Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Ti támogatnátok egy olyan...

Ti támogatnátok egy olyan kezdeményezést, hogy vizsgázott kutyát póráz nélkül is lehessen sétáltatni? Miért? Milyen hátulütői lennének?

Figyelt kérdés

Megfigyeltem, hogy időről időre felmerül itt a "póráz-nem póráz" kérdés. Ugye a jelenlegi jogszabály szerint kutyafuttatón kívül SEHOL nem lehetne póráz nélkül sétáltatni, mégis rengeteg kutya rohangál póráz nélkül, akár a belvárosban az úttest mellett, akár a mező szélén, ahol amúgy aktívan vadásznak, szóval közel sem veszélytelen helyeken is, fegyelmezett és kevésbé fegyelmezett kutyákkal is, ami nyilvánvalóan káoszt eredményez, baleseteket okozhat.

Másrészről viszont rengeteg olyan fajta van, aminek a törvényben megfogalmazott körülmények szinte élhetetlenek, gondolok itt a vadászkutyákra, terelő és juhászkutyákra, olyan fajtákra, akik még olyan munkára lettek tenyésztve, ahol minél többet kellett mozogniuk, de mára már inkább egyszerű családi kedvencé váltak. Persze vannak kivételes esetek, akik vadásznak a vizslájukkal, rendszeresen terelni viszik a collie-jukat stb., de ez a jóval kisebb része a gazdiknak, ami nem feltétlen lustaság, hanem egyszerűen más tulajdonságai miatt választották azt az adott fajtát és lehet ezzel nem értetek egyet, de szerintem így is lehetnek teljesen boldogok, kiegyensúlyozottak ezek a fajták is. Például van ismerősöm, aki border collieval obedience-zik, a kutya imádja, nagyon ügyes is, de a gazdája sosem fogja elvinni terelni, mert egész másfajta munka kell hozzá, ami valószínűleg az obed kárára menne. Viszont ettől függetlenül a bordernek szüksége van arra, hogy kifussa magát, levezesse az energiáit, amire a 8nm2-es kutyafutik, de még egy viszonylag nagy kert sem elég. Vagy még hétköznapibb példa, egy család megveszi A tökéletes családi kutyát, golden retrivert, labradort, vizslát, valószínűleg senki nem fog vadászni velük a családban, mégis lehetnek teljesen boldogok, csak hát őket is le kell valahogy mozgatni. (Egyébként azért ezeket a fajtákat említem elsősorban, mert erről van tapasztalatom, azt nem tudom, hogy egy francia bulldognak például mennyire lehet kielégítő élete a kis futtatókban meg az 5m-es flexin)

Arról meg már ne is beszéljünk, hogy valaki lakásban tart ilyen fajtákat vagy hogy vidéken szinte nincs is kutyafuttatásra kijelölt terület, kutyaiskola is csak elvétve, tehát aki egy kis faluban él, annak a kutyája az esetek nagy részében arra van kényszerítve, hogy a kerten kívüli világot fegyelmezett pórázon sétálás közben ismerje meg, a fajtatársaival is csak pórázon találkozzon, játsszon.

Szóval én úgy gondolom és ezzel lehet megint nem értetek egyet, de szerintem nagyon sok szempontot nem vesz figyelembe ez a törvény.

Abban én is egyetértek, hogy az, hogy mindenki öntörvényűen dönt arról, hogy hogyan sétáltatja a kutyáját káros és veszélyes, de legalábbis sokszor kellemetlen. Nyilván senki nem szereti (csak hogy általánosabb eseteket említsek), ha egy neveletlen kutya összeugrálja, felborítja a gyerekét vagy ellopja a gyerek labdáját/fagyiját stb és a gazdi meg csak annyival elintézi, hogy "de hát nem bánt." Ugyanígy kutyás és kutyás között is rengeteg konfliktust eredményez, nekem támadta meg a pórázon sétáló kölyökkutyámat póráz nélkül odarontó rottweiler, szóval senki ne gondolja, hogy a póráz nélküli sétáltatás mellett "kampányolok".

Mégis azt gondolom, hogy olyan gazdiknak, akiknek tökéletesen behívható, jól nevelt, jól szocializált kutyájuk van, túl erős ez a korlátozás. Ezért merült fel bennem, hogy lehetne egy olyan vizsga, ahol tényleg változatos hétköznapi helyzetekben, változatos környezetben (mert ugye attól még, hogy a pályán tudja a kutya, hogy nem veheti fel a földről az élelmet máshol simán feleheti például) tesztelik a kutyákat és ha megfelelnek ezen akkor nem forgalmas területeken, ahol mondjuk x méterre nincs autós forgalom, ahol amúgy tényleg nem zavarhat senkit egy jól nevelt kutya és ahol nem is balesetveszélyes lehetne póráz nélkül is futtatni a kutyákat.

Tudom nem ez a kutyatartás legégetőbb problémája egy olyan országban, ahol már annak is örülünk ha találunk chipet a kóbor kutyában és a kötelező veszettségi oltás hiányáról még csak nem is kérdezünk, ahol teljesen eredménytelenül hívunk segítséget a szomszéd láncon tartott kutyái miatt, szóval inkább csak elméleti szinten érdekelne a véleményetek, hogy ez szerintetek mennyire jelentene megoldást a problémára, van e esetleg más ötletetek, vagy hogy egy ilyen vizsgarendszernek milyen hátrányai lehetnének. Előre is köszi a válaszaitokat, gondolataitokat.


2019. máj. 31. 02:01
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
74%
Igen, támogatnám. Mi több, bevezetném, hogy a kutyatartáshoz is vizsga kelljen.
2019. máj. 31. 02:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
81%

Nem támogatnám, mert a kutya nem ember, hogy kedve szerint mehessen amerre akar, a póráz pedig jól használva éppenséggel pont hogy segíti az utcán közlekedésben. Emellett az sem mellékes, hogy ha mégis bevadulna (mint mondtam: nem ember), akkor korlátozó eszközként is használható és nem a rendőrségen fogsz kihallgatásra várni, mert megmart egy embert vagy másik kutyát. Másfelől a póráz a te érdeked is, mert ha mégis kifutna egy autó elé, akkor visszatudod tartani. Sose lehet tudni. Hivatalos show-kon sem viccből van az, hogy csak a kijelölt pályán lehet levenni a pórázt, pedig oda világbajnokok járnak többszörösen vizsgás kutyákkal.


Különben félreeső helyen, kihalt mezőn most is elengedheted pórázról, az ég világon senki nem fog megbüntetni érte. Most azért módosítani a jogszabályon, hogy hivatalosan is elengedhesd pórázról a kihalt mezőn, ahol eddig egyébként is megtetted, semmi értelme nincs. Ha folyamatosan büntetnék a kutyásokat, akkor legalább reális indok lenne a módosításra, de így...

2019. máj. 31. 02:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim válasza:
36%
Igen is meg nem is ezt még nagyon átt kell gondolni de ki tudja? Később biztos lesz ilyen is.
2019. máj. 31. 03:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 A kérdező kommentje:

#1 igen, rengeteg probléma elkerülhető, megelőzhető lenne, ha tényleg csak olyanok vehetnének magukhoz kutyát, akik már a kutya érkezése előtt is hajlandóak tájékozódni, képezni magukat. Csak sajnos, amíg ennyire ellenőrizetlen az állatkereskedés, addig ez szinte esélytelen, elvégre ha Pista bácsitól el is veszik a láncon éhezettet kutyát a következő hónapban már hozza is a szomszédtól az újat, ugyanígy Marika néni cicáját, ha elüti egy autó... Szóval megint csak oda lyukadunk ki szerintem, hogy a szaporítással, meg a rengeteg őrizetlenül hagyott ivaros állattal kéne kezdeni valamit... Másrészről meg nehéz lenne azzal az állatállománnyal kezdeni valamit, ami már felelőtlen gazdiknál van, de én is mindenképpen hasznosnak tartanék egy ilyen vizsgát is a jövőre nézve.


#2 értem amit mondasz, de szerintem még mindig kevesebb probléma lenne, ha csak azok sétáltatnák póráz nélkül a kutyájukat, akik legalább bizonyították már, hogy tudják kontrollálni, mintha ellenőrizetlenül bárki sétáltatja póráz nélkül. Szóval egyetértek, a kutya nem ember, előfordulhat, hogy valami miatt kontrollálhatatlanná válik az amúgy kontrollálható állat, de erre azért kevesebb az esély, mint hogy egy olyan kutya váljon kontrollálhatatlanná, akiről csak a gazdája mondta, hogy "jaj, nem bánt".

Az meg, hogy a jelenlegi szabályokat sem tartatják be szerintem nem elég erős érv, inkább arra kéne törekedni, hogy betarthatóbb legyen egy szabály, mint hogy legyen egy nehezebben betartható, amit viszont a nagy többség egyáltalán nem tart be. De ez az én álláspontom és megértem, hogy te másképp látod.

A mező szélén szabadon sétáltatással viszont nem értek egyet, mert az ilyenekből lesznek az ehhez hasonló balesetek: [link] A gazdik nagy részének sajnos fogalma sincs arról, hogy a vadászati törvény hatalmas területeket biztosít a vadászoknak (ez is érdekes, hogy jogilag több olyan terület van, ahol a vadászok kedvtelésből vadászhatnak, mint ahol póráz nélkül lehetne kutyát sétáltatni, de ebbe ne menjünk bele) és ha ezeken a kietlen mezőkön esetleg kilövik a kutyát, akkor az bizony a gazdi hibája.

2019. máj. 31. 03:51
 5/31 anonim ***** válasza:
78%

Nem.

1. Diszkriminacio

2. Abban az orszagban, ahol allampolgarsagot lehet venni penzert ugy, hogy meg magyarul se tud az illeto, szerinted hany hamis "vizsgazott kutya" papirt vennenek az emberek?

3. Elsosorban a kutyatulajdonosoknak kellene vizsgazni, hogy egyaltalan tarthassanak kutyat

4. Megadoztatnam az ivaros kutyak tulajdonosait (kb 120ezer/ev), az ivartalanitas ingyenes lenne (az adokbol), es az ivartalanitottaknak a veszettseg elleni vakcina is ingyen lenne.

2019. máj. 31. 04:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 anonim ***** válasza:
43%

Én teljes mértékben támogatom, hátulütője szerintem nagyon nincs, főleg, ha ahogy írtad pl a Margit körúton csak pórázon lehetne a kutya.


Most ugye van egy törvény, ami pont nem érdekel senkit és (néha szerencsére, néha nem) nincs betartatva. Kérdés, hogy a jogsi bevezetése után pórázra lesznek-e rakva a Fifikék és a Zeuszok, akiknek esélyük sincs megszerezni az engedélyt, ellenben a bunkó gazdáik vidáman szabadjára engedik őket, a többi kutyás nagy örömére.


Úgy emlékszem, hogy Korom Gáborék már pár éve elkezdték "kidolgozni a vizsgarendszert", de ez eléggé abbamaradt, pedig ettől zengett minden média.

2019. máj. 31. 04:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
32%

Csak korlátozottan támogatnám.

Ezeknél az eseteknél szigorítanám is a pórázhasználatot:

- amikor a madárfiókák elhagyják a fészkeket (mostanában), még nem elég erősek, meglapulnak a fűben, bokrok alján, könnyű préda egy kutyának

- forgalmas helyen, ahol sok a mellékutca, sok autós cseszik használni az indexet, ha bekanyarodik a házak közé, azt hiszed, halad tovább, de bevág eléd, és nem jelzi, velünk már megtörtént, pórázzal a kutya nem tud kiugrani elé

- ahol sok az ember, eleve kutyáknak lehet para a tömeg, de ha nem figyelnek a lábuk elé mások, rá is léphetnek, főleg, ha kisebb

- autóban kutyás biztonsági póráz, amit be lehet csatolni, ha nem hordozóban van, most ez csak választható, más is lehet, de szerintem hordozón kívül ez a legbiztonságosabb


Ja, és valahogy el kéne érni, hogy használják a sárga szalagot, ha kell, és ha más kutya van ilyennel megjelölve, akkor legyenek tisztában vele, hogy hozzá nem lehet csak úgy odamenni. Az enyémet betegség idején jelöltem meg ilyennel, de többekre rá kellett szólni, hogy ne engedjék oda a kutyájukat, mert fertőzhet.

2019. máj. 31. 06:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
85%

Nem


Attól még hogy egy kutya képzett, nem robot. Bármikor történhet bármi. Ugyanúgy elszaladhat, haraphat, harcba keveredhet stb.


Nem a levegőbe beszélek, ismerek BH vizsgás kutyát és ha kiviszed a mezőre, ugyanúgy süketen kergeti a nyulat mint amelyik csak alapképzésben részesült.


Mi értelme? Miért veszélyeztessünk?

2019. máj. 31. 07:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 anonim ***** válasza:
44%
5 ös teljesen leírta, amit gondolok!
2019. máj. 31. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
89%

Ebben a formában nem támogatnám. A "jól nevelt kutya" nem jelent semmit (a "vizsgák" komolytalanok). Bármikor érheti olyan inger, ami miatt ön- vagy közveszélyes lehet. Másrészt egy csomó ember feljogosítva érezné magát, hogy ő se használjon pórázt.

Ki kellene alakítani olyan nagyobb, több funkciós bekerített parkokat (vagy akár egy-egy kisebb szigetet ilyen célra használni), ahol szabadon lehet engedni őket, de ez úgyis csak vízió... A mi 50 ezres "felkapott" városunkban egy 8m2-es kutyafuttatóra sem telik:(, pedig kutya van elég.

Azon kívül, tisztában kellene lenni a fajták igényeivel. És ha valaki bordert tart, akkor igenis, járjon el vele terelni! Sokkal több kutyával kellene bármilyen kutyás sportot űzni. "ami nem feltétlen lustaság" - dehogynem az! Ahol akarat van, ott az utat is meg lehet találni hozzá!

"fegyelmezett pórázon sétálás közben" - ez nincs feltétlenül így. A póráz hossza nem szabályozott. Mi legtöbbször 15 méteressel járunk, de ennél hosszabb pórázokat is lehet venni. Városban is 7m-essel járunk, mindig olyan rövidre veszem, ahogy épp szükséges. Hogy macera-e egy 7 vagy 15 m-es nem flexire (és a körülöttünk haladókra mindig odafigyelni? Persze, hogy az! De a meg lehet szokni, és a kutyának így a legjobb! 2m-es is van, de azt tényleg csak néhány speciális esetben használjuk.

2019. máj. 31. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!