Milyen sors vár egy lakásban tartott kutyára?
Eddig kertes házban laktam, de pár éve elköltöztem otthonról és most egy lakásban élek. Holnap veszünk egy kiskutyát a párommal. Mire számítsak? Milyen lesz neki? Ha pár órára egyedül marad, mert dolgozunk akkor nagyon ki fog készülni? Naponta hányszor kell sétáltatni? Kérem, hogy csak olyanok válaszoljanak akik lakásban tartanak kutyát, és a lakásba nem való kutya című válaszoktól kíméljetek.
Nagyon köszönöm





Kis lakásban tartom a nagytestű kutyámat és köszöni, nagyon jól elvan :)
Szerintem egy lakásban tartott kutyának sokszor jobb dolga van mint egy kerti kutyának, hisz mindig a gazdi közelében lehet, többször viszik sétálni egyszóval többet foglalkoznak vele. (Legalábbis én).
Míg a szobatisztaság nincs meg, addig nagyon nagyon sűrűn kell kivinni. 2 óránként vittem az elején, utána szépen lehet nyújtani az időt. Most, hogy már teljesen szobatiszta, 3-4szer van kint egy nap. Ebből kettő nagy séta (minimum egy-két óra), a másik kettő rövidebb 15-20 perc.
Dolgoznom kellett nekem is mennem. Eleinte addig kizártam a konyhába és elpakoltam mindent (cipő és hasonlók). Pár hónap elteltével már beengedtem napközben is a szobába de még ebédszünetben hazaszaladtam egy kutyapisiltetésre. Utána megismerkedtem egy megbízható lánnyal, aki nap közben a mai napig (egy éve) jön és viszi le sétálni így nem kell állandóan haza rohangálnom munka után, intézhetem a dolgaimat.
Mivel én már 5 hónaposan hoztam el menhelyről, ezért a szobatisztaság gyorsabban ment, mint egy alomból elhozott 2 hónapos csöppségnél. Egyet javasolnék, ha most veszitek meg akkor legalább egy hét szabadságot valamelyikőtök oldjon meg, ne hagyjátok egyből magára. Én úgy csináltam, hogy pár napig teljesen itthon voltam, utána minden nap eltüntem egy kicsit. Le a boltba, vagy bevásárolni, szépen fokozatosan szoktattam hozzá az egyedülléthez. Mostmár ha megyek dolgozni, szépen vonul is be a helyére, tudja, hogy a gazdi most elmegy és alszik egész nap :)
Nagyon sok örömet az új kis jövevényhez!!















Csakis tőled függ! Mivel kényelmesen, kellemesen együttélni egy lakásban csak jól szocializált kutyával lehet, az ilyen kutyák gazdái általában jóval többet foglalkoznak a kutyussal. Ahogy az első válaszoló írta, úgy érdemes megoldani a sétáltatást. Ennek van olyan előnye is, hogy a gazdi full edzetté válik, ugyanis esőben-hóban ítéletidőben is ugyanúgy menni kell a négylábúval kifelé. :-)
Picit több, mint fél évet laktam egy pesti lakásban a német-juhászommal (amúgy előtte is, most is vidéken, kertesben élünk) és bizony érdekes volt megszokni, hogy nem csak az ajtót nyitom ki, hogy a kutyus reggel kiszaladhasson a kertbe elvégezni a dolgát, hanem menni kell vele hajnalok hajnalán. Mindenesetre káromra nem vált. Évekig kutyasuliba is jártunk, igazán jó családi kutyám van, már született egy kislányom is, a kutyus tanította meg járni - a gyerek belekapaszkodott, felállt, a kutya pedig lassan sétált mellette, ügyelve a picire.
Az ember legjobb barátja a kutya, s ha ezt szem előtt tartod, igyekszel az igényeit kielégíteni, akkor lakásban ugyanolyan boldog, sőt, boldogabb kutyád lehet, mint kertlakó társai.
Arra azért számíts, hogy könnyen kiűznek a kedvenc fotelodból. :-))





Sok kutya él lakásban, mindegyik másképpen. Egyik jobban viseli az egyedüllétet, másik kevésbé.
Tudod csak azt nem értem, hogy ha nem vagy biztos benne, hogy jó lesz neki és Neked is így, akkor miért kell kutya?





Szia. Szerintem, ha kölyökkutyát veszel, hamar hozzászokik a
helyéhez. Ha ott fog felnőni, valószínű, hogy nem készül ki, mert ahhoz szokott hozzá. :D. Az biztos, hogy kertben jobb lenne neki, de ha eddig sem lakott kertben, megfelel neki a séta, de az legalább napi 2 legyen! Én reggel munka előtt viszem ki, és 6 óra körül este.















Borzasztón sorsuk van :)
Itt van pl.mindjárt az enyém:napi négyszeri séta,ágyban alvás,kutyasuli,minőségi kaja stb.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!