Szeretnék egy lovat és szülő meggyőzésére kérnék tippeket! Tudnátok segíteni?
Többek között nagy vágyam terepre menni, versenyezni, meg úgy hobbi szinten is szeretnék több időt lovakkal tölteni.
Apa teljes mértékben támogat, mert ő lát/ látott engem lovagolni és egy ideig járt ő is. Látja, hogy eltökélt vagyok és bár van hová fejlődnöm, jól megy. Nagyon sokat javultam és még mindig szeretnék és többek közt ezért szeretnék egy saját lovat.
Egyértelműen csak a bértartás jöhet szóba, a lovarda tulajával a ló téma sokszor feljött és továbbra is mondta, hogy bármikor segít lóvásár téren is.Tisztában vagyok azzal, hogy mivel járna, ha lenne lovam, és a körülötte lévő teendőkkel is.
Csakhogy a bibi. Anya utoljára ovis koromban látott lovagolni, plusz még tavaly pár percet, amit azért fontos kiemelni, mert akkortájt kezdtem újra több éves kihagyás és lovarda váltás után. (a réginél született gyerek és meghalt az oktató anyja és nem lovagoltatott utána) azóta meg heti 1-2 alkalommal járok ki (mennék én többször is,de kevés a ló) és én ezt csak szinten tartásként élem meg szinte. És anya sosem jön ki megnézni engem, pedig sokszor hívom, de mindig nemleges választ kapok.. És nem is olyan, mint aki kíváncsi lenne rá..
Többször mondtam neki is a lóvétel dolgot, de mindig hatalmas veszekedés a vége és utána napokig nem beszélünk. Sosem hallgat meg és mindig azt vágja a fejemhez, hogy nem tudok a lovakról semmit sem pláne nem a költségekről. És amikor elmondanám neki, hogy miből is áll ez az egész, akkor nem hallgat meg és egyszerűen holt ideges lesz bármikor előjön ez a téma és néha már szimplán a lovaglásnál felhúzza magát.. És amikor közli, hogy "nem, mert nem", én kérek tőle indokot és utána teljesen össze vissza kezd el zagyválni..
18 éves múltam, de 5 éves gimibe járok, szóval csak jövőre érettségizek, majd utána egyetemre közelbe járnék szóval még úgy is megoldható lenne. Továbbá apum is lovagolna, ha lenne lovam, szóval attól sem kell tartani, hogy magára maradna, amikor nem vagyok ott.
Köszönöm, ha ezt mind elolvastad, a tippeket pedig várom! (bunkók, unatkozók és társaik kíméljenek, köszönöm.)
És anyádéknak van erre della?
A ló ára + éves tartási díj + doki + kovács?
Vagy te is olyan vagy, mint itt a Gyakori válaszolói, akik már 5 évesen dolgoztak és diákmunkával keresnek havi 800-at?
Apukáddal együtt vegyetek egy lovat. Kész. Amúgy meg felnőtt vagy, már nem szorulsz az ő engedélyükre, kivéve akkor ha a pénzcsap onnan jön. De egyetem mellett, ha olyan szakra mész akkor lehet tudsz dolgozni majd, meg ott lesz az ösztöndíj is.
Anyukád miért nem szeretné? Talán fél, hogy valami bajod lesz egyszer, ha egyedül járkálnál terepre?
#4: tanulással eddig sem volt semmi baj és utolsó évben sem szeretném majd elengedni magam, szóval azzal remélhetőleg tényleg nem lesz baj. A lóvétele után is szerettem volna fizetni én is és az is megoldható. Köszönöm szépen a segítséget!
#5: kérem őt is, de apa már kezd belefáradni, hogy anya így viselkedik. Múltkor csak apa beszélt vele és úgy tűnt volt változás és el is gondolkodott rajta anya. De azóta anya visszatért ahhoz, hogy hallani sem akar róla.. Ez most kellemetlen lesz, de apa valójában kicsivel többet is keres, mint anya. Alapjáraton nincsen köztünk konfliktus, mármint nagyobb, egyedül csak ez a lovas dolog van. Összedörrenések vannak, de az is csak a lovaglás óta.. Amióta újrakezdtem azóta eléggé furán tud reagálni mindenre.. o_o
#6: a mostani pénzemmel jó pár hónapot ki tudnék fizetni, nyáron pedig a vezetés után Tesco-ban fogok majd dolgozni és úgy meglenne a többi hónap díja is, nyár után meg kevesebbet, de akkor is tervezek dolgozni.
#7: igen, együtt vannak, de anya a veszekedések során mondott pár nem túl kellemes dolgot és apa csalódott benne és most még inkább nem szeretne vele beszélni erről :c
#8: a pénznek nem 100%-a jön szüleimtől, de a lóhoz (maga a ló, felszerelés, első havi díj) szükséges teljes pénz viszont még nincs meg és kellene hozzá kiegészítés sajnos. És azt viszont apa nem meri meglépni, hogy majd mi ketten összeállunk és megvesszük a lovat. Sajnos. Ha minden jól megy olyan szakra megyek, ahol mellette gyakorlat is van és óvatosan súgták meg a diákok, hogy ha jól dolgozol suliban a tanáraid, jóval jobb helyre tudnak majd bejuttatni (a tanárok ajánlanak be diákokat. turizmus és vendéglátás szakról van szó), és igazából ebben is reménykedem, mert szorgalom téren nem volt probléma sosem. De lekopogom. Az utolsó kérdésekre viszont nem tudok válaszolni, mert sosem kapok épkézláb indokot, ha kérdezem, hogy miért ellenzi ennyire. Általában ilyenkor vág mindenfélét a fejemhez, ami csak eszébe jut...
Minden egyes hozzászólónak nagyon szépen köszönöm, az idejét és a válaszát is, tényleg nagyra értékelem és nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokan és ilyen hamar írtok! Tényleg köszönöm szépen!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!