Szeretnék egy lovat és szülő meggyőzésére kérnék tippeket! Tudnátok segíteni?
Többek között nagy vágyam terepre menni, versenyezni, meg úgy hobbi szinten is szeretnék több időt lovakkal tölteni.
Apa teljes mértékben támogat, mert ő lát/ látott engem lovagolni és egy ideig járt ő is. Látja, hogy eltökélt vagyok és bár van hová fejlődnöm, jól megy. Nagyon sokat javultam és még mindig szeretnék és többek közt ezért szeretnék egy saját lovat.
Egyértelműen csak a bértartás jöhet szóba, a lovarda tulajával a ló téma sokszor feljött és továbbra is mondta, hogy bármikor segít lóvásár téren is.Tisztában vagyok azzal, hogy mivel járna, ha lenne lovam, és a körülötte lévő teendőkkel is.
Csakhogy a bibi. Anya utoljára ovis koromban látott lovagolni, plusz még tavaly pár percet, amit azért fontos kiemelni, mert akkortájt kezdtem újra több éves kihagyás és lovarda váltás után. (a réginél született gyerek és meghalt az oktató anyja és nem lovagoltatott utána) azóta meg heti 1-2 alkalommal járok ki (mennék én többször is,de kevés a ló) és én ezt csak szinten tartásként élem meg szinte. És anya sosem jön ki megnézni engem, pedig sokszor hívom, de mindig nemleges választ kapok.. És nem is olyan, mint aki kíváncsi lenne rá..
Többször mondtam neki is a lóvétel dolgot, de mindig hatalmas veszekedés a vége és utána napokig nem beszélünk. Sosem hallgat meg és mindig azt vágja a fejemhez, hogy nem tudok a lovakról semmit sem pláne nem a költségekről. És amikor elmondanám neki, hogy miből is áll ez az egész, akkor nem hallgat meg és egyszerűen holt ideges lesz bármikor előjön ez a téma és néha már szimplán a lovaglásnál felhúzza magát.. És amikor közli, hogy "nem, mert nem", én kérek tőle indokot és utána teljesen össze vissza kezd el zagyválni..
18 éves múltam, de 5 éves gimibe járok, szóval csak jövőre érettségizek, majd utána egyetemre közelbe járnék szóval még úgy is megoldható lenne. Továbbá apum is lovagolna, ha lenne lovam, szóval attól sem kell tartani, hogy magára maradna, amikor nem vagyok ott.
Köszönöm, ha ezt mind elolvastad, a tippeket pedig várom! (bunkók, unatkozók és társaik kíméljenek, köszönöm.)
Nekem is egyből az ugrott be, hogy félt. Szerintem ezért hárítja el azt is, hogy elmenjen megnézni, ahogy lovagolsz.
Ha ő nem beszél erről, vesd fel neki, mondd el, hogy teljesen megérted, hogy félt stb., de mennyire vágysz rá. És próbálkozz be azzal, hogy egy nagyon nyugis lovat választanátok (ha ez nektek is megfelel apáddal)
Egyszer régebben bennem is felötlött, de hamar elvetettem, mert úgy voltam vele, hogy nagyon, de nagyon szókimondó, pláne, ha bepöccen valamire.
Picikét még mindig paprikás a hangulat, de amint lenyugodtak a kedélyek mindenképpen meg fogom majd neki mondani! Meg mindenképpen nyugisabbat szeretnénk (javarészt inkább apa miatt), de ugyanakkor olyant, amit annyira hajtani sem kell, ez az utóbbi meg az én feltételem. Nagyon szépen köszönöm a segítséget!!
Attól mert hogy megveszed a lovat ugyan úgy szükséged lesznek/lehetnek órákra tehát ezt is számold bele mert mint irtad van még hová fejlődnöd. Amit meg te akarsz az az hogy megveszed a lovat mivel olcsóbb tartani mint az hogy megtanulj normálisan lovagolni. Ezzel még várj egy kicsit szerintem ha anyagilag a kettő már sok lenne nektek.
Nehéz jó lovat kifogni viszonylag jó áron. Manapság nagyon elszáltak az árak képzetlen lovakat is adnak 7-800ezerért. Azt pedig vagy átlovagoltatod vagy az edződ segítségével (ha már olyan szinten vagy) lovagolod. Ez mind plusz költség. Ha megvan a saját lovad és tegyük fel heti 6x lovagolsz és szükség van az edződre neked vagy a lovadnak ki fogjátok tudni fizetni a többi költséggel együtt? Ha versenyezni akarsz is csak edző meglétével lehet és 1 napos verseny minimum 30-40 ezertől indul.. Bocsi hogy ilyeneket irkálok nem akarok a pénztárcátokban turkálni de itt egy állat sorsa a tét hogy hogyan tudsz, milyen mértékben tudsz róla anyagilag gondoskodni. Persze nem azt mondom hogy több száz ezret kell rákölteni de nekem ugy jött le az írásod hogy az edzéseket elkerülve veszel inkább lovat mert az olcsóbb..
Szerintem várj még míg tudod az összes idomítóülést (hátulja-elejekörülifordulat,combravalóengedés,vállat ki-be stb..) helyesen. Míg fel nem ismered mi jó, mi nem a lónak. Ameddig nem tudsz magadnak és az adott lóval edzéstervet felépiteni fejben a képességeiteknek egfelelően. Amedig ezeket nem tudod ne vegyél lovat. Ha ide eljutottál érdemes elgondolkodni csak a vételről.
Uü.:ez csak az én véleményem..
#14: látatlanba tényleg nem szabad tervezni, tudom. Szüleim tudnak támogatni, de nem teljesen szeretnék rájuk támaszkodni. Meg mindhárom dolog, tanulás-munka-lovazás időigényes és jó időbeosztás kell hozzá. Meg az is igaz, hogy sosem késő lovat venni.
#15: tudom, és még tényleg nem vagyok olyan szinten, hogy magamnak nyomjak le egy teljes edzést. Viszont saját lóval csak ugró edzést kell fizetni, itt legalábbis ez a szokás, ahol még nem tartok sajnos, szóval, amiket most csinálok azokat tudnám ugyanúgy csinálni, mint eddig csak annyit kért tőlem az edző, hogy írjak neki, ha mennék, hogy ne legyenek kint annyira sokan. Sajnálom, hogyha az egész úgy jött le, hogy spórolás miatt szeretném, mert nem így van. Az csak egy pozitívuma lenne a sokból. Az árak amúgy tényleg a csillagos égig tudnak menni, meg lovat csakis az edzővel együtt néznék, ő meg tapasztaltabb és megbízható helyekről vette a lovait és jó árakon. A verseny árakat tudom, hogy magasan vannak, de azok még sajnos tényleg odébb vannak. Nincsen semmi gond, mert örülök, minden válasznak, de legfőképpen a részleteseknek, szóval nyugodtan! Akkor viszont tényleg rosszul fogalmazhattam valahol, mert nem az a célom, hogy kikerülök mindenkit és majd magam csinálom. Azt szeretném, hogy több időm legyen és többet tudjak gyakorolni, ahol nem vagyok időhöz kötve, és tudjak haladni.
Szerintem anyud félt, illetve a pénzt is sajnálja rá. Ha versenyezni is akarsz az havi szinten legalább 70-80 ezer (tartás, edzés) plusz a versenyek költsége.
Egy ló hosszútávú kötelezettség mind anyagilag, mind időben. Ma egy normálisabb lakás még vidéki megyeszékhelyen is 15 milló felett van. Éves szinten ráköltesz a lovadra majd 1 milliót, ha nincs gond, ez 5 év alatt 5 millió, ami valljuk be egy saját lakás alapja is lehet. Lehet anyud jobban örülne, ha ezt a pénzt inkább eltennéd és nem a hobbidra költenéd.
Ez is lehet egy szempont.
Szerintem is várj még egy-két évet a lóvásárlással, az hamar elszáll. Ha hobbilovas vagy, akkor sietned sem kell a versenyzői korosztályok miatt. Az nem reális elképzelésed, hogy heti 3-4 lovaglás drágább, mint a saját ló, ez egyszerűen nem így megy. Matekozz ahogyan akarsz, de ez egyszerűen nem igaz(tapasztalat). Egy saját ló élménye persze megfizethetetlen, ezt nem vitatom.
Nagyon érdekes viszont, hogy anyád évek óta nem nézte meg egy edzésedet sem. Ez ugye tudod, hogy egyáltalán nem normális, akkor sem ha félt. Az edződdel legalább beszél néha? Először is ezt a problémát kéne feltárni, mert addig nem győzöd meg lóvásárlásról, amíg annyira elzárkózik a lovazástól, hogy még a te kedvedért se hajlandó egy évben egy edzést se megnézni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!