A kis padlócirkálók mind csak félelemből őrjöngenek, vagy valamelyik tényleg agresszív?
Ma történt velem: megyek a kollégium folyosón, egyszer csak elkezd ugatva rohanni felém egy kis csivi, mint aki megveszett. Csóválta a farkát nagyon, de közben meg úgy ugatott hogy elég agresszívnek tűnt. Amikor hozzám ért, direkt a hátam mögé került, és ahogy gyalogoltam tovább, szaladt ugatva utánam, én meg konkrétan féltem, hogy mindjárt bokán harap, mert konkrétan ott csaholt a sarkamban. A gazdái is ott voltak, de nem nagyon tudtak hatni rá. Aztán mentem a konyhába, ők is jöttek utánunk. Amikor álltam egy helyben, nem törődött velem a csivi. De amint elindultam valahova, mozgolódtam, elkezdett megint ugatva rohanni felém, és konkrétan "üldözni" akart végig a konyhában, bárhova mentem. Ha rászóltak, akkor abbahagyta, de ahogy megint elindultam, kezdte elölről. Aztán gondoltam, meglepem őt: mikor sokadjára is elindultam, ő pedig szemből rohant felém ugatva, mikor hozzám ért, leguggoltam. Ettől meglepődött, kicsit meghátrált és elhallgatott, én pedig kinyújtottam a kezem hogy megszaglássza és meg is simogattam a fejét. Ezután már közelebb jött és körbeszaglászott. Eleinte ahogy simogattam, minden érintéskor lelapult a földre, úgy félt. De aztán rájött hogy nem bántom és ettől egészen jó kedve lett. Ahogy ki akartam menni a konyhából, alig akart elengedni, farok csóválva szaladt utánam nagy lelkesen, hogy simizzem még.
Szerintetek más őrjöngő ölebnél is beválna ez a taktika, ők is csak szeretetre vágynak, és félelemből tombolnak csak?
Túltenyésztett fajtáknál idegrendszeri probléma is állhat a háttétben. Kialakulhat a viselkedés attól, hogy a kutyának lesz egy nagyon negatív élménye és utána rosszul reagál, az adott helyzetre mert fél.
A leggyakoribb azonban, hogy a kutya falkavezérnek hiszi magát és ellátja a feladatát, miszerint is meg kell védenie a falkatagokat a veszélyektől pl. egy idegen embertől. Kiskutyák esetében ez azért gyakoribb, mert a gazdik sok dolgot ráhagynak a kutyára, hiszen olyan kis ártalmatlannakntűnik meg cuki meg milyen kis vicces...
A normális kennelből való csivinél nincs ilyen.
Én kávézóba plázába hordom magammal ül vagy sétál mellettem rendszerint póráznélkül. A másik hogy mem is nagyon mevelhették.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!