Ti vertétek már meg a kutyát?
Miért csináltátok? Volt bűntudatod utána, mikor múlt el?
Ha többször is megtörtént félt utána tőletek?
Van egy kerítés a szomszéd és köztünk, a szomszéd nyitva felejtette éjjel, a kutyám reggelre kb 150ezer forintos kárt csinált (leölte egy csomó állatát). Iszonyat mérges voltam és ennyi pénzt kidobni az ablakon :/ Párom megverte, azóta elő sem mer jönni (nem verte meg nagyon). Ráadásul jövő héten jön az új kutya aminek még most vettük volna meg a tápot, pórázt,helyet , mindent :( Most ez sem tudom miből lesz megvéve :(
Eddig soha nem ölt a kutya, pedig volt már, hogy átmenet, de most szó szerint szét szedte az órákat, hogy be tudjon menni (majd azt is nekünk kell megcsinálni, csináltatni :( ) Szerintetek mostmár rendszeresen ölni fog? :(
Nem.
Egyébként utólag teljesen felesleges megverni a kutyát, mivel addigra fogalma nincs hogy miért kapja. Csak a tettenérés pillanatában van értelme megbüntetni. Egyébként ebben a szomszéd is ludas, mivel ő hagyta nyitva a kaput, de ti is, mert ha volt már rá példa hogy átment, akkor meg kellett volna úgy csinálni a kerítést, hogy ne tudja szétszedni.
4 év alatt először ölt és ilyet még sem álmodtam volna, hogy szétszedi az ólat. Még a szájában volt egy tyúk mikor megtalálta a párom, szóval nem utána verte meg.
Éjszakára meg lesz kötve az tuti, ilyen még 1x nem lesz.
Megverni nem, csak kicsit rácsaptam a fejére (nem erősen) amikor rám ugrált sáros lábbal, szétszedte a berendezést, vagy más rosszaságot csinált. Értette, mert már nem csinálja.
Csak komoly fejjel rá szólok, és abba hagyja.
Volt, amikor a macskákat kergette, akkor viszont tényleg megpofoztam. Kb kétszer játszotta el, de utána megértette, hogy nem szabad.
Mit csináltassak a kerítésen? Egy kaukázusi juhászkutyáról beszélünk ha át akar mászni át is fog.
És azért választottuk ezt a fajtát mert kint tarthatók, nem fogom beengedni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!