Nyáron téptem lovam száját, hogy vérzett neki, de ő nem sajnálta magát, rohant mint az őrült. A kezemim duzzadnak az izmoktól, most pedig így télen pelhammel kell lovagolnom, amit utálok. Mit tegyek?

Eddig nem írtam, mert az előttem szólók elmondak mindent amit szerettem volna. Ha a hitelességemről akarsz tudni akkor ne az interneten tájékozódj, mert itt mindenki azt mond magáról amit akar, mégha közben nem is igaz. Amúgy 15 éve lovagolok, volt dolgom olyan 4 éves sportlóval aki rohanós volt és tépte a szárat. A gazdája kért meg rá hogy csináljak vele valamit (nem ez volt az első lova, ami a rossz szárkezelés miatt "lovagolhatatlan" lett). Az edzőm tanácsára a fent említett módszerrel (valamelyik válaszoló írta) elengedett szárral, csak csípő és csizma segítségekkel lovagoltam és meglett az eredménye.

Ha pedig parellis módszert akarsz, akkor tessék: felejts el a pelhamot. Egyik zabla sem arra való, hogy büntessük vele a lovat, vagy hogy kapaszkodjunk benne, mert nem fog megvédeni a leeséstől. A szár csak egy másodlagos/harmadlagos segítség, amivel finomítani és pontosítani lehet az utasításokat - nélküle is ugyanúgy meg lehet csinálni mindent.

Sajnos ilyeneket ezért nem érdemes az interneten kérdezni.

Velem is történt már hasonló megértem mire gondolsz, minden ember nagyon okos akar lenni közben a nagy részük azt se tudja mit beszél.

"aki sose ült még rohanós lovon"

ha-ha-ha...

17. válaszoló vagyok.

12 éve lovagolok - nem nagy szám, elismerem -, viszont ültem már néhány lovon az egyik edzőm jóvoltából, aki csak dilinyós lovakra rakott fel, mert azt tartotta, hogy nem tudás nyugodt, automata lóval végrehajtani bármit, hanem az a tudás, ha mindazt problémás lovakkal éred el. teljesen mindegy, nem ez a lényeg.

A lényeg, hogy két évvel ezelőtt az egyik ismerősömék hoztak egy oldenburgi heréltet külföldről, hogy majd a lányuk - aki egyébként tehetséges is volt - azzal versenyez, de néhány héten belül kiderült, hogy a lovacska úgy viszi a lányt, mint szél a papírt. Kipróbálták a feszítőt a pelhamet, nem számított, az oldenburgi csak vitte őt, mintha semmi nem történt volna, ráadásul meg is állt neki nem egyszer versenyen.

Abban az időben az én lovacskám épp sántasági problémákkal küzdött, a lánynak pedig volt másik két lova, így az apja úgy döntött, hogy alám adja, ne csak a pálya széléről legyen nagy a szám - ó mert igen az volt, és a mai napig az is.

Amikor először felültem pelhammal, tudtam, hogy nehéz lesz, mert az én kezem alapból erősebb, folyton ügyelnem kell rá, hogy finom legyek, így az első alkalomkor csak tapasztalni ültem fel, és megpróbáltam e lehető legtöbb felvételt gyakorolni, mindenféle szituációban. rúd előtt, rúd után, két rúd között, stb. Az oldenburgi lovacska pedig csak ment mint a meszes, ejtett háttal, fejét felvágva. Nem tetszett.

Másnap úgy gondoltam, a franc abba a retkes pelhamba, kizárt dolog, hogy még egyszer feltegyem, mert az előző nap után meggyőződésem volt, hogy a kezemmel van a baja. A második napon már sokkal jobban teljesített és akkor esett le a tantusz, hogy ha nem bántom a száját, akkor minden rendben van.

Két hétig lovagoltam én a lovat, azzal a módszerrel, ahogy azt már ismertettem. Heti két ugróedzésem volt vele, egy gimnasztikai és egy pálya, két különböző edzőnél, és mindkettő megerősítette az elképzelést, mindkettő végig azt mondta, hogy figyeljek a kezemre, ne húzzam a száját, csak derékkal vegyem fel, és tartsak ki fejben, ők már látják az eredményt. Minden edzés végén adtak tanácsokat azzal kapcsolatban, hogyan tovább, és mindent be is tartottam.

A második hét végén el tudtam indulni vele versenyen 110 cm-en, csak azért nem 120-on, mert nagyon sáros volt a talaj, és mivel nem az én lovam volt, féltettem a lábát. Két nap múlva elvitték a lovat a loviból, mindenféle cuccal együtt, a kantárán az én oliv plastic zablámmal. A mai napig azzal versenyeznek vele az ifik, és eszébe sem jut rohanni.

Minden alkalommal, amikor az edzőmmel meglátjuk őt a pályán, csak összenézünk, és tudjuk, hogy belőle, a rohanós, nehezen tartható sportőrültből mi csináltunk ifilovat.

Nem kell elhinned, mert interneten bárki írhat bármit, én nem fogom neked bizonygatni a "tudományomat", amit egyébként minden lóközpontú edző így gondol és támogat, mert ez nem az én technikám, ez egy általánosan ismert dolog, és minden olyan ember "használja", aki ért egy kicsit a lovakhoz és az idomításhoz.

Fújd csak fel magad és bizonygasd az igazadat, ha meg sem próbálod ezt a módszert, akkor mindenki tudni fogja, hogy a ki*** büszkeséged értékesebb számodra, mint a lovad.

Csak még valami, mielőtt végleg befejezném: Nem biztos, hogy minden hihetetlenül eredményes edző jót akar a lónak, és hagy neki időt. Nem kevés edzőm volt már, és meg kellett tapasztalnom a saját lovam és teljesítményem/ülésem árán, hogy nagyon nehéz olyan edzőt találni, aki látja a lovat, és nem a pénzre hajt, hanem arra, hogy ló és lovasa élvezzék azt amit csinálnak, és eredményesek legyenek abban, amit csinálnak.

Mert a legtöbb edzőnek sajnos nincs sem türelme, sem pedig megfelelő alázata a lovakhoz, eszközként tekint rájuk, és nem figyel a jelzéseikre.

Kedves kérdező, én bár megírtam neked, hogy a lóra finom kezű, képzett lovas kell és neked meg újra a kimaradt alapok, azt is írtam, ne haragudj a keménységemért, nem bántani akarlak, de ebből így előbb-utóbb nagy baj lesz.

Úgy látszik, még én sem fogalmaztam elég finoman, de tudod, kedveskedéssel nemigen lehet fogat húzni....

Elhiszem, hogy szereted a lovadat, azt is elhiszem, hogy jóhiszemű segítséget vártál, nem leoltást, de te meg azt hidd el, hogy vagyunk itt páran olyanok, akiknek volt már köze néhány lóhoz életében és tapasztalatból beszél.

Viszont: nagyon-nagyon nem tetszik, hogy el sem vagy hajlandó gondolkodni azon, hogy esetleg tényleg a te készülékedben van a hiba. Mondhatjuk itt huszonöten ugyanazt, te háborogsz és arról beszélsz, hogy parellit javasoljon valaki, mert lovagolni azt te tudsz.

Anélkül, hogy bárki parellist meg akarnék bántani, azért szögezzük már le, hogy varázsolgathatod a lovadat ahogy akarod, ha nem vagy képes egy tisztességes, legalább alapszintű idomítómunkára, sz...rt se fogsz parellivel elérni.

A parelli és egyéb suttogó módszerek elhiszem, hogy beváltak a vadlovak esetében, de egy normálisan, istállókörülmények között felnevelt és belovagolt lónál semmit nem tesznek hozzá a dolgokhoz. Szépen hangzik, hogy belesuttogunk kicsit a pacika fülecskéjébe, játszunk vele répás játékot és hirtelen varázsütésre a ló működni fog nekünk, de ki kell ábrándítsalak: ez így nem működik!! Suttoghatsz te akármit, amíg nem tanulsz meg simulékonyan ülni, testsúly- és csizmasegítségekkel dolgozni, finoman, teleszkópos kézzel bánni a ló szájával, addig nincs az a jámbor, birkatürelmű ló, aki ne akarna elrohanni. Tévedés ne essék, nem veled elrohanni. Előled.

Sajnálom, tényleg nem a bántás vezet, hanem a segítő szándék, de ahhoz, hogy valakinek segíteni tudjak, el kéne hogy fogadja az illető, amit mondok. Anélkül kicsit nehéz....