogatható, de egy pici hangra, mozdulatra rohan az életéért. A legkisebb jelét sem mutatja az agresszivitásnak; sosem fújtat, karmol, borzolja a hátát/farkát. Sajnos így állatorvoshoz, kozmetikushoz sem tudjuk vinni anélkül, hogy sarokba szorítanánk. Hogy elutazzunk valahova pedig teljes képtelenség. Használtunk egy párologtatót, ami elvileg csökkenti a stresszt, de lényeges változást nem értünk el vele. Szeretnénk segíteni neki, de nem tudjuk, hogyan. Szerintetek mit tegyünk? És mi az, amit semmiképp ne tegyünk?

2022. ápr. 6. 09:36
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Édesem:( ki tudja mi történt vele, ami miatt nem mer megnyílni.

Ne adjátok fel! Nem kerülhet vissza a menhelyre:( szerintem sok volt neki ez az ide-oda dobálás, nem tudja hogy ez már az otthon. Kicsit várjatok még vele, játszatok vele sokat, akár bottal, lézerrel, jutalmazzátok a kis dolgokért is.

2022. ápr. 6. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Sok-sok kitartás és szeretet kell neki, szegénykém nem hiszi el, hogy végre otthonra talált. Fel fog oldódni, ha biztonságban érzi magát. ❤️
2022. ápr. 6. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
50%
Nem plüssjáték a macska, az előzők, akik visszavitték, annak akarták használni. Súlyos bántalmazások érhették, ha ilyen. Ne legyen hangoskodás a lakásban, se hangos tévé, se nagy hangon beszélés. Azt nem bírja. Utazgatni akartok? Akkor mért kellett cica? Gondolom, elvinnétek addig is valahová, nos, ezt saját kézben nevelt cicával lehet, ilyen súlyosan traumatizálttal viszont minden egyes elutazás a részetekről új és új elhagyás lesz neki.
2022. ápr. 6. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
#1 Természetes türelmesek vagyunk, nem erőltetünk semmit, hagyjuk, had bújkáljon, amíg szeretne. Sajnos a játék nem jöhet szóba. Bár vannak játékai, nagyon-nagyon ritka, hogy használja őket. Velünk pedig egyáltalán nem mer játszani, a mozgástól vagy hangtól megijed.
2022. ápr. 6. 10:28
 5/13 anonim ***** válasza:

Legyetek türelemmel. A macskák nem szeretik a változást, a régi gazdája elvesztése után ide-oda lett dobálva szegényke. Ne tegyétek ki még egyszer ennek a kicsi lelkét.

Minden nap menjetek oda hozzá óvatosan, beszéljetek hozzá kedvesen, ha eléritek simogassátok. Adjatok neki kézből finom falatokat. Próbáljatok vele játszani, például egy labdával, vagy lehet venni ilyen macskamentás párnácskát/figurát, pl: zoopluson, hátha azt szeretné. Hagyjatok neki nyugodtságot is, ne erőszakoskodjatok nagyon. Az én cicám se szereti mindig, ha nyösztetjük. De éreztessétek vele, hogy biztonságban van, nálatok nem kell tartania semmitől. Csak szépen apránként, minden nap egy kicsit foglalkozzatok vele.

Az állatorvossal beszélhetnétek, hogy ez van, nem jönne-e ki házhoz beadni az oltásokat, vagy ami nagyon fontos lenne, esetleg tőle is kérhettek tanácsot. De én egyenlőre csak annyi stressznek tenném ki, amennyinek nagyon muszály.

Elhiszem, hogy nehéz, de sok-sok türelem, idő, és még több szeretet biztosan segíteni fog.

2022. ápr. 6. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:
#3 Lakásban élünk, így a szomszédok által keltett zajokra nem tudunk megoldást találni, de mi egyáltalán ne hangoskodunk. Amúgy is csendesen éltünk, de amióta cica van, még jobban. A tv nagyon ritkán van bekapcsolva, a mosógép csendes és mindig bezárom. Az utazgatást úgy értettem, hogy általában havonta egy hétvégén meg szoktuk látogatni a szülőket. Amióta nálunk van a cica nem mentünk, és a szülők nem akarják megérteni, miért. Magunkkal nem szeretnénk hurcolni, biztos nem viselné jól, de itthon hagyni sem lenne jobb. Ezzel kapcsolatban nagyon tanácstalanok vagyunk..
2022. ápr. 6. 10:36
 7/13 A kérdező kommentje:
#5 Türelmesek vagyunk, de nem tudjuk, hogyan segíthetnénk neki. Minden nap beszélek hozzá, megnézem, jól van-e. Elérni sajnos nem tudom, és őszintén nem is szeretném, hadd érezze, hogy az ágy alatt egyedül lehet. Jutalomfalatok mindig vannak kirakva, ha kijönne. Ölelőpárnája van több is, szereti is őket nagyon. :) Ha az állatorvoshoz házhoz jönne, akkor is ki kéne jönnie az ágy alól, szóval ugyanott vagyunk.
2022. ápr. 6. 10:39
 8/13 anonim ***** válasza:

A szülők látogatását csinálhatnátok úgy, hogy egyszer az egyikőtök, máskor a másikótok megy.


Szerintem a zajokat sehol se tudod teljesen kizárni, sajnos. Én kertes házban lakok, de itt is vannak zajok a szomszédból. Maximum egy világvége tanyán.


Ahogy már más is írta, biztosan sérült a kis lelke. Használjátok továbbra is a párologtatót, abban a szobában, ahol a legtöbbet van. Adjatok neki macskamentás dolgokat, kedveskedjetek neki, szeretgessétek. Amennyire csak tudjátok biztosítani, legyen körülötte nyugalom.


Esetleg van az macskás csávó a tv-ben. Jackson Galaxy, azt hiszem. Aki ilyen ilyen problémás cicákkal foglalkozik. Tőle is keresgethetnétek, hátha találtok valami hasznosat.


Egy biztos, ez a helyzet nem csak a cicán fog múlni, hanem rajtatok is bőven.


Kitartást nektek! Ne adjátok fel semmiképp! Ez az egy a lényeg.

2022. ápr. 6. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

#8 Sajnos az sem értenék meg a szülők, mindkettőnknek mérgező szülei vannak. Csak az lehet, amit ők akarnak, és ők azt akarják, hogy mind a ketten sokat legyünk náluk.. Legalább most a macskát kifogásként használhatjuk :P


Sajnos pont két iskola között lakunk, és a szünetekben elég nagy a zsivaly. Valamint van egy szomszéd, aki minden nap fúr (mit lehet ennyit fúrni??), ezekkel nem tudunk mit kezdeni. Cserébe egész nap próbálok minél csendesebb lenni.


Köszönöm szépen a tanácsokat, betartom őket! :)

2022. ápr. 6. 12:35
 10/13 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy hónapokig fog tartani, talán egy évig is, de ha a saját tempójában szabad hozzátok szoknia, a végén bújós cicává fog válni. A zajoktól meg az idegenektől akkor is rettegni fog, az szerintem nem változik...
2022. ápr. 6. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!