Mitől függ, hogy egy cica mennyire dorombolós?

Igen, személyiség, de szerintem a szocializáció, a környezet is befolyásolja, ami ugye a személyiségét is formálja.

Pl. ha pici korában kevés szeretetet kapott, nem tanulta/szokta meg az ember közelségét, akkor nem lesz olyan bújós a cica, mintha születésétől fogva törődött volna vele az ember.

Valószínűleg a lánycicádat ahonnan hoztad, ott nem részesítették annyi szeretetben, mint amennyit te adsz Hópehelynek és ezáltal így jól szocializálódik. :)

Az én cicáim féltestvérek, kb. félév van köztük...

Ugyanonnan fogadtam Őket örökbe.

Mindkettő lány és ivartalanított.

Az idősebb extrém bújós, talán még egy kutyánál is jobban, igazából ha vele lennék végig, akkor amikor nem alszik követne és bújna... Ha az ölembe veszem rögtön tranzba esik. Nagyon gyengéd és figyelmes, általában az ébresztő előtt pár percel Ő ébreszt fel, behúzott körmökkel simogatja az arcomat, aztán ha felébredtem puszit is ad.

A kisebbik macska ezzel szemben csak nagyon ritkán, havi 1-2* igényli a dögönyözést, mondjuk olyankor hasonlóan viselkedik...

Az első tavasszak született, a második télen.

Kisbaba korukban kint tartották még Őket...

De én egyformán szeretem mindkettőt.

Szerintem ez egyszerűen macskafüggő, ők is külön személyiségek, mint ahogy az emberek is.

Mondok két példát. Az én bűbájos, 2 éves nőstény cicám abszolúte nem bújós, soha fel nem ugrott volna az ölembe. Reggel meg este viszont felugrik az ágyunkba, főleg a férjemhez szokott bújni, felmászik a mellkasára, dorombolva ébreszti őt, egyszer-egyszer még dagasztott is a karján.

Egyszer voltunk egy ismerősünknél, akinek van egy kandúr cicája, életemben először találkoztam vele, megsimogattam, mire a macska felugrott az ölembe, hangosan dorombolt, és dagasztani kezdett a lábamon. Kissé fájt, de annyira elbűvölt, hogy először találkozunk, és máris dagaszt. :) Csak pislogtam. Az én cicám ilyet soha nem tett, de azért odáig vagyok érte. :)

Imádom a cicákat! :) Annyira mások tudnak lenni, de pont ezért bűbájosak.