Mit gondoltok ezekről a lovakról?
Nem gondolkozom vásárlásban, csak kíváncsi lennék a véleményeitekre erről a két lóról
Ez ugyan az a lo ketszer!
Nekem a nyaka nem tetszik meg a labai de nem tudom miert.
Évszám és név alapján ugyanaz a ló kétszer, de gondolom a 3. képen látható mindkét ló eladó.
Na ost egyrészt a nyaka az borzalmas, ahhoz rengeteg munka kell majd, hogy jól nézzen ki, maga a ló fiatal, bár állítólag be van lovagolva (3 évesen már be lehet, inkább 4 évesen szokták), de ezt ki kell majd derítenie az új tulajnak, mert lehet, hogy csak ráültek, ahol már a ló elviselte a súlyt és egyenletes tempóba ment minden jármódban, rámondták, hogy kész.
A patáik nem nagyon látszódnak, így nem tudni, vannak-e körmölve, patkolva. Az oltásokról sem esik szó (az útlevelük meg le sincs kérve, amibe az oltásokat bejegyzik elvileg), sem a féreghajtásról.
Ezektől én mindenképp félnék.
Le lehet vonni néhány következtetést a hirdetésből.
A ló angol bokszban van tartva, szerintem ez a lehető legjobb megoldása a bokszos tartásnak mert itt még sincs annyira "beskatulyázva", nézelődhet, láthat, hallhat mindent.
Szintén jó pont hogy van lehetőség arra hogy füves karámba/legelőre menjen.
És láthatóan dolgozik más lovakkal együtt.
Ezek alapján elég szocializált ló lehet.
Ennél többet viszont nem tudunk meg a képekről, a legfontosabb dolgok, lábak, testfelépítés megítélhetetlen. Nem szimpatikus hogy fél mondatban el van intézve a hirdetés leírása, lehet hogy csak nem akart az illető sokat bíbelődni, sietett, úgy gondolta hogy akit komolyan érdekel az majd úgyis telefonál, azonban a másik oldalról ez jelenthet valamilyen negatív dolgot is amit nem akart kiírni a hirdetésbe. (sérülés, betegség, rossz szokás, vagy bármi)
bocsika, most látom én is, hogy ez ugyan az a hirdetés, pedig egy másikat akartam beilleszteni, nah mindegy
Am köszönöm a visszajelzéseket, igen a nyaka nekem sem tetszett annyira
Szerintem a lábával nincs akkora gond, a nyaka az, ami nem a legjobb, de napi átmozgatás, munka eredményeként szépen ki fog az alakulni, ha megfelelő helyre kerül, bár ez idő és türelem kérdése, meg persze megfelelő edzéstervé, mert egy ilyen lóval nem lehet egyből belevágni a lecsóba... Fiatal, ami egyfelől jó, mert még lehet rajta bőven alakítani, finomítgatni, tanítani, másfelől kezdők alá én nem tenném be.
Melyik a másik ló, vagy az már nincs fent?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!