Miért nem képes a kutya felfogni, hogy rajta kívül van még itthon állat akivel ugyanúgy beszélgetek mint vele?
Adott egy 8 éves besz*ri kutya, meg egy nyuszi. Kutyával csinálom az 5 perces szabályt rendszeresen, működik is, csak épp amikor üdvözölném, és hívnám magamhoz, úgy csinál mint akit agyonverni készülök. Sosem értettem miért, fekszik a helyén, szólok neki, hogy "szia", vagy "na cső" (ezzt a két kifejezést szoktam használni), teljesen normális, barátságos hangnemben. Erre ő félig hanyatt vágja magát, majd a második köszönésre, laposkúszásban elindul felém, és az egy méteres távolságot is egy perc alatt teszi meg. Sosem bántottam ok nélkül, ha kapott is valamiért, csak nagyon szélsőséges esetekben szállt el egy-két anyai pofon. Menhelyes, lehet, hogy valami olyan előélete volt, hogy bántották, de velünk van már 5 éve, egyszerűen nincs türelmem a hülyeségeihez, így amikor üdvözléskor látom, hogy megint kezdni megjátszani magát, ott szoktam hagyni a nyomorával.
És elnézést az eddigi kisregényért, innen jön a kérdésemhez kapcsolódó rész:
Előbbiek a konyhában játszódnak le, otthagyom a kutyát, bemegyek a szobába a nyuszimhoz. Köszönök neki, megsimogatom, beszélek hozzá, a hangom ugyanaz mint minden állatnál itthon. A kutya azzal a lendülettel rohan be, és nyomul rám, mintha senki más nem létezne a világon. Ezt mindig eljátssza, ameddig el nem zavarom, de az is csak addig tart,a meddig megint hozzá nem szólok a nyúlhoz. Mintha nem értené, hogy van még rajta kívül más is a világon, vagy én nem tudom.... Vagy csak egyszerűen féltékeny?
Köszi a választ. Eredetileg ő párom kutyája, de mivel együtt élünk, ugye én is nevelgetem.
Alapvető probléma saját magammal, hogy én a keményebb, magabiztosabb, makacsabb fajtákhoz vagyok szokva. Régen kaukázusim volt, egyszerűen nem tudok mit kezdeni egy ilyen érzékeny kis nebántsvirággal, idegesít a viselkedése, de természetesen igyekszem higgadtabban állni a dolgokhoz.
Nem lehetséges, hogy pl. mindig érkezés után szidtad le, ha a távollétedben valami rosszat csinált? Nekünk akkor volt ilyen, mert volt, hogy kitúrta a szemetet és mikor hazaértünk, megláttuk, leszidtuk érte. Aztán észrevettük, hogy mikor nem csinált rosszat is ugyanúgy sunyít, mikor megérkezünk. Gondolom szegény az érkezésünkkel kötötte össze a büntetést, ezért erről leszoktunk és megtanultuk, hogy utólag leszidni nemhogy eredménytelen, de káros is. Azóta mindig örömmel fogad minket a szemetes pedig más helyre került, nem fér hozzá.
A mi kutyánk is irigy, féltékeny. Nekünk cicáink vannak és mikor az ölembe ül az egyik, hogy simogassam akkor a kutya képes ráülni meg bemászni a kezem és a macska közé. Ilyenkor vagy megsimogatom őt is és akkor lenyugszik vagy, ha nem akkor erélyesen rászólok és akkor csak leül mellém.
Ebben lehet valami, csak sajnos a párom meg nem törődik vele annyit, mint kéne. Rutinos kutyatartóként tudom mire van szüksége, igyekszem is kielégíteni az igényeit, mert a párommal hiába veszekszem miatta...az viszont biztos, hogy többet nem engedem neki, hogy kutyát vegyen magához ameddig én mellette vagyok.
Sétálunk, játszom vele, bizonyos kötődés megvan, annak idején suliba is járt, akkor még párommal, csak a fent leírt viselkedéshez nincs idegzetem.
Az 5 perces szabály nekünk rengeteget segített, hogy ne ugráljon ránk hazaerkezeskor és ne vinnyogjon fülsiketítően mikor elmegyünk.
Én is meg szoktam sajnálni, de olyan is van, hogy egyszerűen nincs türelmem az ilyen kis hülyeségeire. Főleg azóta mióta visszaél a sajnálatunkkal. Néha úgy érzem, hogy akkor tud csak viselkedni, ha tudomást sem veszek róla. Olyankor elvonul a kis helyére és elvan magának. Ha jó fej vagyok meg bolondozok vele elég ha 10 percre leveszem róla a szemem és már kukát rámol, vagy a nyulat rágja, vagy a fürdőben jár ami tilos, szóval ahogy elkezdek haverkodni vele azt hiszi mindent szabad... Aztán persze leteremtem és kezdődik minden elölről.
Tagadhatatlan,hogy valami el van cseszve körülötte, csak azt nem tudom mit csinalok rosszul. Ha falkavezerkent viselkedem akkor ő nebántsvirág, ha jó fej vagyok akkor meg a fejemre nő két perc alatt....
Lassan már feladom. Igen, ő ilyen, a körülményekhez képest okos kutyus, ennyit lehetett kihozni belőle :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!