Meghalt szeretett kutyám és nagyon rossz a lelki állapotom, mit tegyek?

Gyászold meg, sírd ki magad nyugodtan! Nincs ezen semmi szégyellni való, sokan átestünk már ezen.

Idővel jobb lesz, most, tudom nagyon rossz.

Részvétem neked!

3 hónapja kellett búcsúznom 16,5 éves kutyusomtól. Mai napig rám tör a sírás ha rágondolok.

Első 2 hét volt nekem a legrosszabb.Utána picit jobb,de ez a picit jobb még most is tart 3 hónap elteltével is.

Nem tudom mennyi idő lesz mire nem fogok sírni miatta, hetente 4-5x este sírva alszok el rágondolva.

Részvétem a kutyusod miatt, szép kort megélt ő is!

Dolgozd fel. Hány éves vagy? Lesz még ilyenben részed bőven.

Idővel az ember elfogadja, hogy minden életnek ez a vége . A halál természetes. A gyász is természetes.

Ez az élet. Megélni a jót, a rosszat. Ez maga az élettapasztalat. Örülni, aggódni, küzdeni, lelkesedni, gyászolni...

Jó érzésekkel gondolj rá vissza! Az a lényeg, hogy ne a szomorúság öntsön el, ha rágondolsz, hanem az együtt töltött idő emlékképeitől, hogy miket csinált, milyen szokásai, sztorijai voltak, mosolyogni kezdj!

Az elején ez nem nagyon fog menni. De később, ha lenyugszol, meg ha idősebb leszel, több halállal találkozol, és elfogadod a természetességét, akkor képes leszel nem könnyezve, szomorúan visszaemlékezni valakire, hanem egy jóleső nosztalgiával, ami meghitt örömmel tölt el.

Én úgy hiszem, hogy ha igazán jó volt köztetek a kapcsolat, ez sokkal egészségesebb és jótékonyabb hozzáállás. (érzed ugye, hogy ezeket a sorokat emberekre is lehet vonatkoztatni)

Mert ha igazán szerettétek egymást, akkor egyszerűen nem lehet opció az, hogy a másik azt akarta volna, hogy ezután mindig ha csak rágondolsz, a szomorúság öntsön el!

Ember is, kutya is, hidd el, jobban örülne

(nem akarok ebbe belemenni, de magam részéről én hiszem, hogy "békésebben nyugszik") ha a szerettei szeretettel, jó érzésekkel tudnak rá visszagondolni, és maximum a röhögéstől folyik a könnyük, mikor sztorizgatnak róla, nem a szomorúságtól.

Teljesen normális a reakciód. A helyes az, ha megpróbálod elfogadni, hogy már nincs veled, valószínűleg nem véletlenül kellett elengedni, most már nem szenved, és biztosan szép élete volt, ha így szeretted.

Rohadtul rossz érzés, amikor elmennek, nincs más, csak a hiány és az emlékek. Kétszer már átéltem. Az segít, ha van másik kutya vagy más állat, akivel muszáj foglalkozni. Nekem az is segített, ha elmentem hazulról, olyan helyekre, ahol az elvesztett kutyámmal nem jártunk. És az is segített, hogy az utódon gondolkoztam. Persze, az elveszítettet nem pótolhatja egy másik kutya, viszont az életünkben keletkezett űrt be tudja tölteni. Aztán rájövünk, hogy ő nem egy pótlék, hanem saját magáért szeretjük, ugyanakkor felidézzük általa azokat a kedves emlékeket is, amiket még az előző kutyával éltünk meg.

Szóval, röviden, kell egy csomó idő, nem árt némi távolság és elfoglaltság, és a legjobb vigasztaló egy másik állat, de ehhez legtöbbünknek el kell telnie egy kis időnek. Ez mindenkinél más, van, akinél pár hét, másoknál pár hónap. Nekem 3 ill. 4 hónap múlva jött új kiskutya.

"de ő nem olyan, ő nem ő, ő más, én a régit szeretem, "

Előző vagyok, az újban is szeretem a régieket. Emlékeztetnek rá sok dologban.

Ne zárd be a szíved, van szeretet benne új kutyának is, akit majd magáért fogsz szeretni. Nem kell emiatt bűntudatot érezned majd, mert attól még ugyanúgy fogod szeretni a régit is.