Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Megfelelőek ezek a körülmények...

Megfelelőek ezek a körülmények egy komondornak?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


A szüleim szeretnének komondor kölyköt vásárolni.


A kert 2500 m2, azonban nap közben kölyökkorában kennelben lenne (reggel 8-tól 5-ig), utána lenne szabadon. Később nap közben a hátsó kertben lenne, ugyanúgy délutántól mehetne szabadon.


Apum szeretné első sorban, és azért ezt a fajtát, mert nagy testű, kinti kutyát szeretne, ami bír elrettentő erővel, de gyengéd is (több kisgyerek is van a közeli rokonságban). Egyedül attól tartok, hogy volt már kutyájuk (jópár évvel ezelőtt), és nagyon jól nevelt volt, de negatív megerősítést használt (grabancnál fogva lenyomás, fél-1 órára rövid láncra rakás büntetésként). Ez mondjuk felnőtt korában már nem is kellett, de nem volt tapasztalatom még komondorokkal, nem tudom, milyen irányba változtatná ez a viselkedését, nem-e lenne goromba vagy megtört ezek miatt. Lehet, hogy hülyeségeket írok, de én amolyan városi ölebes gazdi vagyok, és csak pozitív megerősítést alkalmazok a tacsimmal (pofátlan is sokszor, az tény :D).


Két felnőtt és egy tinédzser mellett élne.


Köszönöm a válaszokat!


2017. júl. 16. 11:58
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:

"Bár nem támogatom, hogy a kutya be legyen zárva 9 órát"


Ennyi erővel senki ne tartson lakásban kutyát. Amúgy a kérdező szülei elértek már valamit jópár kutyával, a kérdezőnek meg az egy szem tacsija is pofátlan, tehát én annyira nem gratulálnék még neki.

2017. júl. 16. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
58%

#10

Nagy a sötétség a fejedben. Nem azért kell "kutyául kommunikálni" a kutyával, hogy mi is kutyánk legyünk, hanem azért, mert az a legnyilvánvalóbb "nyelv" a számára. Pl amikor azonnal a tudtára akarod adni, hogy bazira nem jó, amit csinál. A klikkert nyomogathatod, ha a 60 kilós kutya nekedmegy, mert pl bevédi a kajáját.


Ha a videóból nem jön át, hogy mi a dominancia, akkor nem értem, hogy mit keresel a válaszadók között. Mert ez az alapok alapja kb. Én nem foglak oktatgatni, utána tudsz te is olvasni magadtól.

2017. júl. 16. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
36%

#10 vagyok


#12

Mi ez az ellenségeskedés megint? Szerintem én tök kulturáltan írtam neked (sőt, #1 még csak nem is neked írt), de te egy nyugodt diskurzust annyira személyesre veszel, hogy jön a fröcsögés meg lehülyézés mindenki felé. Lehet, hogy tudsz kutyául kommunikálni (még mindig "?"), de lehet ideje lenne kimászni az aveyroni erdőből és megtanulni emberiül is.


A klikkeres kommentedhez inkább nem is fűzök megjegyzést, látszik hogy nem érted miről szól az egész. Ahogy a resource guardinghoz se, ugyanezen okokból kifolyólag. Szerintem nem egyszer megvolt már köztünk ez a beszélgetés, és hasztalan volt koptatni a billentyűzetet azért, hogy megmaradjon valami a klikkerrel vagy RG-al kapcsolatban.


Hm, pedig tök normálisan kértem, hogy magyarázd el, de úgy látom ezt sose fogjuk megtudni, hogy azon a videón mi volt dominancia. Pedig itt lenne a lehetőség, hogy bizonyítsd, hogy mennyire értesz hozzá és én mennyire buta vagyok (ez a lekicsinylős stílus nagyon megy ahogy látom). Ha ez az alapok alapja, biztos nem lenne nehéz elmagyarázni. De akkor elkönyvelem ezt annak, hogy te se tudod, csak belinkelted az első videót amit a youtube kidobott arra, hogy "domináns kutya". Ha nem is miattam, valaki más miatt igazán megválaszolhatnád, legalább tanulna valamit az olvasó, aki ide téved.


PS: Nem tudtam, hogy gyk-n csak egy "dominancia teszt" kitöltése után lehet választ írni. My bad.

2017. júl. 17. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
59%

#10 megint


#11


Elolvastad azt a mondatot végig? Leírtad ugyanazt, amit én.


Nem gratuláltam a kérdezőnek, hogy pofátlan a kutyája, csupán örültem, hogy egy modern, tudományos alapokkal rendelkező módszert választott. Egyébként meg ki tudja mióta van nála a kutya, milyen problémái voltak eddig, ezek közül mennyit oldott már meg, mi számít nála pofátlanságnak, és a többi... így nem hiszem, hogy van jogunk ítélkezni felette. Lehet még csak most kezdett bele a pozitív módszerek tanulmányozásába, ezért a tudása hiányos, és lassabban halad. Annyi tényező van, ami nincs figyelembe véve...


Nem tudom, honnan vetted, hogy jó pár kutyájuk volt, a Kérdező egyet írt, de még ha több is volt, akkor se mindegy szerintem, hogy azokat az eredményeket hogy érjük el. Mint írtam, lehet ez az egyed nem adja magát könnyen majd, és kézfélő lesz. Ha valami nem tetszik majd neki, nekiugorhat a kisgyerekeknek. Biztos, hogy ezt meg akarják kockáztatni? Az agresszió agressziót szül sajnos...

2017. júl. 17. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
100%
Ezt tényleg félreolvastam, csak egy kutyájuk volt. Ennek ellenére tény, hogy meg tudták nevelni. Viszont azt nem szeretem a pozitív trénerekben, hogy szerintük egyetlen jó módszer létezik. Hát ez nem így van, rengeteg példásan viselkedő, vidám, jófej kutya nőtt fel úgy, hogy időnként meg lett büntetve. És ez teljesen rendben van. Te meg leszólod a kérdező szüleit, pedig láthatóan elértek már valamit az előző kutyájukkal, igaz, nem Az Egyetlen Elfogadható Módszerrel. Pedig nem hiszem, hogy a paraszt bácsi klikkerrel a zsebében őrzi a nyájat, szóval esélyes, hogy a komondor is teljesen rendben lesz. Ha meg nem, nyilván kutyasuliba viszik, de akárhogy is, nincs jogotok ennyi infó alapján pálcát törni a fejük felett így ismeretlenül. És igen, nem szóltam volna le a kérdezőt sem, de a szöveg alapján lejön, hogy nem valami tapasztalt kutyás, mégis beleokoskodik a szülei dolgába. Egyébként úgy gondolom, hogy mindenki úgy képzi a kutyáját, amíg neki megfelel és amíg a kutya jól nevelt és vidám, addig nincs jogunk beleszólni. És ez így is volt, amíg nem jöttek a pozitív trénerek, akik szerint teljesen mindegy, hogy mit tudsz felmutatni a kutyáddal, ha nem az ő módszerük szerint képzel, akkor rossz gazda vagy és emiatt ismeretlenül is be kell szólni. És ez a viselkedés szerintem ártalmasabb, mint az elektromos nyakörv, mert falakat épít párbeszéd helyett.
2017. júl. 17. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
63%

#2 vagyok

# kérdező


Ahogy már írtam a komondornál a legfontosabb a nevelés és a falkában a sorrend felállítása. Alapvetően ezen alapul minden. De ehhez szükséges a határozottság és az erélyesség a gazda részéről.

Amint észben kell mindig tartani hogy ők munkára születtek és ezt nem szabad elfelejteni sohasem. Ezért is hülyeség itt a klikkerről beszélni mivel azzal nevelni nem lehet és ennek a fajtának szinte haszontalan. Nem azt mondom hogy nem kell velük foglalkozni és buták lennének mert ez nincs így. Nagyon okos kutyák és nagyon sok dologra rájönnek. De persze a parancs szavakat megtanítani érdemes de ne várjuk tőle hogy minden trükköt megcsináljon mint pl egy mudi. Ha megcsinálja max azért mert azt mondta a gazda. Amire hangsúlyt kell még fektetni az a szocializáció.Ezért is fontos az hogy oviba és suliba járjanak. Én a kutyáimat gyakran vittem és viszem ki tanyákra ahol lehetnek más kutyák és haszonállatok között. Azon mindig megdöbbenek hogy mennyire feljön bennük a védelmi ösztönük amikor ilyen helyen vagyunk. Mindig mellettem vannak és ha valami odajön hozzám akkor figyelnek.

Kutyáim között vita sem volt soha de ha valami baj lenne akkor is elég csak a nevüket mondanom. Amúgy este indul be az igazi ösztük. 1 kutya elől marad 2 meg portyázik hátul.

Fontos az is hogy szeretni kell nagyon a kutyát ezért is rossz ha kennelbe lesz zárva.

Egy jól nevelt komondort felnőttként nem igazán kell nevelni . Ezért fontos kölyökkorban a nevelés. Nem kell félni odaütni mert a szavakat nem érti egy kölyök.Mert ráüvöltesz a kutyára attól azért megszeppen(vagy ha nem erélyesen akkor simán morog végig) de ha ennyiben hagyod hogy pl morog a kajára akkor megússza a kutya és nem lesz semmi . De ha odavágsz, megrázod,megpofozod abból tanulni fog. De ezt persze sokszor kell vele gyakorolni és így kialakul a sorrend.

Amúgy egy nagyon nagy szívű kutyák és nagyon szeretik a gazdájukat.

2017. júl. 17. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
36%

#10 újra


#15

Sajnálom, ha úgy vetted le, hogy leszóltam a szülőket. Nem ez volt a célom, csupán megemlítettem, hogy a büntetésnek megvannak a "mellékhatásai" és lehet, hogy a leendő kutya nem úgy fog "működni", mint az előző, aminek lehet pont egy kisgyerek fogja megsínyleni a következményét. Nem törtem pálcát senki felett, csak leírtam, hogy sokszor az averzív módszerek a visszájára fordulnak. Lehet, hogy nem fog előfordulni, de sok kutatás ennek az ellenkezőjét erősíti meg.

Megértem, hogy az "idősebb korosztálynak" (minden pejoratív kicsengés nélkül), a paraszt bácsiknak nem voltak jobb eszközök a kezeik között, de ez nem jelenti azt, hogy ma már nem lehet változni, fejlődni. Régebben a kutyákat máshogy is kezelték: láncon élő, oltatlan, agyonelletett bio riasztó konyhamalacok voltak kb. 5-6 éves kort megélve, mert lesz másik úgyis. Akkoriban ez volt a normális, ma meg ezeket szólja le mindenki lépten-nyomon, a tartósan láncon tartás pedig már állatkínzásnak minősül. Változnak az idők, a hozzáállás, az elérhető tudás.


"Pedig nem hiszem, hogy a paraszt bácsi klikkerrel a zsebében őrzi a nyájat, szóval esélyes, hogy a komondor is teljesen rendben lesz."


Ehhez még csak annyit, hogy a mai napig él az a hiedelem, hogy a kuvaszok X éves korukra mind megőrülnek. Pedig valószínűleg nem klikkerrel nevelte őket a paraszt bácsi. (de ez tényleg nagyon eltér már a témától, csak eszembe jutott)


Szerintem kicsit túldémonizálod a pozitívosakat. Biztos vannak nagyon szélsőségesek köztük is, de milyen területen nincsenek? A pozitívosak is a kutyák érdekeit tartják szem előtt, kvázi ugyanaz a célunk, mint minden más trainernek, gazdinak. Csupán a megközelítés és a módszerek különböznek. De ha csak ezt a beszélgetést nézed, én igyekeztem szépen, kulturáltan válaszolni (és #1 is szerintem tök okés volt), míg #6 + #12... nos, kevésbé igyekezett a választékos megfogalmazásra törekedni. Kértem, hogy magyarázza el, mi volt az általa küldött videón a dominancia, de nem méltatott normális válaszra. Ez nem egy fal?


"Hát ez nem így van, rengeteg példásan viselkedő, vidám, jófej kutya nőtt fel úgy, hogy időnként meg lett büntetve."


Igen, vannak olyan kutyák, akik nem veszik ezeket úgy magukra és vannak, akik ettől lesznek vagy emberre, vagy állatra agresszívak. Ha az embereket nézzük, van olyan akit vertek a szülei, és mégis milyen vidám, jófej, illedelmes felnőtt lett belőle (sokszor hangoztatják is ezt, például itt gyk-n, kutyás körökben is). És van, aki szociopata lett. Azért, mert a többségből nem vált szociopata, az nem biztosíték arra, hogy akkor senki se lesz az.


Valamint a büntetés se mindegy. Van, aki max addig megy el, hogy ráüt az orrára a kutyának, és van, aki lépten-nyomon lenyomja mindenért, sokkolja, fojtja, stb. Ne értsd félre, én se vagyok egy földre szállt angyal. Volt, hogy nekem is meg "kellett" büntetnem a kutyát (régi szokások nehezen halnak ki...). De nem azért, mert a kutya csinált valamit rosszul, hanem én. Tanultam a hibámból, következő alkalommal jobban odafigyeltem a dolgokra, megelőztem, hogy megtörténjen újra a probléma, és ennyi.


"Egyébként úgy gondolom, hogy mindenki úgy képzi a kutyáját, amíg neki megfelel és amíg a kutya jól nevelt és vidám, addig nincs jogunk beleszólni."


Ezzel teljesen egyet tudok érteni. Sőt, tovább megyek: teljesen pozitívan nem is lehet kutyát nevelni, már ha csak a negatív büntetést (pl. ha húz a kutya, megállunk) is nézzük. Azonban lehet arra törekedni, hogy ez minél kevesebb averziót, testi és lelki abúzust igényeljen, főleg ha egy problémát több oldalról is meg lehet közelíteni. Régebben én is használtam averzív módszereket. Rossz gazdi voltam emiatt? Nem, mindent megkapott a kutya, amit igényelt. Lehettem volna jobb gazdi? Igen, mindig van esély és lehetőség a növekedésre, önmagunk jobbá tételére. És ha a kutya is élvezi mindezt, akkor elértük a célunk :)

2017. júl. 17. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
34%

Jaa még annyit #14

Egyszerűen tényleg jókat lehet röhögni azon amit írsz. Azt írtad hogy nincs jogunk a kérdező felett ítélkezni. Akkor te milyen jogon mondod hogy a mi nevelési módszereinek rosszak. Szemmel látható hogy te is kihagytál egy pár részletet. Jelenleg a komondorról van szó nem egy border collie-ról.

Szerintem a kutyák pofátlansága ugyanaz kisebb-nagyobb eltérésekkel. Amúgy meg nem hiszem hogy most fogadta be a tacskót pl egy menhelyről. Most mondanám hogy mit csinálj a pozitív módszereiddel de ezt most inkább hagyjuk. Amúgy előbb tanulok a nevelésről aztán veszek kutyát. Hát azért megnézném hogy hogy nevelnél meg egy komondort. Kölyökként mondod neki hogy kutuszka nem szabad csak aztán a kutuszka megnő és ha neki nem tetszik valami akkor azt elintézi. Te meg nyomhatod a klikkert bárhogy akár mint egy idegbeteg. A kutya nagy ívben fogja letojni ezt. Kézfélő? Komolyan? Komondorokkal nőttem fel és egy kutyával sem találkoztam ami olyan lett volna. Arra tisztán emlékszem amikor fiúként nagyapám elmesélte hogy a helyi juhászok hogy nevelték a kutyájukat. Volt olyan hogy láb,bot meg lapát. Ha túlélte a kutya túlélte ha nem akkor nem. Aztán felnőttként erről sokat olvastam hogy hogyan nevelték akkor a juhászok a kutyáikat és egy sem volt kézfélő egy sem. Azt akarom én megnézni hogy mikor bánt egy komondor egy gyereket. Engem egy sem bántott és a gyerekeimet sem. Engem egy komondor harapott meg amikor 10 éves voltam de az egy 18 hetes kölyök volt. Mit akarunk kockáztatni? Mit? Agressziót az olyan kommentek szülnek amiket te küldesz.

2017. júl. 17. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
100%

Nem olvastam el az összes kommentet.


De egy kölyök kutyát 9 órára kennelbe zárni nem szerencsés.


Legalábbis az elején biztosan nem túl jó.


Megkéne vhogy oldani,hogy eleinte ne legyen ennyit benne a kennelbe. Mellesleg a kennelbe szoktatni kell,hogy ott jó neki az a helye. Ha meghozzátok és első este bezárjátok a kennelbe az nem lesz túl szerencsés.


Negatívnak fogja felfogni.


Eleinte úgy kéne időzíteni,hogy pár napot 1-2 hetet otthon marad vki és szépen minden be vezetni a kennelbe. Majd rövidebb hosszabb időre bezárni kiengedni.


ha rögtön 9 órára bezárjátok akkor a későbbiekben ne számítsatok jóra szerintem. Ha meg megvannak az oltások akkor reggelente érdemes lenne elvinni sétálni,játszani vele ha 9 órát kell a kennelben töltenie.


Lakás kutyákat ne hozzuk fel,mert míg kölykök addig kizártnak tartom,hogy rögtön 9 órára magára hagynak bármilyen kölyköt.


Mi is megoldottuk,hogy ne legyen 8-9 órát egyedül a kölyök.


Akármilyen fajta lehet kölyök kor az kölyök kor.

2017. júl. 17. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
34%

#17

#18 vagyok

Az ilyen kutatásokon az jön ki amit a kutató akar. Te meg ha ennek hiszel akkor az mutatja hogy milyen vagy. Szerintem te vagy az a Jehova férfi aki mindig becsönget hozzánk. Az ilyen általánosításokat meg felejtsd el mert hülyeségek, én például 38 vagyok. Szóval nem igazán tartozom még az idősebbek közé. De azt tudom hogy a 10 éves fiam sem gondolja máshogy a kutyanevelést. Lehet változni,fejlődni és ezért járnak az emberek oviba meg suliba a kutyáikkal de hogy a nevelési módszerek terén főleg az ilyen fajták esetén a változás felesleges az tuti. A kutya nem ember vele nem lehet beszélni. Nagyon szeretem a kutyáimat de oda kellett ütni akkor odaütöttem. Amúgy a nevelés úgy változott hogy a mai ember pl. a komondorral már foglalkozik,szeretgeti stb.

Láncon voltak kutyák de nem mind, az oltatlanság az más kérdés, elettve nem voltak csak éppen nem voltak ivartalanítva így aztán lettek a kutyák. A kutyák ma is riasztók de amúgy a régi világot ilyen téren ne hasonlítsd össze a maival. A kuvaszost tényleg nem vedd ide mert az hülyeség. Mi az hogy nem veszi magára a kutya? Jessszusom....a sírás kerülget mind ettől a gyarlóságtól mind attól hogy ezen akkorát lehet nevetni. Szerintem de vagy az ezo tv-n leszel műsorvezető vagy az unalmas perceidben személyiség fejlesztést nézel.

2017. júl. 17. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!