Szerintetek egy gyerek/kamasz lehet felelős állattartó?

Én soha nem untam meg a kutyákat.

Volt Kaukázusim, én foglalkoztam vele. Aztán kaptam egy Pincsit 13 evéssen. Meg mellettem van.

Most van egy Amstaffom.

25

Én tizenhat vagyok, tíz évesen kaptam meg a kutyámat. Körülbelül három év kellett ahhoz, hogy felfogjam, mit jelent egy kutya, főleg egy munkakutya, merthogy német juhászom lett. Kezdetben tele voltam sztereotípiákkal, hogy minek a kerti kutyát sétáltatni, hogy a konzerv a lehető legjobb kaja neki, satöbbi. Senki nem világosított fel arról, hogy ez egyébként nem így van, aztán persze jelentkeztek a problémák is. Felvett idegesítő szokásokat (naphosszat ugatott a kerítés mentén futkosva), a végső pofont pedig az adta, amikor rátámadt a szomszéd kutyájára. Szerencsére nem sérült meg senki, de nekem akkor ott ez borzalmas volt, és rájöttem, hogy az, ahogy én csinálom, az úgy nagyon rossz.

Az utóbbi három évben kezdtem el vele komolyan foglalkozni. Azóta álomkutya, az intelligenciája kibontakozott, az idegesítő szokásait elhagyta, rendeződött más kutyákkal a viszonya.

Azt gondolom, hogy leginkább a szülő felelőssége, hogy felvilágosítsa a gyereket, arról, mit jelent egy kutya. Nekem a nagyapám a fajta szerelmese volt, de azon kívül, hogy megvette nekem (ráadásul szaporítótól, szóval még beteg is lett), nem sok jótanáccsal látott el, mert ő is a tipikus falusi kutyatartó, akinek házőrzésre kellett a kutya. A szüleimnek világ életükben nem volt kutyájuk, bár anya elvitt minket kutyasuliba, összesen három hónapot jártunk, mert utána az eb lebetegedett.

Úgyhogy tényleg rengeteg tényező szerepet játszik, de természetesen a leglényegesebb maga a gyerek. Van, aki még ezek után sem fogta volna fel, hogy elcseszte.