Anyám elrontja a macskáimat, így nem akarom magammal vinni őket?
4 éve anyukám nyugdíjba ment, én dolgozok, együtt lakunk. Még 2 év mire el tudok költözni. Van két cicám. Mikor még mindketten egyidőben dolgoztunk, tudtam figyelni rájuk otthon, hogy mit esznek. De amióta ő otthon van, én nem vagyok, azóta össze eteti őket minden hülyeséggel, ami miatt nem eszik már meg az egészséges ételeket, amiket én adnék nekik és sokszor betegek is. Hiába kértem szépen, könyörögtem, hogy ne csinálja, mert ezzel elrontja, tönkreteszi őket, veszekedtünk is nem kicsit, nem keveset miattuk, de nem érti meg. Már be is kameráztam, el is mondtam, de nem érdekli, tagadja, meg azt mondja, igen kaptak, na és?! Nem érti meg, hogy a sós, fűszeres felvágottak, a töményen zsíros és sós sajtok, a szalonna, kolbász, kenyérfélék, kakaóscsiga és más péksütik, a gombapörkölt, a krumplistészta stb nem nekik valóak, akkor sem, ha "csak abból a feléből, amiben alig van kakaó" meg "leszedtem a kolbász héját előtte" stb.
És már azt érzem, hogy nem is akarom őket elvinni magammal, ha elköltözök, hanem otthagyom őket, csináljon velük amit akar, már úgyis őt szeretik, mert a "finomakat" tőle kapják, tőlem meg, a gonosz gazditól, aki hazahozta őket 4 hetesen a fagyhalál széléből, csak a 70-80 %-os hústápokat meg 100% húskonzerveket, meg a külön nekik főzött, sütött natúr húsokat, nyulat, pulykát, halakat kapják, csúnya rossz gazdi vagyok a szemükben.
Úgy vagyok vele, ha elköltözök inkább hozok magamnak saját cicákat, akiket majd én gondozhatok és nem rontja el őket az anyám.
Emiatt nagyon rossznak érzem magam, de úgy érzem, már így nem akarom, hogy velem jöjjenek. Nem tudom miért, csak legszívesebben inkább új cicával elölről kezdeném, őket meg ott hagynám anyámnak, ha már így elrontotta őket.
Szemétségnek tűnik szegény cicákkal szemben, pedig imádom őket, de teljesen elhidegültek tőlem, én meg szenvedek így látni őket, nem tudom mit tegyek. Az én kis szerelmeim voltak, de már szinte utálnak, kerülnek, oda se jönnek, csak kajakor, de olyankor is mennek el egyből, mert nem tetszik nekik, amit adok.
Tök gáz, hogy itt sírok már emiatt, de nem tudom mit tegyek, elszerette a cicáimat, elrontja az egészségüket, félek attól is, hogy ez a 6 év, amíg össze eteti őket minden sz@rral, esetleg éveket vesz el az életükből.
Amikor hazahoztam őket, én felelősséget vállaltam értük, elhatároztam, hogy ha már ilyen fiatalon ilyen sorsra jutottak, én a legjobban fogok bánni velük. De most minden elcsesződik és nem tudom, hogy hozhatnám helyre, nem tudom, hogy így hogyan gondozzam őket tovább, nem tudom, hogy mit tegyek.
Remélem valaki tud segíteni, mert tehetetlennek érzem magam.
Ééédes Issstenem.... Te féltékeny vagy anyukádra 2 cica miatt?
Hát ha abban telik Édesanyádnak kedve! Örülj neki, hogy babusgatja őket, nem magányoskodik.
Nem olyan nagy dolog leszoktatni őket,ha mégis elvinnéd.
Előbb utóbb úgyis megéheznek.
En meg pont emiatt nem hagynam ott oket. Elhiszem, hogy szar erzes, hogy a macskak inkabb anyukad fele huznak, az en macskam is ha meglatja a ferjem, akkor en le vagyok szarva, neki o az isten :D De en valahogy ezt ennyire nem veszem magamra.
Hozd el oket, mert az egeszseguk sokkal fontosabb szerintem, mint a pillanatnyi erzeseink. Majd megszokjak nalad is a kajat, ha nem kapnak mast, akkor egy ido utan nem is fognak valogatni, el is felejtik a kaja koruli cirkuszt.
A kérdést olvasva tényleg elgondolkodtam, nagyon fura világban élünk. A macska tényleg a királynő, a király a családban, te gazdiként pedig a szolgája vagy, aki kaját ad neki cserébe azért ne szarjon le téged.
A macskák manipulálnak titeket!
Akkor nem voltam világosan érthető.
Amikor hazahoztam őket, felelősséget vállaltam értük, hogy a legjobb életet biztosítom nekik.
Anyám miatt ezt már nem tudom betartani, teljesíteni, így lemondok róluk.
Amíg anyám nem ment nyugdíjba, addig imádtak, rengeteget játszottunk, szeretgettem őket, azóta pedig megszűnt minden kapcsolatom velük, mert csak arra fókuszálnak, hogy mit kapnak anyámtól.
Az enyém is az egyik vesebeteg, mégsem tudom megértetni anyámmal, hogy ne adjon neki sajtot ami a sós és az rendes kaján felül extra kálcium. A másik zabagép, nagyon hízékony, én már konkrétan nem is adok neki semmi kaját, mégis dagadt lett 3 hónap alatt, mert annyi szart összeetet vele anyám. Zsíros kenyér, meg szalámik, sajt, minden f@sz.
Egyébként sem kéne ilyeneket enniük, de úgy, hogy betegek is lesznek tőle időről-időre, főleg nem, és nem fogja fel.
Ezért, mivel nem tudok gondoskodni róluk, míg anyámmal kényszerülök lakni, így lemondok róluk.
Tök jó hogy ezt kiírtad, mert te is érzed, hogy ellentmondás és zavar van benned ezzel az egésszel kapcsolatban.
A szeretet akkor helyes, ha az nem a birtoklásról szól.
Az zavar, hogy a "hálátlat" macskáid most anyudat szeretik a látszat szerint jobban, ezért "biztos el lettek rontva"
Próbáld szeretni őket, és ne "üzlet" és verseny legyen, hogy akkor szereted, ha téged szeretnek jobban, stb.
A szeretet akkor "helyes", ha önzetlen, elvárások nélküli.
Ps.: Bocsi a sok macskaköröm " miatt, de ez ide autentikus 😁
Ha en szeretem a macskaimat akkor szeretni fogom oket mindenhogy.
Tenyleg nagyon szanalmas vagy, akkor menj hozz egy masik macskat a helyukre ha mar ilyen konnyu lecserelni oket.
Nalunk a kutya van igy, elvileg anyu a gazdaja, megis engem jobban szeret. Miert? Mert tobb idot toltok vele, en jatszok vele, en foglalkozok vele stb. Lehet hogy neked is foglalkoznod kene a macskaiddal. Nem feltetlenul azert nem mennek hozzad mert az anyad kajat ad nekik, hanem mert anyukad tobbet simogatja is őket. Az o szemükbe nincs olyan hogy Te jo kajat anyud meg sz.rt ad. Etel-etel, anyud tobbet ad ez van. Ha elkoltoznel veluk megszoknak hogy nincs tobbe mas csak a tapjaid.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!