Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Szégyellem magam, mert féltem...

Szégyellem magam, mert féltem a lovon, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Kezdő lovas vagyok, még csak egyszer vágtáztam, azt is egy nagyon szelíd öreg pacin.

Ma egy 14 éves lovon lovagoltam, aki ha jól tudom tegnap vagy tegnapelőtt ért haza egy négynapos terepről, tehát rendesen fel volt pörögve.

Már a bemelegító léptetésnél is éreztem rajta, hogy valami nem oké, ideges volt és mindkét hátsó lábával a hasa alá súgott ( gondolom a legyeket akarta elhessegetni).

Majd mikor mentünk át a másik pályára, hirtelen hátrarúgott egy nagyot én pedig előre estem a nyakára. El is kezdett ügetni, de visszafogtam és rendeztem az ülésemet. Ezt még egyszer eljátszotta ügetésben, csak kisebbet rúgott, nem estem előre.

Az edzés alatt viszonylag szépen csináltam mindent, viszont nagyon féltem és tudom,hogy nem szabadna, de nem tudtam tenni ellene...

Most valamiért nagyon bénának érzem magam, nem szívesen gondolok vissza.


2018. okt. 10. 19:37
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Nyugi :)


Kezdőként szép teljesítmény, hogy rajta maradtál :D


De az se lett volna szégyen, ha leesel - kétféle lovas van: aki tudja, hogy hányszor esett, és aki már nem tudja számon tartani.


Az a fő, hogy semmi bajod.


Egyelőre még nem elég stabil az ülésed, de ezen könnyen lehet segíteni - gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás, egy nyugodt lovon.

Később magabiztosabb leszel, és félni sem fogsz.

2018. okt. 10. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem baj ha félsz. Gondolom most történt veled ilyen először. Én a már 10 éve lovagolok és a mai napig az esések után remegek mint a kocsonya sőt ha ilyen történik velem akkor is. Új lovon kicsit parázok mire hogy reagál de ezeket majd megszokod. Nem vagy béna attól hogy meglepetés ért a lovon pláne ha most történt ilyen először. Egy tapasztalt jó lovast is felkészületlenül érhet egy ilyen és a ló nyakára esik. Nem történt semmi, rendezted az ülésed és kész. A lényeg hogy nem estél le TEHÁT ügyes vagy, nem pedig béna.
2018. okt. 10. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim válasza:
46%

A legfontossab hogy hidd el, hogy neked ez menni fog, és tudd, hogy minden nagy ember bukással kezdte. Amugy hány éves vagy, fiú vagy lány?

15/L

2018. okt. 10. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek!

13 éves lány vagyok :)

2018. okt. 10. 20:24
 5/9 anonim ***** válasza:

Semmi okod nincs szégyellni magad. (11 éve lovagolok.)


"Jobb félni, mint megijedni."

2018. okt. 10. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

És heti 2 alkalom elég a fejlődéshez? Többször sajnos nem tudok, mondjuk ezen a héten 3x fogok menni, de az ilyen ritka.

Egyébként igen, most történt ilyen először, eddig még csak meg se ugrott alattam a ló.

2018. okt. 10. 20:41
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Ugyan már! :D


Tök ügyesen megoldottad a helyzetet + szerintem normális ha valaki ettől megijed.

2018. okt. 10. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Igen, heti 2 alkalommal már szépen tudsz fejlődni.
2018. okt. 10. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%

Semmi gond, az agyad reagált egy új helyzetre, amitegyébként valóban nagyon szépen megoldottál. Magad írtad, hogy a második rúgásnál már nyugodt voltál, tudtak kezelni a dolgot.

Inkább az edződ szégyellheti magát, hogy nem figyelt oda, hogy a ló a szintednek megfelelő nyugodt legyen. Ha tudja, hogy izgatott a terep után vagy szimplán csak látja rajta, le kell futószárazni! Az a másik kérdés, hogy kezdővel dolgozó lónak akkor sem szabadna garázdálkodnia, ha lila kismalacok potyognak az égből! Próbálna meg nálunk gyerekkel dolgozó ló ilyet tenni.. Még a csikója feneke is sajogna a rendrakástól, amit tőlem kapna. Ott a karám, ott lehet őrjöngeni. Nyereg alatt meg bírja már ki azt az egy órát kulturáltan!

2018. okt. 10. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!