Régen miért működtek a dolgok?

Ott a pont az utolsónál, nem nevelés, hanem félelem. Én is láttam falusi nagyapámat kutyát nevelni, szerencsétlen eb konkrétan fülét-farkát behúzva lapult a földre, de megtanulta, hogy a kapun nem megy ki. Persze szereti nagyapámat, elvégre csak jól sikerült a háziasítás, minden kutya szereti az embert, akinek nem volt része extrém bántalmazásban.

Ugyanakkor szintén nagyapám remek nevelése volt az is, amikor az öreg németjuhász annyira begolyózott, hogy neki akart menni a saját gazdájának. Mi történt? El lett altatva. Azt is tudom, hogy egy másik németjuhászt szélnek eresztett, amikor rokonoktól kapott két másik kutyát. Persze azok meg önként léptek meg tőle, mert hozzá voltak szokva a foglalkozáshoz, amit tőle nem kaptak meg.

A kutyák nagyon beletörődő lények, azért látszanak a falusi kutyák boldognak, mert nem tudják, milyen az, ha foglalkoznak velük. Ezzel a "régen nem volt ekkora felhajtás egy kutya körül" dumával nem lehet takarózni. Ha beteg volt, fejbevágták lapáttal, ha nem kellettek a kölykök, elásták őket, ha nekiment a gazdának, megintcsak nem élte meg a másnapot. Nem volt értékük.

Személyes véleményem az, hogy ha már valakiért felelősséget vállalok, akkor annak megpróbálom megadni azt, amire neki szüksége van, és nem legyintek, hogy "jó az úgy neki". Érző lények, évezredek óta az ember szolgálatában, és az a hála, hogy tolunk nekik napi kétszer vizes kenyeret meg egy kis maradékot? Meg ha úgy van kedvünk, megsimogatjuk?

Vidéken élek, nagyon vidéken.

A mai napig működik, hogy a szófogadatlan, haszontalan kutyákat kiiktatják.

A jobbak elaltatják, a többiek lelövetik vagy agyonverik.

A kölyköket a mai napig vízbefojtják, vagy elássák élve.

A kutyák 90%a agresszív.

Nem rengeteg emlődaganatot húz a földön,bolhásak, férgesek, oltatlanok.

Ha nem fogad szót, kikap.

Szinte mind láncon van, legalább nappalra.

A még "putrisabb" részen, a "cigánysoron" nincs 5évnél idősebb kutya. A legtöbb az első komolyabb télen meghal.

#43 Simán megszokásból. Régimódi felfogású embereknél a kutya éppúgy hozzátartozik a házhoz, mint manapság a függöny az ablakhoz. (Bocsi, jobb példa nem jutott eszembe hirtelen.)

Az eredeti funkciója nyilván a házőrzés volt és egyéb feladatok, de végül egyre kevésbé volt szükség ezek ellátására, és végül már csak egyfajta hagyományként maradt fenn náluk a kutyatartás.

Bocsánat, de #5 kommentjét nem tudom szó nélkül hagyni.

Képzeld, hogy az én macskám mindkét fajta életet megtapasztalhatta, és köszöni szépen, a szobalét jobban bejön neki! Több mint 10 évet lehúzott udvari macskaként, sok baja nem volt, viszont hiányzott neki a társaság és elég rosszkedvű volt, idős létére valószínűleg a keringése már nem a régi, ezért állandóan fázott. Ehhez még csak mínuszok sem kellettek, egy hűvösebb nyári napon is csak gubbasztott a házában. A körülmények a viselkedésére is kihatottak, kiskorában nagyon aranyos macska volt, az évek alatt viszont egyre inkább eltávolodott, napról napra morcosabb lett. Nem szerette már ha simogattuk. Csak lustult egész nap valahova elbújva, befeküdve.

Azonban amikor szobába került, minden megváltozott. Már 13 éves múlt, és mintha kicserélték volna. Imádja hogy a közelemben lehet, és ami fontosabb, soha többé nem kell fáznia a fűtött szobában. Játékos, aktív. A kaparófát gyakrabban és nagyobb élvezettel tépi, mint annak idején a fák törzsét a kertben. Pörög sokat, kergetőzik velem. Feltalálja magát mindig. Régen sosem volt kedve játszani, csak úgy feküdt valahol, és persze hízott nagyon. Semmi kedve nem volt mozogni. Embereknél ezt az állapotot depinek mondanák. Én úgy jellemezném, hogy akkoriban csak létezett, csak úgy "volt", és most kezdett el élni igazán.