Akik lovat tartanak, vagy van lovuk! Mivel foglalkoznak, hogy anyagilag tudják finanszírozni?

Nekünk is saját tanyánk van és istállónk lovakkal.:))

Apum régebben hosszú ideig lovasoktató volt. Mostanában inkább mezőgazdasággal és fakitermeléssel foglalkozik.

Gabika, van közös bennünk.:D

Mi teljesen átlagos család voltunk - anyukám pénzügyi területen dolgozott, apukám is egy időben, de ő mindig is vágyott lovagolni, gyerekkora óta imádta a lovakat, csak nem volt rá lehetősége. Egy szép családi házban laktunk, minden évben mentünk nyaralni, nem volt rossz életünk. Aztán amikor én már sok éve lovagoltam (sajátom nem volt, dolgoztam, hogy lovagolhassak) akkor a 16. születésnapomra sikerült családi összefogással venni nekem egy lovat. Fél évvel később felbomlottak a TSZ-ek, nálunk is kiárusítottak mindent abban a TSZ-ben, ahol sok évig lovagoltam, a lovakat is, méghozzá elég olcsón. Sikerült megvennünk még két pacit, egyet apunak, egyet tesómnak. Ekkor kényszerültünk választás elé: vagy gyökeresen megváltoztatjuk az életünket, vagy nem fogjuk tudni a lovakat tartani, három lovat bértartásban nem lehet. Vettünk egy tanyát, eladtuk a házunkat. 150 m2-es minden jóval felszerelt családi házból kimentünk egy kétszobás, villany és fürdőszoba nélküli tanyára. Istálló épült, vettünk még lovakat, földet, gépeket. Később lett fürdőszoba, meg aggregátorból villany is. Teljesen új életet kezdtünk: már nem a termosztátot kapcsoltam, ha meleget akartam, hanem begyújtottam a kemencébe, kandallóba. Hasogattuk a fát, vágtuk, gyűjtöttük a gallyat a kemencébe. Nem néztünk tévét, ahhoz drága volt az áramfejlesztő üzemeltetése, helyette gyertya mellett olvastunk. Hajnalban keltünk, lovászunk nem volt, minden munkát mi végeztünk a lovak körül. Anya még bejárt dolgozni, de előfordult, hogy pl. télen, ha nagyon behavazott, csak gyalog vagy lóháton tudtunk kivergődni a 4km-re lévő buszmegállóig. Ezt sem bántuk. Apa a földeket művelte. Mi a tesómmal mindketten lediplomáztunk, én edzőként, sok lovas járt addigra már hozzánk.

Lehet, hogy sok mindenre nem volt pénzünk, sokat dolgoztunk, keményebb élet volt sokkal, mint azelőtt, de soha egyetlen percre sem bántuk meg. Csak szép emlékem van.

Nekünk sem azért lettek lovaink, mert sok pénzünk volt rá, hanem igazán akartuk és nagyon sok mindenről hajlandóak voltunk lemondani értük.

Köszönöm, kedves utólsó, ez jólesett, bár nem gondolom, hogy különlegeset cselekedtem volna. Egészen egyszerűen mertünk választani a családommal együtt, volt sok nehézség, de soha nem éreztük, hogy nem éri meg.

Láttam ezer napfelkeltét lóháton, belevágtathattam a nádas melletti tisztáson gyülekező, útra készülő gólyák, gémek, kócsagok csapatába, májusban már a laposban fürödtünk a lovakkal, rendszeresen versenyt futottunk a patak partján az őzekkel. Mezítláb jártam a hajnali harmatban, lovam takarójába burkolózva jókat aludtam hűvös, őszi délutánokon a szalmakazal tövében, esténként a kandalló mellett elnyúlva olvastam, tanultam, frissen hullott hóban hemperegtem a lovakkal, kutyákkal - olyan élményeim vannak, amelyek nélkül sokkal szegényebb lennék. Lehet, hogy turiban vettem a ruháimat, hogy dolgoztam a fősuli mellett, hogy egyáltalán elvégezhessem, nem nyaraltam tengerparton és síelni sem tanulhattam meg, alföldön lakunk. De sokkal-sokkal több az, amit végül kaptam és nem adnám semmiért.

Most, bár boldog vagyok, klassz férjem van, csodás gyerekeim, kényelmes családi házban, egészen jó anyagi körülmények között élek, de nem felejtettem el, honnan jöttem és amikor kimegyek a lovaimhoz a tanyára, amellett, hogy boldog vagyok közöttük, annak is nagyon örülök, hogy 3 éves kislányomnak evidens, hogy előbb etetünk, itatunk, csak azután vesszük elő a póniját, hogy leápoljuk és ráülhessen. Hogy soha nem felejti el - ő szól indulás előtt! - hogy vigyünk a lovaknak almát, répát és hihetetlen lelkesedéssel a két kis kezével hordja a boxokba a szalmát, amikor almozunk. Talán át tudok neki és a testvéreinek adni még valamit abból, ami az enyém volt ott kinn a tanyán. És a nagyszülőkhöz egyébként is imádnak menni, a lovak, a traktor, minden csuda izgalom és jó játék számukra. Ennek nagyon örülök. :-)

Most kezdtem dolgozni, érettségi után. De már több, mint egy éve eljöttem otthonról (nem lehetett bírni, pedig anyagilag nagyon is rendben volt minden, de a többi... mindegy is).

Most nagykerben eladóként dolgozom, barátnőimmel lakunk albérletben, és így ki tudok fizetni havonta 45-öt a pacira, plusz minden hónapban az aktuális pluszt.

Szóval húzós, meg gondolkodni kell, de megéri. Nekem nagyon.