Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Ti ivartalanítanátok így?

Ti ivartalanítanátok így?

Figyelt kérdés

Apum az ellenzésünkre a másik kutyánk halála után hozott egy vizslát. Akkor volt kb.1 éves (pontosabbat a tulaj sem tudott mondani, oltási könyve nem volt, mert idézem ,, magamnak oltottam be"). Azért vizslát, mert neki régen is az volt, és majd tréningezi meg megy vele vadászni. Na hát az első hónapokban még elvitte őket hetente 1, max 2 alkalommal sétálni, mostanában kb.heti egyszer. Tanítani is csak mi tanítjuk, nyilván a sétát is csak mi oldjuk meg.

Nem akarja ivartalanítani, mert egyrészt sajnálná (a másik kutyánk is egy nap alatt kiheverte, pedig 12 éves), másrészt mert később lehet, hogy szeretne tőle kiskutyák az. Egyrészt, én teljesen szaporítás ellenes vagyok, örülök, hogy még tudtam győzni, hogy ne szapitól hozzon kutyát. Másrészt nem felel meg még csak a standardnak sem, és valszeg vadászkutya sem lesz belőle. A tüzelése után (vagy az első vagy a második tüzelése volt), hisztisebb lett, nem lehet behívni (pedig előtte tökéletesen visszajött). A másik kutyánkál is csak pozitív változások jöttek.

A munkahelye biztosít neki minden évben egy egy hetes nyaralást, ún. egészség-megörző programot. Arra gondoltunk, hogy amíg ő ott van, addig ivartalanítjuk a kutyát. Mennyire lenne szemét húzás szerintetek?


2019. ápr. 12. 10:43
 1/7 anonim ***** válasza:
3%

Az Ő ebe, az Ő tulajdona! SEMMI KÖZÖD HOZZÁ!


Ha meg nem akarsz szaporulatot, akkor injekciós meddővé tételt javaslok. Azt nem tudja meg.

2019. ápr. 12. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Nem az ő kutyája közös... Mint ahogy írtam, mi foglalkozunk vele.
2019. ápr. 12. 11:14
 3/7 anonim ***** válasza:
43%

Ki szerepel az oltási könyvben és a chipen tulajdonosként?

Nem jó ötlet a tudta nélkül ivartalanítani. Lehet, akkor hoz még egy ivaros kutyát.

Inkább győzzétek meg, ha már van egy ivartalanított, talán sikerülni fog (vagy pont ezért kellett ez a kutya, mert ő ivaros...)

2019. ápr. 12. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
97%

Nekem az összes cicám, kutyám ivartalanítva van és a jövőben sem tennék másképp.

Viszont én nem vinném el a csaladtagom háta mögött. Próbálnám megbeszelni vele, hogy ez a helyes döntés.

Ivartanitani sajnàlnà, de azt nem sajnálja, ha tüzel? Meg ha később ki kell hordania az almot és fialnia kell? Meg szoptatni stb. Jóval megterhelőbb, mint az ivartalanítas, ami után pár nappal már vígan szaladgàl.

2019. ápr. 12. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
96%
Ivaros szukából, akitől kölyköt akar, soha az életben nem lesz vadászkutya. Ez jó érv lehet.
2019. ápr. 12. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
93%

Én leszek a kivétel, aki azt mondja, hogy biztos elvinném ivartalaníttatni, ha tetszik a faternak, ha nem, mert a leírtak alapján nem is nagyon foglalkozik a kutyával.

Az ivaros nőstény simán kaphat gennyes méhgyulladást, ami nagy %-ban elviszi, ha nincs időben észrevéve, plusz szenved egy évben 2x, (álterhesség, nyugtalanság, egyéb nyavalyák) amennyiben nem párzik el.

Ha meg párzik, akkor szaporítók lesztek és arra már nincs szükség!

2019. ápr. 12. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%

Az egyenes út híve vagyok, de ha ez mégsem, ivartalaníttassátok azon a héten, aztán mikor hazamegy mondjátok, hogy méhgyulladás, ki kellett pakolni aztán ennyi.


A kérdésre válaszolva egyébként szemét húzás, mert a legtisztább lenne meggyőzni.

2019. ápr. 12. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!