Megint azt csinálta egy másik ló?
Már írtam korábbi kérdésben, hogy a lovat nem bírtam irányítani, hiába tettem hátra az ellenkező lábamat és húztam a szárat.
Most egy másik lovat kaptam és ugye balra kanyarodásnál, jobb csizma hátra, bal csizma hajt, bal szár picit hú, jobb tart.
De a ló ugyan úgy ment a másik ló után. Egy ideig "hallgatott" rám, de egy idő után már csak a másik után ment.
Mondtam az oktatónak, egy ideig nem válaszolt a kérdésemre, csak mást magyarázott, aztán amikor sokadjára kérdeztem, akkor mondta, hogy akkor fogom tudni irányítani, ha jó lesz az ülésem.
Ez egy nagyon hajtós ló és nem lehet pálcát használni (állítólag), mert még idén egyszer nagyon meg lett verve és "megőrül" ha hozzáérnek vele.
Gondolom a vége felé azért is ellenkezett annyit, mert elfáradtam. De nem tudom, fog ez változni valaha?
hova jársz?
egyébként tényleg lehet h az ülésedben van a hiba, de az is lehet h mindig olyan lovakat fogsz ki, amik könnyen elmennek a vállukon
vagy nem vagy elég határozott
Mással is ezt csinálják?
Mindig a leghajtósabb lovat kapom, mivel munkáért cserébe lovagolok.
Aki elég határozott, vele normálisan mennek, de én még gyenge vagyok ehhez. Nem is nagyon foglalkoznak velem, azért kérdezek itt sokat.
Szerintem ezek befásult önjáró lovak. Más is volt a karámban vagy csak te?
Én a helyedben egy két alkalommal átnéznék egy másik loviba (erről nem kell senkinek se tudnia), ott biztos lenne sikerélményed, meg lehet másképp állnának a dologhoz. Kell egy kis sikerélmény, mert ez pluszt ad és önbizalmat, mert tudom milyen lelombozó tud lenni egy "szenvedős" lovagló óra. Légy egy kicsit határozottabb a lóval, több csizma, kicsit erősebb kéz.
De mondom egy két alkalomra menj egy másik helyre lovagolni, mert akkor magadnak ki tudod deríteni, hogy te vagy gyenge vagy a ló túlságosan befásult. ez önbizalmat fog adni :)
Mielött irányt váltanál, a szárat finoman mozgasd meg. Ezt ugy godolom, hogy jobb-bal kézzel megmozgatod, reszeled, furészeled (nem tudom, hogy hogyan találobb). És az irány váltás elött legaláb 2 lépésnyire tedd meg. Tulajdon képen a lonak már hamarabb add a jeleket, mint ahogy pl a fordulot elkezdenéd. Legyél egy lépésell elölrébb, mint a paci.
A kanyarodásnál pedig ne folyamatosan huzd a szárat, hanem huz, enged, huz, enged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!