Normális dolog az, hogy jobban szeretem a kutyáimat, mint némelyik családtagomat?

Hát, az a családtagktól függ:D

Viccet félretéve, attól függ, hogy azért attól még kutyaként bánsz-e a kutyáddal, mert ha nem, az baj! De ha pl. olyasmiben nyilvánul ez meg, hogy időről időre veszel neki ezt-azt, aggódsz érte stb., akkor teljesen normális. A kutyák sokszor még felnőttkorukban is olyanok, mint a gyerekek (pl. ránk vannak teljesen utalva), ezért szerintem igen, normális kereteken belül is válthatnak ki szülői reakciókat. (pl. néha, ha sokáig elvagyok, akkor eszembe jut csakúgy random nap közben, hogy mit csinálhat a kutyám otthon. Vagy néha belémnyilall, hogy csak nehogy valami nagy baja legyen és elpusztuljon (mondjuk már vesztettem el állatot, öregség folytán és hirtelen is).

De napirend, szabályok stb. kell egy kutyának.

Szerintem teljesen természetes.

A kutyámmal minden napot együtt töltünk, a így vannak rokonaim akikkel hetente-havonta-évente egyszer futok össze, és esetleg nem is találjuk a közös hangot.

Nekem is van olyan családtagom, akinél jobban szeretem a kutyámat. Nyilván nem a gyerekem, szüleim, vagy a párom, de igen, van olyan családtagom.

A kutya nekem is olyan, mintha a gyerekem lenne.

Ha kutyaként bánsz vele, akkor nincs ezzel gond.