Jó ötlet ilyenkor "megbüntetni" a lovat? És normális az ilyen vezető?
Nyáron kétszer lovagoltam a homoródi Lobogó Lovardában. Második alkalommal eléggé "izgága" lovat kaptam (per pillanat nem tudom jobban jellemezni) Táncosnak hívták. Mint ahogy már írtam, korábban lovagoltam már ott, ezért a vezető - tudtomon kívül - profi lovasnak tituált. (Ha-ha-ha. Legnagyobb teljesítményem, hogy nem esem le egyhamar terepen vágta közben. Igaz, az első alkalommal sikerült gyönyörű körívet leírnom a röppályámmal, mert a vezető lova megijedt, elkezdett galoppozni, mire az enyém is. Aztán hirtelen oldalra ugrott. Kobakot viseltem, de úgy is fájt két napig a fejem. Utána a vezető motyogott valamit, de sose értettem semmit, amit mondott. Amúgy le sem szállt a lóról, amikor leestem, de lehet hogy csak azért, mert szinte azonnal felálltam, és ordibáltam, hogy "Túléltem!")
Szóval, vissza a tárgyra. Táncos nagyon lassan bandukolt, de elég volt egy picit is megpöccinteni, máris beugrott eggyel nagyobb jármódba. Vágtánál nem is tudtam lelassítani, pedig "reszeltem" is a zablával.
Az út közepén éppen vágtattunk, amikor hirtelen elkezdett bakolni. Még sosem bakolt alattam ló, rendesen be is tojtam, de valahogy sikerült fent maradnom. (utolsó pillanatban állt le, a lábam már kint volt a kengyelből, és elkezdtem csúszni oldalra)
Legszívesebben úgy belevágtam volna az oldalába, hogy csak na, de féltem, hogy megint elkezd bakolni, vagy csak galoppozni el a fenébe. Végül is nem csináltam semmit, a maradék idő normálisan telt, csak én ültem úgy halálra rémülten. Utána a vezető motyogott valamit arról, hogy Táncos eddig szinte mindenkit levetett aki felült rá (ergo egy négy lábon rohangáló rakétakivetőn ültem) Persze lovaglás előtt erről nem szólt semmit.
az oké, de mi a kérdés?
bakolásnál fel kell venni a ló fejét. az írásodból úgy tűnik, hogy még nagyon kezdő vagy, nem kéne lovak büntetésén gondolkoznod egyelőre, mert csak rosszul sülhet el.
az ilyen vezető pedig egyáltalán nem normális, olyan lovassal, akinek nincs ülésbiztonsága és ahogy írod "legnagyobb teljesítményed, hogy nem estél le egyhamar vágtában" veled még nem kéne kimenni terepre, pláne nem száguldozni, pláne nem egy atombiztos lóval.
Nem Magyarországon vagyok, hanem egy másik időzónában, ergo ezt a kérdést hajnali fél kettő körül írtam.
Nem is akartam "büntetni", csak miután vége lett a terepnek, mindenki azt mondta hogy rá kellett volna csapjak a lóra.
Terepen vágtában tudok menni - birkatürelmű lóval.
A kérdés igazából arra irányult, hogy mi a teendő akkor (és utána), ha a ló bakol. Meg a vezető hozzáállása
A vezető már bocsánat de hülye.
Sztem neked még nem kéne menned terepre az menjen terepre aki egy "izgága" lóval is tud bírni.
Mellesleg a lovat soha nem büntetjük ezt felejtsd el főleg nem csapkodjuk (az más ha a nyerget rágja és rákoppintasz az orrára mintha megijed és megvered).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!