Szerintem a kutyánk hülyének néz minket. Vélemény/tanács?

Nem régóta van meg, utcáról mentett puli+valamilyen keverék kutyus, kb. 2 éves lehet. A lényeg, hogy még kutyaháza sincsen, szóval esőben beengedjünk az előszobába, van ott kialakított kis helye, kb. 2. megmutatásra tudta is, h az övé. Azt is pár rászólás alatt megtanulta, hogy konyhába, szobákba nem mehet. Namost nyáron sokszor nyitva hagyjuk az ajtót, mire a kutya (ha bent vagyunk) automatice bejön, és elfoglalja a helyét. Megbeszéltük h ez így maradhat, hiszen mi mondtuk neki “anno”, szerencsétlen nem tudhatja, h időjárás függvénye lett volna a bejárás. Egyébként kinti helye is van, árnyékos, de még nem fedett. Na most az van, hogy kiküldeni sem tudjuk, ha becsuknánk az ajtót, mutatom és mondom, h kifelé, a kutya meg konkrétan tojik rám. Ül a helyén, csóválja a farkát, és vigyorog. Én nehezen hiszem, hogy egy ilyen okos, értelmes kutya nem érti, hogy mit akarok ilyenkor, úgyhogy megfogtam a grabancánál, és kihúztam. Mondtam, h marad, ajtó becsuk. Férjem totál kiakadt, hogy szegény kutya csak nem érti, hogy mit akarok, és ez így kegyetlenség (merthogy nyüszögött közben)... Vannak még ilyen dolgai, pl. alapból tudni szokta, hogy “ül”, de ha nincs kedve, nem hallgat rá. Ilyenkor az orrárra csapok, szigorúbban rászólok, mutatom, “ül”. Egy-két “ütés” után csinálja, férjem szerint meg verem a kutyát. Ugyanez van a “fekszik”-el, meg a felugrálásra a “nem”-el.

Egyrészt azért írtam ki a kérdést, hogy megerősítést/ellenvetést kapjak, másrészt ha valaki tudna olyan módszereket ajánlani, ahol nem kell “verni” a kutyát, és hallgat rám, szívesen veszem. Nagyon szeretném már pl. sétálni vinni, de hát amíg ilyen alap dolgokban nem hallgat rám, addig nem igazán merem (persze gugli a barátom, de egyrészt ahány oldal annyiféle tipp, másrészt személyes tapasztalatot olvasni szerintem célszerűbb, mint általánosságokat innen-onnan...)