Hogyan győzzem le a félelmem egy ló iránt?
4 hónapja kezdtem újra a lovaglást 6 év kihagyás után. 3 lovardában is lovagoltam és most úgy tűnt végre megvan az igazi, de ma eléggé elbizonytalanodtam magamban. 1 hete lovagoltam azon a bizonyos lovon, akiről csak annyit tudtam, hogy harap, de még nem nekem kellett lepucoln, akkor tök jól ment, szerintem ügyesek voltunk. Ma viszont nekem kellett pucolni is és itt kezdődtek a gondok. Azt hittem minden oké lesz, mert rajta volt a szokásos szájkosara. A barátom is ide jár (ő ajánlotta nekem a lovardát). Ma tudtam meg tőle, hogy nem csak harap, de rúg is, másik lovakat támadja és fellök vagy nem is tudom, hogy fogalmazott az utóbbinál. Amikor közel mentem hozzá sunyított folyamatosan, hirtelen elkapta a fejét, olyan volt mint aki támadni készül. Egy része is az én hibám, mert bárhogy magyaráztam be magamnak, hogy nem félek ez nem volt igaz. Tehát a helyzet ettől még rosszabb úgy tudom mert akkor a ló is félni fog. Sosem éreztem még ilyen félelmet ló közelében/lovon mint ilyenkor. Igazából nem csinált semmit csak annyira olyan volt mint aki mindjárt megöl. Szerencsére ott volt egy velem egykorú lány és ő végig fogta a kötőfékét, amikor én nem értem el pl. Hátsó patát kapartam. De jövőhéten nem lesz ott és ha megint azon a lovon fogok ülni akkor nyilván én pucolom és nem akarom azzal tölteni azt az időt, hogy szét parázom magam, ezzel a lónak is ártva. Ma mikor lovagoltam rajta mintha más lett volna, többször hirtelen kiment oldalra, egyszer majdnem közel mentünk az egyik lovashoz és a szerencsén múlott hogy nem támadta meg a másik lovat. Kétszer majdnem nekimentünk a kerítésnek ( nyugi ez csak lépésben történt). Szerintem minden ami történt az én hibám, mert féltem tőle. Van tippetek, hogy hogyan győzzem le a félelmem?
Tudom, hogy nagyon gázul hangzik, hogy félek egy lótól, de légyszi emiatt ne ítéletek el. Ha van kedvetek írhattok saját sztorikat, ha nektek is volt ilyen félelmetek ló iránt.
Bennem is jópárszor előjött már a félsz, bizonyos lovakkal való munka során. Amit tudok tanácsolni, az az, hogy vegyél egy mély levegőt, és állj meg egy pillanatra. Nyugodj meg. Beszívod a levegőt, és kifújod a félelmet :)
Hogya nem félsz a lótól, de az fel akar rúgni, ugyanúgy felrúg, mintha ráparáznál. Annyi, hogy kevesebb esélyt adsz a lónak, azáltal, ha magabiztosan lépsz mellé, hogy ilyen gondolat megforduljon a fejében. A te problémád teljesen mentális. Tudom, ez nem megy egyről a kettőre, de tényleg próbáljd meg magadnak bebeszélni, hogy egy határozott, magabiztos lovas vagy, akit nem ilyeszt meg egy-két irányváltás lovaglás alatt, vagy odakapás pucolás közben (főleg ha szájkosár van rajta).
A legjobban az győzi le a félelmedet, ha sikerélményeid lesznek ezzel a lóval. Nehéz lesz, de bízz magadban. Legyél határozott (legalábbis kívülről tűnj annak), és bízz az oktatódban, hogy nem ad melléd olyan lovat, amelyikkel nem tudnál megbírkózni.
Bizalom és bátorság. És a beszívom-kifújom taktika. Évek alatt nekem beváltak a technikáim, és most már minden lóhoz félelem nélkül közeledek, sokszor az nyugtat meg, hogy volt már ennél rosszabb is :)
Esetleg ha elmúltál 18, akkor van még egy javaslatom, egy ellazító-feles, közvetlen nyeregbe szállás előtt. Mentálisan megnyugtat, és lazábbá teszi a csípőt lovaglás közben.
Remélem segítettem. Sok sikert, és legyél bátor!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!