Új kiskutya a háznál? Egy kis segítségre lenne szükségem, Részletek lentebb?
Május 18-án volt a szülinapom és aznap az egyik ismerősömék megajándékoztak egy kiskutyával, aki az ő kutyájuk egyik kiskölyke. Nagyon örültem neki, mivel már évek óta tervben volt, hogy hozok egyet a házhoz. Viszont mivel ez az első kutyám és nem nagyon értek a kutyákhoz, így akadnak problémák. Ehhez kérnék segítséget.
1.Amióta itt van folyton hasmenése van. Azt hittem, hogy csak az új hely miatt, de nem múlik el.
2.Vadászik a kezemre és amikor rákiabálok bebújik az ágy alá és morog.
3.Össze vissza pisil, nem lehet egy helyre szoktatni és nem is rendszeresen, hanem amikor eszébe jut, akkor, ott és oda, ahol épp van.
4.Bekakil az étkező asztal alá, aztán pedig megeszi.
5.Egésznap vinnyog és ugrál mindenkire, akit épp meglát.
6.Felmászik a kukára, onnan a wc-be, de kijönni már nem tud, ilyenkor ott visít, mint az éhes malac.
7.Nem érti meg, hogy a zokni nem enni való, mindennap legalább kettőt megeszik.
Előre is köszönöm, annak, aki válaszol.
Nincs kertem, de tudom, hogy nem szabad még kivinni 3 hónapos koráig.
Ma voltunk állatorvosnál, megkapta az első oltását, onnan tudom:P
Az állatorvos azt mondta a hasmenésre, hogy egy hétig csak rizst adjak sárgarépával és csirkehússal, persze mindent alaposan megfőzve a pici gyomrának és azt adjak napi 4 vagy 5 alkalommal. Hát én eddig kb 6x adtam neki egy nap és azt ami épp kezem ügyébe került(párizsi, főtt kaja, csirkeláb, vajas kenyér stb), lehet az összevissza etetés volt a gond? :D
Most majd amíg egy hétig ezt a menüt kapja kitalálok valamit, hogy mit adok majd neki.
Még jó, hogy hasmenést kapott az össze-vissza etetéstől egy ekkora kutya.
Mindenképp puppy tápot vegyél neki, a Brit, Brit Care, Josera jó ár-érték arányban. Még az Acana, Orijen, Real Nature kiváló, persze drágább is. Az adagolást a zacskó hátulján találod majd.
Évek óta tervben van a kutya, de képtelen voltál utánanézni, hogy mit egyen, hogy kell nevelni, és egyáltalán, hogy hogyan működik egy kutya????????
Ott kezdődik, h 8 hetes koráig az anyja mellett a helye.
Aztán a következő, hogy nem adunk neki minden sz...t, ami épp találunk, és ehető.
Sürgősen ásd bele magad a kutyatartás rejtelmeibe, mert nagyon rossz vége lesz ennek.
Igenis kapitány!
hooo ki lakik odalent, kit rejt a víz ..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!