A cica inkább egy gazdás, vagy többet is tud szeretni?

Van, amelyik csak egy emberhez kötődik. Sőt, sokan másnak nem is hagyják magukat simogatni, szeretgetni.

Van, amelyiket az egész család simogathatja.

És van olyan is, aki bárkivel elvan, aki kedves vele.

De olyat is láttam már, akit senki sem simogathatott.

Szóval a cicák mind mások.

A miénk alapvetően kettőnket szeret. Hol egyikünkhöz megy, hol másikunkhoz. Pl. ha a párom többet van otthon, többet szeretgeti, akkor amikor hazaérek tapad rám, mintha hiányoztam volna neki. Ha fordítva, akkor fordítva.

Ha valamiért más vigyáz rá, akkor álnok kis jószág ám, átszereti magát az ideiglenes felvigyázójához és mi le vagyunk tojva. Szóval kezdem úgy vélni, hogy azt szereti legjobban, aki rendszeresen fényesre nyalogatja a kis popóját. :D

A miénk a nagyon hirtelen mozdulatokat nem szereti. Alapvetően nem az emberrel van baja szerintem, hanem azzal ahogy közeledik. A gyerekeket is ezért nem csípi, inkább menekülőre fogja. Ha nagyon nyüstölve van, akkor támad.

Abban abszolút látok valamit, hogy a macska helyhez kötődik és nem emberhez.

Macskaféléknek nincs hosszabb távú vizuális memóriájuk, szagokra, hangokra emlékeznek csak hosszabb távon.

Emberi mértékben mérve a macska alig lát felismerhetően.

Mozgó célpontokat lát csak szürkés sárgás árnyalatokban, evégett is csapja el könnyen a kocsi, mert fel sem ismeri az alakzatot.

Mióta harmadszor van olyan macskánk, aki a cipősszekrényen ülve vár minket a munkából hazajövet, holott terített "asztala" van, tehát nem éhes, azóta tudom, hogy a macskák is tudnak ragaszkodni és szeretni embert.

És mióta a macskánk miatt haza kellett jönnünk nyaralásból, mert a megbízottunk az 5-ik nap kétségbeesetten hívott minket, hogy 5-ik napja a macska nem eszik, hanem csak ül és vár minket, akkor ez a hitem csak megerősödött.

A macskák - ahogy az emberek is - nem egyformák, a velük kialakult kapcsolat függ a vele való bánásmódtól, a természetétől és a természetünktől...és még millió mástól.

A macskáknál szerintem nagyon nagyon fontos a kölyökkori szocializáció...

A nagyobb macskám egy óriás méretű nőstény macska.

Ő udvatban született távolabbi rokonaimnál (igen, sajnos nem ivartalanítanak)... Ő volt az egyedüli túlélő, így az anyja is csak vele foglalkozott. Már tudtam a születése után 1-2 nappal, hogy el fogom hozni, ha eléri a 8 hetes kort.

Így vittem neki is, meg anyukájának is minőségi tápot (baba és anya macskáknak valót)... Meg eleve nyár elején született jóidőben.

Na ez a macska ma bármelyik labradort, vagy goldit megszégyenítő módon bújik, de szószerint egész nap...

Mindenhová követ minket, egésznap simogatásra vágyik.

De sokszor szeret a hasamra telepedni és a fejével simizni az arcom :)

A második macskám, aki a fiatalabb, Ő neki a húga, vagy félhúga...

Mindenben pont az ellenkezője történt vele kiskorában, több testvérrel együtt jött világra, Ő volt a legkisebb és legutolsó mindenben...

Elve télen született, 3 hónapos koráig élt abban az udvarban, neki mindig csak a maradék jutott.

Őt kicsit később hoztam el magamhoz...

A mai napig mindig inkább a kajára megy, nagyon mohó és keveset foglalkozik az emberekkel.

De néha még Ő is kimutatja a szeretetét...

Mi pedig ugyanúgy szeretjük mint a nővérét! :)

de szeretem a hülyéket! itt sok van belőle

a macska látása jobb mint az emberé, csak közelre nem lát jól

macskafüggő amúgy kit szeret és hányat kedvel, de kb olyan mint a kutya, többet kedvel de van neki 1-2 nagy kedvence

Személyiség kérdése.

Nekünk mindkét macskánk utcáról származó felnőttként mentett (=kölyökkori szocializáció kimaradt). Az egyik cica totálisan egygazdás, egy évig küzdöttem, hogy elfogadjon, és csak engem fogad el, senki mást. Nekem bújik, hízeleg, simogassámán, páromtól még a jutifalit sem hajlandó elfogadni.

A másik macskánk (ugyanilyen előtörténettel) mindenkit IS imád, ha valakit beengedünk a lakásba, akkor oké, a területemen vagy, téged is lehet szerezni, simizzél, adjál enni, vakargasd már a pocakom, köszike.