Ha a kutyám (benti) megijed a petarda durrogastól mivel tereljem el a figyelmét? Vegyek elő egy játékot?
Első, neked vagy nincs kutyád, vagy nem fél a petárdától...
Kérdező, nem tudom mennyire fél a kutyád, mondom, ami nálunk bevált. A kutyánk, először félelmében reszketve az asztal alá bújt be, de mostanra inkább csak nyugtalan, és kanapén fülel.
Ne csinálj semmit másként, ha a kutyád fél ilyenkor. Ne kezdd el babusgatni, nyugtatni, semmi ilyet. Mert ezekből ő azt fogja érezni, hogy valóban van oka félni. Tégy úgy, mintha semmi sem történne éppen kint, mintha nem lenne semmiféle durrogás. Csak csináld amit akartál, és áradjon belőled is a nyugalom. Nálunk ez bevált. Ahogy írtam is, a mi kutyánk az első szilveszterén remegett félelmében, és először nem is volt hajlandó kijönni az asztal alól. Aztán ahogy én jöttem-mentem a házban, akkor már kimerészkedett, de folyamatosan a nyomomban volt, és bújt mögém. Tavaly pedig már csak kissé nyugtalanul hallgatta, végül éjszaka, mikor még a durrogások bőven hallatszottak, ő már nyugiban aludt. Idén már megpróbálok vele kimerészkedni a teraszra, hátha még jobban megbékél a durrogásokkal. Van egy másik kutyám is, ő például le sem szarja sem a tűzijátékot, sem a petárdázást.
Ha ott vagy vele és feszülten, idegesen próbálsz valamit kezdeni vele, attól még ő félni fog, plusz te is tiszta ideg leszel. Attól hogy ott vagy vele, nem szűnik meg a hangzavar, csak egymást húzzátok fel még jobban. Ő fél, te próbálsz tenni valamit, ami természetesen nem használ, vagy csak egy kis ideig, amitől ideges leszel, amit a kutya érez és még idegesebb lesz tőle, és így tovább...
Valahogy azt nem tudom elképzelni hogy valaki tökéletes nyugalommal csináljon így végig 10-12 órát, úgy hogy nem csak a kisugárzása mutatja azt hogy minden rendben. Nem beszélve arról, hogy nem csak a kutyádnak lesz rémes estéje...
A természetes alapú nyugtatót jó ötletnek tartom, írtam is volna, de akkor még a maradék lelkemet is kikaparták volna a nagy és fenséges állatvédők.
Amúgy szerintem a szilveszter nem sokban különbözik a többi naptól, kutyás szemszögből. Ugyanúgy el kell látnod a napi feladatokat, séta, tanítás, játék, etetés, simogatás stb. Mint mindennap, szilveszterkor is felelősséget vállalsz a kutyádért. Ez többek között azt jelenti hogy megakadályozod hogy megszökjön, magában vagy másban kárt tegyen. Csak éppen ma ezt a felkészültséget "tesztelik" - ha így jobban érthető. Bírom, amikor mondják hogy a szilveszter miatt, a petárda miatt, a tűzijáték miatt, a bulik miatt szöknek el a kutyák... baromira nem! A felelőtlen, felkészületlen gazdájuk miatt lépnek meg.
Egy pár éve már így tartjuk a szilvesztert, 365 nap alatt mindenkinek van ideje megtenni a szükséges lépéseket.
Én a magam részéről megfogom a két kaukázusimat, beviszem őket a kennelbe, kicserélem a vizet és egy baráti családdal együtt utazunk 50 kmt, és koccintunk a termálvízben Hajdúszoboszlón.
További szép napot és boldog új évet, az első válaszoló
Az én kutyám ha kintről meghall valami fura hangot akkor elkezd ugatni, es szalad az ajtóhoz, egy perc es lenyugszik.
Már a napokban is dobaltak az utcánkban petardakat, de volt amelyik nem is erdekelte, volt amelyiket megugatta szóval ő nem retteg tőle.
Tavaly semmvolt probléma, még az utcára is kijott velünk tutijatekot nezni, nem mutatott semmi felelmet.
A másik kutyánkat nem is erdekli egyaltalan, ő is benti.
Csak idén anyuék lesznek itthon veluk, en sem leszek messze ha gaz van haza jovok.
Szia
Az enyém úgy fél hogy ugatni akarja, de közben rég a félelemtől. Nekünk a nyugtató semmit nem ért, most nem is vettem neki. Ilyenkor mikor durrogtatnak, megfogom a kutyát (23kg :D) berakom az ágyába és tiltom. Ilyenkor befejezi, és megnyugszik, én vagyok a főnök, biztonságot adok neki, tehát ha én nem félek, plusz le is tiltom a nem kívánt viselkedésről, ő is lenyugszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!