Mit gondoltok a Fríz lovakról?
Mint írták erőteljesen túl van árazva és mivel eléggé kényes tud lenni, így többnyire csak a felső réteg engedheti meg magának. Viszont ettől függetlenül, mint mindenhol máshol itt is vannak kivételek...
Lovagolni természetesen lehet. Díjlovasoknál elég gyakori, de külföldön sok komolyabb cirkuszban is láttam, hogy előszeretettel használják.
Csodálatos lovak, akik nagyon okosak is egyben. Nekem volt szerencsém egyszer egy frízzel közel 1 évet dolgoznom, nagyon élveztem. Kényelmes volt, jófej volt. Díjlovas feladatokat meg ugró feladatokat is gyakoroltunk, mindkettőben jó volt, de alapvetően egyikben sem olyan húde kimagasló. Frízek között is van olyan, aki versenyre termett, van, aki nem. Én személy szerint már tereppályán is láttam frízeket.
A díjlovas részével meg annyira nem értek egyet. Tény, hogy alkalmasabb erre a szakágra, mint ugróra, de azért a zsűrik tisztában vannak azzal, hogy egy fríz alap mozgása teljesen más, mint egy bármilyen másik lóé, és ehhez is viszonyítanak az eredményekkor. Azért, mert egy fríz ügetése "elegánsabb", mint egy másik lóé, még nem jelent győzelmet, nem a genetikai adottságokat díjazzák. Nekem egyik ismerősöm egy pufi bardigianoval verte szutyokká az egész mezőnyt, pedig semmi extra kis lovacska. Hiába viszel oda egy frízt, ha nem tudod azt kihozni belőle, mint a többiek a versenylovakból, akkor eltemetheted a helyezésed. És frízek között amúgy szerintem arányaiban kevesebb a lovas alatt versenyen jól teljesítő egyed, mint a többi fajtában.
A frízek alapvetően kocsilovak, igazán eredményesen ebben tudnak teljesíteni.
Bemutatókon pont a különleges mozgásuk miatt használják szívesen, meg az egyediségük és eleganciájuk miatt, de ezek igazából magának a fríz fajtának az érdeme, ez a természetes jármódja, amit versenyen még nem fognak értékelni.
Amúgy egy baromi túlárazott fajta, a pénzért, amit adsz érte, hacsak nem kocsiban dolgoztatod, nem kapod vissza azt az élményt, amit egy másik, sima sportlótól kapnál. Rengeteg egészségügyi problémájuk van a szőrük miatt, nem csak a csüdsömör, de sömör alakulhat ki a sörény alatt és a farokrépán, faroktőnél is.
Összeségében nem egy rossz fajta, de nem is egy kimagaslóan jó, az ára pedig horror (nem csak a megvétele, hanem utána az állatorvos is több, mint másik lónál). Ha most lovat vásárolnék, fel sem merülne bennem a fríz gondolata, de ha van rá lehetőséged, egyszer azért érdemes kipróbálni, mert teljesen új érzést nyújt a többi lóhoz képest. :)
"a zsűrik tisztában vannak azzal, hogy egy fríz alap mozgása teljesen más, mint egy bármilyen másik lóé, és ehhez is viszonyítanak az eredményekkor. Azért, mert egy fríz ügetése "elegánsabb", mint egy másik lóé, még nem jelent győzelmet, nem a genetikai adottságokat díjazzák."
De, elsősorban a genetikai adottságot díjazzák (sajnos) és a fríz az pont nem olyan mozgású, mint a mai modern sportlovak. Ezért is nem indul olyan nagy eséllyel díjlovas versenyeken.
nagyjából egyetértek azzal, amit az előzőek írtak, bár kicsit el van túlozva ez a csömörre való hajlam szerintem, a szomszédomnak volt 2 fríze kb 2 évig, egyiknek se volt semmi baja (ridegben voltak) pedig nem az az agyon fésülgetős, ápolgatós fajta...
és azt nem is gondolhatja senki, hogy egy komoly tenyésztés eredményeként létrejött fajta folyamatosan beteg.
a sok rossz tapasztalat azért van elsősorban szerintem, mert Magyarországra a hulladék frízek jutnak csak el! Mivel a fríz 1 milliónál kezdődik, ez sokaknak jó biznisz, hogy kimennek kamionnal, és elhoznak 6-8 leselejtezett legolcsóbb frízt Hollandiából.
aztán mellesleg ezeket a hulladékokat itthon tenyésztik tovább.
pl az itthoni frízek javának bakpatája van, de legalábbis iszonyú meredek a patája, holott egy normális holland fríznek természetesen nincs.
szóval röviden az én véleményem:
ez egy nagyon okos (talán a legokosabb, nem véletlenül őket használják cirkuszban) nagyon szép, mutatós lófajta, azonban itthon túlárazva is csak a hulladékot, selejtet kapod. versenyre tulajdonképpen alkalmatlan, csak nagyon drága hobbilónak lehet nevezni.
"A lovat önmagához viszonyítják"
Nem tudom, te követed-e a díjlovaglást, mint sportot...? :)
A tenyésztés, a genetika, az adottság a minden. Hiába indul valaki egy kismozgású lóval és teljesíti korrektebbül a feladatokat, ha egyszer kis mozgása van, az életben nem jut vele sehová.
" A lovat önmagához viszonyítják, nyilván, vannak elvárások, amiket teljesíteni kell"
Könnyű egy egy mondatrészbe belekötni, de ha végigolvasod az egészet, és szövegértésből nem vagy hót nulla, akkor lehet, hogy más értelmet nyer egy mondat, vagy mondatrész. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!