Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Régen miért működtek a dolgok?

Régen miért működtek a dolgok?

Figyelt kérdés

Vidéken nőttem fel és a régi paraszt emberek házánál állandó volt a kisebb-nagyobb testű kutya.

Azok a kutyák oltást soha nem kaptak.

Foglalkozás is az volt, amikor a családban lévő gyerekek játszottak vele, meg amikor a gazda tanítgatta. De semmilyen rendszeres séta stb. nem volt.

Mégis, amikor a ház ura csak egy picit felemelte a hangját a kutya azonnal hallgatott. Ment oda, csinálta, amit kellett.


(Nagyapának is volt egy hatalmas kaukázusi keverékje. Képekről visszanézve is simán volt 90-100kg. Amikor bármilyen idegen jött olyan volt, mint egy megvadult medve.

De ahogy a nagyapám elordította magát, azonnal elhallgatott és onantól semmi. Kezes bárány volt.)

Velünk pedig (gyerekekkel) soha nem volt erőszakos.


Kiskorukban csak tej-víz egyveleget kaptak és kizárólag maradékot.

Egyik ismerősnél sem láttam volna, hogy tápot kapjon a kutya. Még nem is olyan maradékot, ami picit is figyelembe venné a kutya igényeit.

Éppen azt, amit a család is evett aznap.


A kistestű kutyák még a nagyon vékony szőrrel rendelkezők is mindig kint voltak télen és semmi bajuk nem lett.

Simán megélték azt a 10-12 évüket.


Sok régi öreggel beszélgetek és teljesen ellene vannak a mostani technikának.

Direkt nem oltatják be a kutyákat, mert azt tapasztalják, hogy utána csak gyengébb és fogékonyabbak a betegségre.

Táppal is így vannak.


Én úgy nevelem a kutyámat, mint ahogy a szent könyvbe megvan írva de én is azt tapasztalom, látom, hogy igazából nekik is igazuk van.

Semmi bajuk a nagyon vidéki/mindennel szembemenő elvek alapján nevelt kutyáknak.


Hogy lehet ez?

(Nagyapám teóriája(Persze picit paranoiás az öreg))

Szerinte ez az egész egy nagy üzlet.

Régen is megvoltak a kutyák, ugyanúgy megélték boldogságban azt a kort, amit az Isten szánt nekik. Azonban mindenki jól tudja, hogy könnyen az ember szívéhez nőnek.

Akit meg szeretünk, azért sokmindent megteszünk.

Szájhúzva de megvesszük neki a tápot, beadatjuk a drága oltásokat, megvesszük a pórázt, mindenféle "hülyeséget".

Szóval mindenhol ezt kezdték el nyomatni, tudományos köpeny mögé bújtatták az egész dolgot és erre is fel lehetett építeni egy egész ipart az évtizedek alatt.



2018. jan. 27. 22:56
1 2 3 4 5
 31/45 anonim ***** válasza:
68%

Szerinted rendben van, hogy ennyire szélsőséges példákat hozunk fel, mint Afrika? :)

Az egy külön világ.

Nagyon nehezen ültethető át a helyzetük a kutyák helyzetére. Ott a korai halandóságot nem csak egy tényező idézi elő.


Szerintem rendben van. Sz*r kaja, oltást nem kapnak, orvoshoz akkor jutnak el, ha szerencséjük van. Pont ugyanaz a helyzet.


Illetve köszi, rávilágítottál arra a tényre, hogy vidék az vidék.

Így ott működhet az a nevelés, de ez már egy városi térben nehezen, hiszen nem adottak azok a feltételek, amik szükségesek egy hagyományos tartáshoz.


Azt hiszem ebben megegyezhetünk.


"Remélem, azért a te falusi haverjaid oltatnak veszettség ellen, ugyanis a világ sok országában évente halnak meg emberek ebben a betegségben és nem csak a harmadik világban, hanem pl az USA-ban is."


Nem nevezném őket "havernak". Azért egy idősebb ember számára kijár a tisztelet.

A kötelező oltást, ahogy a nevében is benne van kötelező adni. Manapság meg már divat jelentgetni a másikat. Ebből következtethetsz. :)

De kérdezem én, mégis kit harapna meg a kutya, ha az hagyományos módon van tartva?

Egy min. 2-3000m^2-es telken, hatalmas kerítéssel. :)

Legtöbbször 10-20m-es bikaláncon.


#25

Nem csak azokat kötötték láncra.

Majdnem az összes nagytestű láncon van. Hatalmas és erős kutyák.

Kidöntenék a kerítést vagy megpróbálná átugrani és legjobb esetben is átugorja, rosszabban meg felnyársalja őket.


Akkor nem jól neveltek. Ugyanis nekem a jól neveltbe nem fér bele az ilyesmi. A német juhászom helyből ugorja át a 2 métert, mégsem szökött ki soha. A falusi bácsi farkaskutyáját meg a lánc tartja vissza. Asszem ez mindent elmond arról, hogy melyik nevelés jobb.



"Agyon ütötték"

Túl sok volt a rémtörténet.

Én nem arról beszélek, amikor egy elvetemült agyonveri az állatát.

Vidéken, akiket én ismerek ilyen nem volt.

Ez csak megint egy erős túlzás.


Azért én elég sok ilyenről tudok.


Azt hiszem van különbség az atyai pofon és az agyonverés között.

Nem csak fehér és fekete a világ.


Én nem atyai pofonról írtam.


#26

Megint egy szélsőséges példa. Nem tudom értékelni.

Lehet, hogy valakinek az apja felnőtt biztonsági gyerekülés nélkül, de akkor nem voltak autók, hanem csak szekerek.

Én is támogatom a biztonsági ülést. De ez, hogy jön ide?


Egyáltalán nem szélsőséges példa. Ugyanúgy orosz rulett mint az oltás hiánya.


100 évvel ezelőttre meg kérlek ne menjünk vissza.

Az már nagyon sok és teljesen felesleges.

Akkor mások voltak a lehetőségek.

Butaság volna hasonlítani a mostanihoz.

Ez olyan, mint amikor szimplán csak annyit néznek az emberek, hogy régen 2Ft volt a kenyér, most meg 200.

Parasztvakítás...


Miben más?


Emellett ki kell emeljem a dolgot, hogy Hölgyeim és Uraim!

Kutyákról beszélünk. S nem emberekről.


Az mégis mit számít, hogy az emberek milyen oltásokat kapnak és milyet nem?


Az ember nem egyenlő a kutyával. Amíg az embereknél kötelező védőoltások vannak bizonyos betegségekre, addig a kutyáknál ez nincs meg.


A kutyák esetében kizárólag a veszettség elleni oltás a kötelező, az is csak az ember miatt.

Mit jelent? Hogy maga a törvény nem írja elő, hogy kötelező volna beoltatni minden ellen a kutyákat.

Ezáltal a gazda eldöntheti, hogy mit lát jónak és mit nem.


Ebből fakad az is, hogy amennyiben a kutya megkapja a veszettség ellenit, onnan már nem támadható a gazda és nem sért törvényt.

Az meg megint más, hogy ki mit gondol és kinek mi vállik be.


Ez olyan mintha nekem egyszer valaha is lesz egy macskám azt soha nem fogom beoltatni. Azért mert rossz tapasztalataim voltak.

Azonban ha valamikor a kutyám meghal és netalán lenne egy új, azt ugyanúgy minden számomra is értelmes oltással beoltatnám. Mivel itt nem volt folyamatos negatív tapasztalatom.


Ha kérhetem a következőkben hanyagoljuk az emberek oltásait.

Az ember az embert nézi előre. Egy emberre ható vakcina sokkal nehezebben hozható forgalomba. Rengeteg szabály, kísérletezés, feltétel előzi meg!

Addig egy kutyáét közel sem annyi...


Azért számít, mert az oltás ugyanúgy működik akkor is, ha embert és akkor is, ha állatot oltanak vele. Igen, az emberek oltásait jobban megvizsgálják, de azért ők a parvó oltás elég régóta létezik ahhoz, hogy kijelenthessük, biztonságos.


Szerinted melyikbe kerül több hiba?

Amit 1000000-en néznek át vagy, amit 1000-en?

Sarkos példa de pont sarkos a felvetéshez.


Amúgy elengedhetjük az egész oltás dolgot. A veszettség elleni kötelező. S azt mindenkinek megkéne adnia a kutyájának ez alap.

Itt a kötelezőn felülírt dolgokról beszélek, amikor arról van szó, hogy vidéken nem oltatják a kutyát.

2018. jan. 28. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/45 anonim ***** válasza:
94%
Szóval kijelenthetjük, hogy igen, a módszer működik, amennyiben nem baj, ha pár kölyök elpusztul valamilyen könnyen megelőzhető betegségben, ha a jól nevelt kutya kategóriába belefér az, hogy ha nincs lánc, kiugrik a kerítésen és széttép valakit, illetve ha nem zavarnak a bolhák.
2018. jan. 28. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/45 anonim ***** válasza:
94%

Azért kell száz évvel ezelőttre visszanézni, mert akkor nem voltak védőoltások, ennyi. A gyereküléses példát sajnos nem értetted, pedig szerintem elég egyértelmű volt, a túlélőkön alapuló érvrendszerről szólt, ami rendre figyelmen kívül hagyja azokat, akik sajnos nem élték túl.


Az emberi védőoltások meg pont ugyanúgy működnek, mint a kutyáké, abban ugyan lehet egy halvány igazságod, hogy szigorúbb feltételeknek kell megfelelni egy emberi védőoltásnak, de ne hidd, hogy jelentős különbség van, a gyártástechnológiai előírások ugyanolyan szigorúak, az engedélyezés nyilván könnyebb, viszont az, hogy állatkísérleteket sokkal könnyebb végezni, mint emberkísérleteket, pontosan az állati védőoltásokat teszi "jobbá".


Az úgynevezett "tapasztalataid" pedig nem érnek semmit, eleve teljesen bizonytalan alapokon állnak, de még emellett is ott van és igenis megkérdőjelezhetetlen az "egy minta nem minta" igazsága. Kérdezz meg egy állatorvost inkább, hogy a hozzá behozott parvós kutyák közül hány volt oltva. De ha már az anekdotikus, egymintás "bizonyításoknál" tartunk, nekem meg pár hónap múlva 11 éves a nagytestű kutyám, jó egészségi állapotnak örvend és kifejezetten fiatalos hálistennek, na, ő kivétel nélkül minden évben megkapott minden általános védőoltást, amit a kutyák szoktak, paraziták elleni védelmet is, ivartalanítva is van, satöbbi. Na, most akkor melyikünk mintája a nyerő, az egyik kiüti a másikat vagy hogy van ez? Elárulom, egyikünké sem, egy mondjuk ezres mintán alapuló statisztika eredményei lennének a nyerők. Na, ezek pedig a védőoltások hatásosságát igazolják.

2018. jan. 28. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/45 A kérdező kommentje:

A kérdéseimre választ kaptam:

Összegezve:


Vidéki kutyatartás is működik.

Azonban ez csak megfelelő vidéki környezet és szokások mellett.

Illetve azt figyelembe véve, hogy rizikósabb.


Akár biztonsági öv nélkül vezetni.

Lehet, csak több tölténnyel játszod az orosz rulettet.


Emellett az egész a gazdára van bízva. Mivel a törvény nem tiltja, ő dönti el, hogy mit lát jónak és ebbe senkinek semmilyen beleszólása nincs.


Szóval mindenki döntse el saját magának, hogy mit lát jónak és mit nem. Ez csak egy vélemény törvényes keretek nélkül. :) Amik, mint tudjuk erre vonatkozóan nincsenek.


Nincs az sehol sem megszabva, hogy oltasd be a kutyáid a kötelező veszettség ellenin kívül.

Nincs megtiltva, hogy láncon legyen.

Nincs megtiltva, hogy házi kosztot kapjon.

Megvan tiltva, de senki sem tud róla ha a kutya kap pár atyai pofont.


Azt hiszem, hogy igaza van a nagyapámnak, aki mögött egy életnyi tapasztalat van, meg igaza van a mostani tankönyv szerinti gazdiknak is.

Két más világ, más szerepekkel.

Régen egy kutyának dolga volt, ma már csak házikedvenc.

Régen olyan szegénység és/vagy berögződés volt a háborúk alatti éhezés miatt, hogy nem a kutya volt az első.

Ez már feloldódott.


Jah és megjegyezném azt is, hogy sok kutya őrült is van. Akik többre nézik a kutyát, mint az embert. Ez meg továbbra is zavar.


Köszi mindenkinek! Mindenki megkapta a zöldet annak ellenére, hogy az érvek sokszor hibásak voltak, szükségtelen tudományos köpeny alá volt rejtve, stb. :)

2018. jan. 28. 12:29
 35/45 anonim ***** válasza:
100%
A láncon tartást pont, hogy tiltja a törvény. Illetve egy csomó dolgot nem tölt a törvény, mégis rossz dolognak tartjuk, csak hát nem lehet mindenre egy paragrafus. Nem tilos házas emberrel szexelni, vagy lehülyézni a szüleidet. Mégis elítéljük, ha valaki ezt csinálja.
2018. jan. 28. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/45 A kérdező kommentje:

#35-ös. :)

S azt is tudod, hogy mivel tiltja a törvény? Egy enyje-benyje. Amit akárki kimagyaráz.

Ezt nem nevezném tiltásnak.

2018. jan. 28. 12:55
 37/45 anonim ***** válasza:
93%
Tehát ha valamiért nem jár komoly büntetés, azt szabad csinálni? Érdekes erkölcseid lehetnek.
2018. jan. 28. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/45 anonim ***** válasza:
92%
Mert a te érveid tökéletesen alá voltak támasztva, tudományosan, stb. Hát nem. 😁
2018. jan. 28. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/45 anonim ***** válasza:
35%

Azért voltak ellenálóbbak, mert sokkal keményebben működött a természetes szelekció. A betegesebb, genetikai broblémás egyedek nem elték meg a szaporodó képes kort. En nem csak a jó részére emlekszem, hanem arra is hogy a 6os alomból 2-3 kutya erte meg a felnőtt kort. A kutyák a falun belül szaporodtak, tehát az egeszséges egyedek párodotak egymással, így az utódok is egészségesebbek voltak.

Ma már az nincs így. Kezeltetjül a beteg kutyákat, akik így tovább szaporodnak és továbbadják a gyenge géneket.

Aztán ott van, hogy régen a kutya az udvarban élte le az eletét, sokkal kevesebb kórokozóval találkozott, mint manapság egy mindenhova magunkkal cipelt kutya.

2018. jan. 28. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/45 anonim ***** válasza:
90%

Papám lapáttal suhint a kutyákra ha vmi nem tetszőt csinálnak,félnek tőle. Ez nem nevelés. Múltkor az egyik kutya majdnem vissza fordult rá.


Náluk is cserélődtek kutyák elég szépen.


Volt egy kis keverékjük aki el kóborolt majd vissza jött sebesülten,de orvoshoz nem vitték 3 évesen elpusztult. Ha orvos látja szerintem élt volna még simán.


Akkor volt egy pit bull 2 éves, aki láncon volt,az meg fölkötötte saját magát beakadt a lánc a lépcsőnél lévő kiálló részbe.


Volt egy német juci mix akinek volt vmi a lábával,szerintem diszplázia 4 éves ő is ellett altatva mondván sánta kutya nekik nem kell.


Német juhász elkóborolt, 2 hét után ment haza az egyik lába szét lőve. Amputálással meglehetett volna menteni,de 3 lábú kutya minek,meg a műtét sokba került. 5éves volt.


Egy 16 éves kutyájuk van,láncon éli életét,de pár hete voltam kint a telken, nagyon köhögött,szerintem szív vagy tüdő próblémája lehet, ő is sántít. Nem nagyon lát. Talán ő lesz az aki öregségében fog elpusztulni.


Még van két mix kutyájuk 7 év körüliek.

2018. jan. 28. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!