Megérné mindenem feladnom érte?
Ezt magamban kéne eldöntenem tudom, csak szeretnék véleményt tőletek, hogy hülye vagyok, vagy teljesen normális hogy megtennék bármit a lovamért.
Több mint egy éve társam, sokmindenen keresztül mentünk ezalatt az egy évecske alatt. Fél éve olyan tartásba kényszerültünk hogy egy héten egyszer látom őt, mert annyira nehéz hozzá kijutni, vissza haza ugyancsak. Suli mellett nem tudom meglátogatni, hétvégente látom.
A szülőkkel közös ismerősünknél tartjuk, de mindenki belátja, hogy ennek nem sok értelme van, így szinte nem is én vagyok a gazdája, emellett fizetjük a tartást.
Ennek szeretnék véget vetni. Beszéltem egy lovarda tulajdonosával a közelben, nagyon könnyen kitudnék oda jutni akár minden nap. A bértartás 30ezerbe kerülne, de mivel még nem lehet lovagolni a lovam, így picit olcsóbb lesz addig a tartása. De egyszer ő is felnő, és akkor már fizetni kell a teljes összeget.
Az itthoniak azonnal rávágták hogy drága, még nem tudják hogy oldják meg ezt.
Én nem akarom elveszíteni a lovam, midnenem feladnám érte, a szabadidőmet, a hobbiaim, csak láthassam többet, és faraghassunk le az árból akár minden délutáni almozással az esti boxban lét után (nappal legelőre viszik) bármi ami lehetséges, de nélküle haszontalannak érzem magam..
Lehet, hogy tévedek, de Benned túlteng a szeretet. Ez nem baj, sőt. Kegyetlennek fog hangzani, de sokkal jobbat tennél magadnak hosszú távon, ha ezt a szeretetet egy olyan állatba fektetnéd, aki mindennap ott lehet melletted, mégse kell épp ennyit költeni rá minden hónapban. Ugye érted, mit akarok mondani... Így, hogy mind a szabadidőd, mind a pénzed elnyeli a ló tartása, "cserébe" még több munkát kapsz, amit a ló felnevelése, betanítása (nem értek hozzá, lehet hogy ez nem így működik, ezesetben bocsi!) jelenti. És így se biztos, hogy mindennap láthatod.
Cicus, kutyus, háziállatok, bármi ami Veled élhet, ugyanannyi szeretetet igényel, és messze nem kerül ennyibe a tartása. Ezt azért merem mondani annak ellenére, hogy nyilván más dolog egy lovat tartani, mert azt érzem, hogy "pótcselekvés" ez nálad, és a törődés, a szeretetadás a lényeg.
Kutyáink is vannak, rengeteg kisállatom is volt már, degukat, csincsillákat tartottam, de velük sosem volt szerencsém. Nem védem magam, nem saját hibámból pusztultak el.: gyógyíthatatlan rendellenesség, stb.
Tudod minden bértartónak kutya kötelessége látogatnia a lovát naponta vagy kétnaponta, mert ő sem tudja otthon tartani, vagy a lovának társaság kell. Én is ezt tenném, iskolán kívűl úgy sincs más dolgom, hát ez az egy legalább legyen, és a délutánomból is mindössze 3-4 óra menne el, más a haverjaival van, elmennek eszetlenkedni, nekem ez lenne a dolgom mindössze.
Innentől fogva a szülőkön múlik tudják-e fedezni amíg munkát nem találok.
Tartani tudjuk egy embernél aki közeli ismerős, ott nem múlik semmi az anyagiakon, de nagyon-nagyon messze van, és ott nem éri meg hosszú távon tartani.
A lovardás bértartás lenne macerásabb, még nincs ridegtartásuk(ami olcsóbb) mert hiány van villanypásztorból csak félrideg.
Előző vagyok, annyi lemaradt, hogy bár a korod nem tudom, de szerintem megéri.
Ez nem csak egy hobbi, ez egy életforma. Amíg nem megy a ló vagy esetleg a te rovásodra, addig miért ne?
Külsős úgy se érti ezt meg teljesen.
Én például megvettem egy igen csak rossz körülmények között tartott csikót. Rengeteg pénzt elvitt, amíg kipofoztam. De büszkén mondhatom, hogy bármennyire is hülyének tartanak a környéken, SOSEM bántam meg. :)
Jelenleg nem állok fényesen anyagilag, de inkább befogadom azt a szegény kutyát az utcáról és dolgozok még 2 nappal többet, mint hogy a sorsára hagyjam.
Ebben az el anyagiasodott világban meg kell becsülni az ilyen embereket mint te, akik ennyire kötődnek a társukhoz.
Aki esetleg visszanéz ide, leírom hogy megoldottam a problémát!:)
Messze, kb 20-25 km-re, fél óra buszozásra van tőlünk ismerősünk. Hát az sincs közel, de fél óránkénti járatokkal bármikor van lehetőségem kimenni. Van két lova, ők nagyon szívesen várják oda a miénket, és elfogadható áron gondozzák. Nemsoká költözünk.:)
És ott nagyobb valószínűséggel is gondozhatom azon alkalmanként a lovam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!