Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Vágtába beugratás? (Lókiképzés)

Vágtába beugratás? (Lókiképzés)

Figyelt kérdés

Az a helyzet hogy már lassan fél éve foglalkozok egy ismerősöm, hiányosan idomított lovával(háznál). Ő amolyan "házi kis kedvenc" volt, alap szinten belovagoltan került hozzá, de azóta nem volt idomítva. Csak felültek rá és utaztak a hátán 1-1 órát, de volt olyan is hogy hónapokig nem lovagolták.


Na most én vele szeptember környékén szeretnék rajtengedély vizsgát tenni. Már egész szépen haladunk, cuppogás nélkül enged csizmára, derékra és testsúlyra fordul, kapiskálja a támaszkodás dolgot, mennek az alakzatok, állítások, hajlítások, minden jó. Az edzőmmel pontokba szedtük, és listát írtunk róla, hogy mik azok a hiányosságok amiket el kell érni a lóval(pl. érzékennyé tenni csizmára, sarkokat kilovagolni, fokozások, rövidítések stb...) a lista szerint mostanában fogunk el érkezni a vágta munka javításához. Eddig belehajszolós módon indult vágtába (futószáron és hátról is), addig ment amíg kedve szottyant, nagyon rohant, alakzatokat egyáltalán nem lehetett lovagolni vele, mert azonnal vissza esett ügetésbe.


Az edzőm most sajnos nem tud a segítségemre lenni, mert bizonytalan ideig ki kellet utaznia külföldre, és sehogy sem tudom elérni. Eddig is nélküle boldogultam(távolság és részéről idő hiány miatt), annyi volt hogy 1 hónapban 2x kijött felült, megnézett, kijavított, tanácsot adott és elment. Augusztustól ha minden jól megy, enyém lesz a paci, és bértartásba viszem az edzőm lovardájába, szóval ott többet tud majd foglalkozni velünk.


De addig is érdekelne hogy hogyan taníthatnám meg a lónak hogy "jelre" beugorjon és ne bele hajszolja magát? (Több könyvet is végig nyálaztam már, de semmi konkrét megoldást nem találtam ilyen esetre, más edzőt meg nem ismerek. Éés most kövezetek meg nyugodtan, hogy nem értek hozzá, hagyjam a lovat, mert csak elrontom, és várjam meg az edzőmet míg hazaér stb..)



2013. jún. 22. 12:53
 1/3 anonim ***** válasza:
Én futószáron tanítottam meg először a lovat, hogy ne belehajszolásra vágtázzon hanem szóra egyből ugorjon be. Utánna lépésből is megtanítottam mert szerintem úgy könnyebb nyeregből. Utánna nyeregből megpróbálhatod a csizma-vezényszó-(meg ha kell egy határozott pálcacsípés hogy ne érjen rá gondolkodni hanem egybő beugorjon, persze ezt lova válogatja.) Ha elsőre mem megy és csak elrohan akkor rendezni az ügetést és újból megpróbálni de továbbhajszolni nem érdemes. Lehet lépésből könnyebb lesz, nekem legalábbis az egyik lovamat úgy könnyebb volt megtanítani.
2013. jún. 22. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Érdemes körön próbálkozni a beugratással,mert ott nem tud úgy megszaladni,mint esetleg az egyenesen. Mindenképp valamennyire le kell tudni rövidíteni az ügetését ,hogy jól maga alá tudjon lépni és abból beugratni a megfelelő előkészítés és segítségadások után. csinálhatsz olyanokat ,hogy szűkíted-nagyobbítod a kört,így hozzátolod mind a 2 szárhoz,jobban átmennek a felvételek is.Ha elsiet,rendezd és próbáld újra. Ha beugrik szerintem először nyugodtan könnyíts ki neki és úgy vágtázz pár kört.
2013. jún. 22. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Legyen nálad pálca, és határozott beugratósegítséget adj. Amint elkezd rohanni, vedd fel lépésbe, léptesd hátra, majd kezd elölről, ha 2-3 után sem érti, akkor hosszú pálcával (vedd külső kézbe) csípd meg csizmahelyen. Sajna az elrontott lovak, vagy amelyek már hoznak valamilyen múltat, tapasztalatot, berögződést, mindig nehezebb ügynek bizonyulnak, mint a csikók - de kezelheted csikóként, kezdetben ők is belehajszolják magukat a vágtába, vagy pl. a ügetők :)
2013. jún. 22. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!